HIT ÉS TAPASZTALAT
„Isten Fia . . ., aki szeretett engem és önmagát adta érettem.” Gal 2, 20.
Küzdenünk kell azért, hogy hangulat-életünkből átjussunk a Jézus Krisztusnak való tökéletes odaszentelődés állapotába, hogy megszabaduljunk zug-ügyként kezelt élményeinktől, és fenntartás nélkül odaszentelhessük magunkat Neki. Gondolj csak arra, mit mond az Új- Testamentum, kicsoda Jézus Krisztus, azután gondolj szánalomra méltó hitünk nyomorúságosan csekély voltára: ,Nem volt még ez vagy az a tapasztalatom.’ Gondold meg, hogy a Jézus Krisztusban való hitnek az az igénye, hogy minket, mint szeplőteleneket állítson Isten trónusa elé, kimondhatatlanul tisztán, tökéletesen helyreigazítva és megigazulva. Állj erősen a Jézus Krisztusba vetett, föltétlen imádatos hitedben, Aki „bölcsességül, igazságul, szentségül és váltságul” (I. Kor. 1, 30.) adatott nekünk. Hogyan beszélhetünk mi arról, hogy áldozatot hozunk Isten Fiáért! Mi a pokoltól és pusztulástól váltatunk meg, és akkor még áldozathozatalról merünk beszélni?
Nekünk állandóan a Jézus Krisztusban való hitben kell élnünk; de ez nem az imaórai Jézus Krisztus, sem a könyvek Jézus Krisztusa, hanem az Új-Testamentum Jézus Krisztusa, aki a Testté lett Isten, Aki lábai elé kellene, hogy vessen minket, mint holtakat. Hitünket egyedül Abba kell vetnünk, Akitől a tapasztalatunk származi k. Jézus Krisztus azt akarja, hogy teljes odaadással szenteljük oda Neki magunkat. Sohasem tudjuk megtapasztalni Jézus Krisztust, sem saját szíveink érdekkörén belül tartani Őt, de hitünknek a Benne vetett erős bizodalomra kell felépülnie.
Éppen ezzel kapcsolatban szemlélhetjük a Szent Léleknek a hitetlenséggel szemben való könyörtelen türelmetlenségét. Minden félelmünk gonosz és mi azért félünk, mert nem akarunk növekedni a hitünkben. Hogy lehet az, hogy valaki, aki azonosította magát Jézus Krisztussal, kételyből vagy félelemből szenvedjen? Ellenkezőleg: az elfojthatatlan, győzedelmes hit tökéletes diadalénekének kellene lennie.
|