rosta írta:
Szóval ott tartottunk, hogy miért jobb, ha a MOL profitja 500 milliárd lesz, mintha úgy van megállapítva a gázár, hogy a 178 milliárd gázár kompenzáció kifizethető legyen a népnek? Ez számodra, mint szerinted újjászületettnek miért természetes? Nem lenne-e keresztyéni, ha a kevés részvényes zsírja nem nőne a végtelenségig a mások pusztulása árán? Ez nem szocialista, hanem keresztyén gondolat!
Először is nem keresztény gondolat. Kezdj megbarátkozni a gondolattal, hogy a kapitalizmus létrejöttében domináns szerepet játszott a reformáció.
Egyébként a vítánk most már színtiszta világnézeti vitává deriválódott, így nyilván nem fogjuk tudni itt megoldani - a dolog természetéből adódóan.
Egy cég profitjának ilyetén való elvonása, átcsoportosítása és abból más ügyek támogatása nem keresztényi, hanem lenini és szálini gondolat.
Újra emlékeztetlek, hogy az ilyen elven alapuló rendszerek törvényszerűen omlottak össze.
Tudod, ha a profitot nem vonod el a tulajdonostól, akkor azt ő kénytelen újra befektetni, ezzel keletkeznek új munkahelyek és ezáltal hatékonyabban jut az kevésbbé tehetős rétegekhez. De a dúsgazdagok luxusfogyasztására is iparágak épülnek, amelyek szintén munkahelyeket jövedelmeket jelentenek az ott dolgozóknak. Mivel a kapitalista rendszer nem tökéletes, a tökéletlenség ellen a Biblia nem másik(rosszabb, szocialista) rendszert javall, hanem a kereszténységet. Ez utóbbi az összes többi rendszert is élhetővé tenné, de eddig ezt a módszert az emberiség elvetette. Ezért a rossz rendszerek közöl a legkevésbbé rosszat érdemes művelni, vagyis a liberális demokratikus kapitalizmust.
Idézet:
Ott tartottunk, hogy miért jó, ha a beteg embert kirúgják a rokkantnyugdíjból?
Szándékosan nem akarod megérteni? Nem a beteget, hanem az egészségeseket kell kirúgni a rokkantnyugdíjból.
Idézet:
Nincs munkahely, és te a szegény nyugdíjas mamád nyújtotta alkalmi munkájából akarod ezt a réteget eltartani? Egyáltalán miért nem vágtad te fel azt a fát, ha már demagógok vagyunk?!
Látom demagógiában nagyon otthon vagy.
Akkor válaszolok demagóg módon. Azért nem vágtam fel én a fát, hogy ne szorítsak ki senkit egy munkalehetőségből, inkább teremtettem egyet azzal, hogy megfizettem valakit.
Idézet:
A kereszténydemokrácia nem szocializmus. Ne gyere nekem a demagóg balosozásoddal. A gondoskodó kormányzás már szerte a világon túllépett azon a vadkapitalista szörnyűségen, amit te, meg a kormányod akar művelni.
Azt hiszem megint meg foglak lepni.
A kereszténység nem gondoskodó államban, hanem gondoskodó Istenben gondolkodik. Persze, ahol istentelenség van, ott pótmegoldásokkal operálnak.
Ja még annyit a Kis Péter féle gázártámogatási rendszerről. Azt látom te is beláttad, hogy a jövedelmen alapuló támogatás mekkora baromság egy olyan országban, ahol a jövedelem kimutatásoknak semmi köze a valósághoz. Akkor már csak azt kell belátni, hogy a legigazságosabb támogatási rendszer az, ha nincs támogatás.
üdv
ex