Tündi tegnapelőtt megtanult fejjel lefele lógni az oviban a hátsó udvari mászókán. El kellett jönnie ennek is.

--

Tegnap nagyon megijedtem, és komolyan aggódni kezdtem Tündi miatt, mert elkezdtek bandázni az oviban. ("Mi nem csapatjátékot játszunk, mi igazából vagyunk csapat" "A mi csapatunkban vannak a jó gyerekek, a máskban a rossz gyerekek" "Mindig azt kell csinálnom, amit a főnök mond, különben nem lehetek a csapat tagja" "Libasorban megyünk, és én megyek leghátul, mert én jelentkeztem utolsónak a csapatba"). Olyan szinten kiakadtam ettől, hogy inkább ki is töröltem, miután beírtam ide. Megoldatlan, nagyon aggasztó problémákat nem esik jól kiírni. Bár tulajdonképp miért nem? A lelkészünk mesélte egyszer, hogy egy lelkészeknek tartott áhítaton, amik amúgy jó unalmasak szoktak lenni ő úgy teremtett emberi hangulatot, hogy kiállt és azt monda: "Most elmesélem két szégyenemet.". És a kudarcairól mesélt. A nagy emberek ilyenek.
Szóval én nagyon kiakadtam, hogy Tündinek egy nála kisebb, butább gyerek parancsolgat az oviban. A kiakadás legfőbb oka az volt, hogy gyerekkoromban engem is szerettek terrorizálni a többi gyerekek, és megijedtem, hogy akaratlanul továbbadtam Tündinek ezt. Tegnap délután átmentem szigorúba, és megmondtam, hogy csak akkor engedem meg, hogy barátkozzon a bandavezér kislánnyal, ha az nem akar főnök lenni. Az oviban egy főnök van, az óvónéni, bárki másnak szót fogadni szigorúan tilos. Tündi elszomorodott, hogy dehát akkor ő nem lehet tagja a csapatnak. Mondtam neki, hogy van egy hosszú szó, amit csak az okos gyerekek tudnak kimondani: demokrácia. Ha mindenáron csapatozni akarnak, akkor legyen demokrácia, és ne legyen főnök, hanem mindig döntsön a többség. Csak ilyen csapatban lehet benne, ha nincs ilyen, alakítson egyet. Az apja is elmondta ezt neki párszor, reggelre már talán meg is unta. Viszont amint megérkeztünk az oviba, rögtön beszaladt, és a demokráciáról kezdett magyarázni. Én meg itt tördelem a kezem az irodában.

Ma olvastam a Mózes III. 10. részét, és elszomorodtam, mert egyszerűen nem értem. Pedig egyre kevésbé áll jól nekem a nemtudomka szerepe. Az eleje világos, még azt is csak-csak értem, hogy Áronnak nem szabad ruhát szaggatva gyászolni (mondjuk ez elég izé), de a második részben emberileg nem értem, hogy mi volt a probléma. Egyszerűen nem . Ha valaki érti, megmagyarázza nekem? Egyszerűen csak annyi, hogy nem voltak lakomázós kedvükben, és nem lett volna őszinte az öröm, és akkor inkább ne? Én azt hittem, hogy ez az evés-dolog egy kedvezmény volt, egy lehetőség. Most meg kiderül, hogy kötelesség?

Mózes pedig szóla Áronnak és az ő megmaradt fiainak, Eleázárnak és Ithamárnak: Vegyétek az ételáldozatot, a mely megmaradt az Úrnak tűzáldozatiból, és egyétek meg azt kovásztalan kenyerekkel az oltár mellett; mert igen szentséges az.
13. Azért egyétek azt szent helyen, mert kiszabott részed, és fiaidnak is kiszabott része az, az Úrnak tűzáldozatiból; mert így parancsolta nékem.
14. A meglóbált szegyet pedig, és a felmutatott lapoczkát egyétek meg tiszta helyen, te és a te fiaid és leányaid is veled, mert kiszabott részül adattak azok néked s kiszabott részül a te fiaidnak is, Izráel fiainak hálaadó áldozataiból.
15. A felmutatott lapoczkát és meglóbált szegyet a tűzáldozat kövérségeivel együtt vigyék be, hogy meglóbálják az Úr előtt, és ez lesz a te kiszabott részed, és veled a te fiaidé örökké, a mint megparancsolta vala az Úr.
16. Azután szorgalmasan tudakozódék Mózes a bűnáldozatra való bak felől, de ímé elégett vala. Haragra gerjede azért Eleázár és Ithamár ellen, Áronnak megmaradt fiai ellen, mondván:
17. Miért nem ettétek meg a bűnért való áldozatot a szenthelyen? Hiszen igen szentséges az, és néktek adta azt az Úr a gyülekezet vétkének hordozásáért, hogy engesztelést szerezzetek annak az Úr előtt.
18. Ímé, nem vitetett be annak vére a szenthely belsejébe, meg kellett volna azért ennetek a szenthelyen, a mint megparancsoltam vala.
19. Áron pedig szóla Mózesnek: Ímé ma áldozták meg az ő bűnért való áldozatukat és egészen égőáldozatukat az Úr előtt, engem pedig ilyen keserűségek értek: Ha megettem volna ma a bűnért való áldozatot, vajjon jó lett volna-é az Úr előtt?
20. Mikor ezt hallotta vala Mózes, jónak tetszék ez néki.

Szia Kamilla,

tényleg nem könnyű értelmezni ezt az igerészt.
Áron fiai, Nádáb és Abihú az Istennek való áldozási szertartás során egy ponton nem az Istent megillető tisztelettel végezték feladatukat „idegen tűzzel áldoztak az Úr előtt, amilyet Ő nem parancsolt nekik”. Úgy tűnik önállósították magukat, nem az Úr által megszabott rend szerint cselekedtek. Vajon mi késztette őket ilyesmire a szertartás során? Elképzelhető, hogy bort ittak, és elvesztették a mértéket…erre utalhat, amit - a példát statuáló büntetésük (haláluk) után - az Úr mond Áronnak: „Bort és részegítő italt ne igyatok, te se, meg a fiaid se, amikor bementek a kijelentés sátrába, hogy meg ne haljatok! Örök rendelkezés legyen ez nektek nemzedékről nemzedékre. Így tudtok különbséget tenni a szent és a közönséges közt, a tisztátalan és a tiszta közt” (3Móz.10:9-10)
Ez után következik, ami magyarázatra szorul, és ami – be kell valljam – számomra sem egyértelműen világos.
Az nyilvánvaló, hogy Áron megmaradt két fia, Eleázár és Ítámár olyasmit követett el, ami eltért Mózes parancsától, útmutatásától (mely szerint meg kellett volna enniük a szent helyen a vétekáldozatot).
Ami meglepő, hogy Áron szavaira Mózes lecsillapodik, sőt „igazat adott neki” (új ford. 3Móz.10:20).
Áron ezt mondta:
„Nézd, ma mutatták be vétekáldozatukat és égőáldozatukat az Úr előtt, engem pedig ilyen dolgok értek! Ha én ma vétekáldozatot eszem, jónak látta volna-ez az Úr?” (3Móz.10:19)
A Károli fordítás jobban visszaadja a jelentést: „Ímé ma áldozták meg az ő bűnért való áldozatukat és egészen égőáldozatukat az Úr előtt, engem pedig ilyen keserűségek értek: Ha megettem volna ma a bűnért való áldozatot, vajjon jó lett volna-é az Úr előtt?”

Isten csak a szívből jött áldozatot fogadja szívesen, „kedves illatként”. Áron bár nem lázadozott, elfogadta Istentől, hogy ítéletével sújtotta fiait, ugyanakkor nyilván nagyon fájt, gyászolt a szíve, és ilyen „keserű”, ambivalens szívbéli állapotban helyesebbnek tartotta, hogy ne egye meg a bűnért való áldozatot, ezért elégette.

Nekem ezek jutottak eszembe, amikor olvastam, de nem biztos, hogy így van.

B.

egyszer régen volt egy "Isten igazságTALANSÁGA" c. tanítás... ha jól emléxem ott emlegettem ezt a részt is


hogy a dolog "szörnyűségét" szemléltessem:

kb olyan a fiúk tette, mintha az Úrvacsora alkalmával kidobná a szemétbe a kenyeret-bort a szertartás résztvevője (sőt vezetője), mondván: "most nincs ehhez hangulatunk"... a dolgot INDOKOLJA természetesen a gyász... de MÉGIS...

KEMÉNY dolog szolgálatban állni... veszélyezteti a szolgálat "hitelességét" a magánéleti fájdalom-veszteség is, de UGYANÍGY a "túlzott magabiztosság" is, a "tudom én, hogy kell csinálni"

ezügyben van egy szép és pontos hitGyülis szóhasználat: aki így áll oda az oltárhoz, TESTBŐL szolgál... és ez bizony ILLEGÁLIS!
az "idegen tűz" nem elfogadható Isten előtt... EZÉRT van az eset leírva...

Hátigen. Durva.

A naplóírás furcsasága, hogy fordítva működik - ezt már írtam is valamikor ide - : egy napló akkor van tele, ha a gazdája ráér. Amikor lenne bele mit írni, nincs rá idő.
Azért most gyorsan. Itt a tavasz, minden hétvégén minimum öt helyre lehet menni egyszerre, tombolnak a programok. Voltunk Tündivel hangversenyen (meglepően jól lekötötte a zene, a végén még meg is dicsérték, hogy milyen jó az ütemérzéke, szépen tapsol ritmusra), voltunk az ovival szülős kiránduláson a Budakeszi Vadasparkban, ez jó volt arra, hogy megnyugodjunk a bandázást illetően - mégse olyan súlyos a helyzet, anyuka kicsit túlaggódta. Voltunk a Kolibri színház születésnapi buliján, ahol Tündi megtudta, hogy a színpadon ha azt mondják: balra! akkor igazából jobbra kell szaladni és fordítva. Most épp színésznő szeretne lenni.
Gyuri két szombaton át segített ovikerítést festeni (az első Télapó, aki flexelni tud!), és gyönyörű lett.
Tündi barátnőjének, Adriennek tegnap kiesett az első foga, felhívta Tündit, hogy elmondja neki is a nagy hírt, aki pedig rettentő büszke volt, hogy végre őt keresi valaki, és nagyon vidáman társalogtak . Voltunk könyvtárban is tegnap, Tündi átváltozott mintagyerekké, illetve előtört belőle a valódi énje: rögtön az elején talált egy dinoszauruszos könyvet, és míg én kerestem felnőtt könyvet, ő gyönyörűen ült a kis asztalnál és olvasott, aztán kerestünk együtt könyvet, végül saját maga odacipelte a kupacot a pulthoz, és nagyon okosan elbeszélgetett a könyvtárosnénivel (megkérdezte, hogy miért van a könyvtár, és miért nem lehet megvenni a könyveket, és kezelheti-e ő is a vonalkódleolvasót). Csakúgy dagadtam a büszkeségtől.

Egyúttal elgondolkodtam, hogy milyen durván esetlegesek ezek a dolgok, amik alapján a gyerekeket meg szokás ítélni. Mert ugyanezzel az erővel hisztizhetett is volna, és én akkor is ugyanilyen büszke lennék rá.

Tündi két hete vasárnap összehaverkodott egy kutyasétáltatós bácsival a templom előtt, aztán én is utánuk mentem, beszélgettünk. Kiderült, hogy a bácsinak van egy ötéves unokája, akivel szívesen bejönne játszóterezni a templomkertbe. Mikor mondtam, hogy ez így nem működik, nem lehet bejönni csak játszóterezni, akkor rávágta, hogy persze, ő szívesen kifizeti a gyerekfoglalkozást, csak hadd jöjjenek be. Most mondjátok meg! Szépen elhívtam múlt vasárnapra a családi délutánra, ahol felnőtteknek zsíroskenyér-süti-beszélgetés, gyerekeknek foglalkozás, játszóterezés, minden tökjó, nagyon örült, én is nagyon örültem, hurrá. Aztán hét közepén jött az e-mail, hogy a családi délután elmarad. Az embernek se a nevét pláne a telefonját nem tudom. Néztem vasárnap délelőtt a kutyasétáltatós embereket, hátha meglátom, de volt ott. Reménykedem, hogy ha mentek, ott volt a lelkész vasárnap délután (előfordul, hogy ott szöszölget az irodában ilyenkor), és ha zsíroskenyeret nem is, de legalább nem csak a bezárt ajtót találták. Persze, ha mentek. .

Ma a Mózes III. részében elértem a 'Pünköst' című ünnep leírásához. Úúúúgy szeretem az ilyeneket. .

Szerdától péntekig három napos lehetőség volt nálunk a templomban, és nekünk olyan szerencsénk volt, hogy el tudtunk menni. Tanultunk egy dalt, amit most is dúdolok: "Isten olyan jó hozzám.." - Tündire büszke voltam, mert péntekre ő is tökéletesen megtanulta, pedig nem ismertük előtte. Azon gondolkodtam el tegnap, hogy vajon azt milyen lehetett hallgatni vendégként, ahogy a sok szemmel láthatóan nem tökéletes ember énekli buzgón, hogy "Isten olyan jó hozzám..". Olyan történetek keringenek felvételikről-nyelvvizsgákról, ilyesmikről, hogy "milyen szépen tanult, mindent tudott,és azok a szemetek mégse engedték át" - és ezt mindenki szívesen hallgatja. Az olyan történetekről, hogy "képzeld, egy mukkot se tudtam, és ezek meg átengedtek" mindenkinek az jut eszébe, hogy na, ehelyett kellett volna nekem bekerülni. Vagy nem?

Tegnapelőtt tanultam valamit az előítélet fogalmáról. Az esti főzőcske közben beszélgettünk Tücsivel az ételekről, meg úgy általában mindenféléről. Épp paradicsomot szeleteltem, és azt találtam neki mondani, hogy tudod, kik esznek sok paradicsomot? Az olaszok. Kedvenc ételük a tészta paradicsommal. Erre viszzakérdezett: Olaszországban mindenkinek a kedvenc étele a paradicsomos tészta? Egy null! .

Van pár dolog, ami miatt ez a mostani nehéz időszaknak nevezhető. És ezek közül csak az egyik, hogy ez az első nyár, amikor nekem is dolgoznom kell, Tücsinek kicsit felborul az élete az elkövetkező hetekben.
Egész más: képzeljétek, tegnap találtunk egy sünit a lakótelepen. Olyan aranyos volt! Egy betonút közepén nézelődött, mi meg felszedtük, nehogy elüssék. És én, ahogy egy hősies, tűszúrásokkal mit sem törődő magyar anyához illik, szépen elvittem a két tenyeremben a házunkig. Azonnal lekiabáltak nekünk a negyedikről, hogy milyen aranyos, aztán a másik lakásból is kihajolt egy néni,kérdezte, hogy a ház kertjéből jött-e elő, mondtuk, hogy nem, találtuk. Tündi felkiabált a negyedikre, hogy ugye nem baj, hogy egy sünit hoztunk lakni a kertbe, mondták, hogy dehogy. Úgy szeretek panelban lakni! Mindeközben a süni felfeldezett egy rést sövényen, és vidáman bebattyogott a kertbe. Mire Apa leért neki a tejecskével, már eltűnt egy nagy fa alatt. Tücsi még sokáig nézegette, de nem lehetett már látni. Viszont most már a mi kertünkben is lakik egy süni, aminek nagyon örülünk. .

Rég írtam nagyon, majdnem eltelt egy hónap. Tündi felváltva nagymamázik - néha lelkiismeretfurdalást érzek emiatt, néha pedig nem. Gyuri rengeteget dolgozik,és most nekem is nagyon nagyon besűrűsödött az élet, konkrétan fogalmam sincs, hogyan fogom magam utolérni a munkámmal. Kicsit feszült vagyok néha. Ilyenkor a kollégáim megijednek tőlem. Mert amúgy szelíd vagyok és békés.