A gyermeki hittel rendelkezők számára Isten Igéje abban a formában fogadandó el, ahogy a Biblia elénk tárja. (Az értelmezésnél nem kell a maga logikai, kutakodó észtornáját „bevetnie”, mert isteni garancia alapján a Szent Szellem teszi nyilvánvalóvá; mikor szó-szerinti, mikor szimbolikus, s mikor következtetést levonandó az üzenet). Az ilyen hívő a Szentírás kánonjának létrejöttében is vallja az ÚR akaratának megvalósulását. Ezért számomra üzenetértékkel bír az, hogy Pál apostol levelei közt az első a sorban a Római, és utána következik pl. a Galata vagy a Korintusi. (Most szándékosan nem nézek utána a keletkezések időpontjára, nehogy az határozza meg álláspontomat, hogy ti. fejlődési folyamat a Róma 7 után a Róma 8, s még inkább a Galata 2,20-hoz érkezés). Semmiképp sem szabad úgy tekinteni a páli leveleket, mint valami konstans, állandó, mozdulatlan, képet, leíró jelentést. Még ott sem, ahol bűnök meglétére, vagy az abba esés lehetőségére figyelmeztet, mert ez éppen azért teszi, hogy a címzettek – S NEM CSAK ŐK IMMÁR – megszívleljék, változtassanak. Nem vagyok teológus, bibliakutató, exegéta. De aligha dilettantizmus azt állítanom, hogy míg a Római levél biblikus teológia, Isten és az ember kapcsolatának, bűn és üdvösség kérdésének a gyönyörű taglalása – az ÚR üzeneteként. (A TEOLÓGIAI TANÍTÁS NEM AZONOS A BIZONYSÁGTÉTELLEL!!) A többi levél jobbára a keresztyén élet, a krisztusi útjárás praktikumát, illetve az ezzel kapcsolatos problémákat, bűnöket, veszélyeket veszi sorra. Persze ezek sincsenek híján a „káté”-nak. Különösen az Efezusi levél.
Spurgeon ide vagy oda – nagyon nem értek egyet vele. Mert, ha az általa inkriminált prédikátor azt állította volna, hogy amikor Pál apostol a Római levelet írta, akkor nem volt keresztyén – azt én is vitatnám. De az egész levél felépítése, vonulata bizonyság arról, hogy Pál apostol nem önmagáról, s főleg nem azon állapotáról ír, amikor már túljutott a damaszkuszi találkozáson az Úr Jézussal. Szinte szájbarágósan teszi érthetővé (már akinek?) fejezetről, fejezetre: MINDEN EMBER BŰNÖS, MERT ISTEN ÍGY TEREMTETTE VALAMENNYIT, HOGY MINDENKIN KÖNYÖRÜLHESSEN. A ZSIDÓK IS BŰNÖSÖK, MIKÉNT A POGÁNYOK. ÁBRAHÁM, MINT A HIT ATYJA – LETT ISTEN SZÁMÁRA KEDVES. A TÖRVÉNY NYILVÁNVALÓVÁ TESZI A BŰNÖKET, AMINEK A FIZETSÉGE, KÖVETKEZMÉNYE A HALÁL. HIT ÁLTAL VAN AZ ÜDVÖSSÉG. És itt, ebben a gondolatsorban kerül elő a hetedik fejezet. Ami éppen, mint ennek a „hit útjának” a nem ismeréséből fakadó, törvénybetöltéses üdvözülési kísérletről szól. Ha szabad ezt mondanom: a Róma 7,24 „visszaigazolódik” a Róma 11,32-ben. De ennek az „Óh én nyomorult ember..”-nek a felkiáltását, s az arra, rögtön a Róma 7,25-ben válaszoló, megnyugtató eligazítása csodálatosan visszaköszön a Galata 3,24-ben. Vagyis, hogy ne is úgy akarjon Istenre találni, Neki megfelelni a halandó, hogy törvényit igyekszik önerőből teljesíteni. Krisztusban, Krisztussal lehetséges csupán.
Ha mindvégig az ÓH ÉN NYOMORULT EMBER a legtöbb, amit a keresztyén elérhet, akkor Isten „jégre vitte”, s direkt el akarja veszejteni, hiszen azt írta elő, hogy LEGYEN SZENT, TÖKÉLETES. Mi végre jött el Jézus (=szabadító), ha mindhalálig nyavalyognunk kell: KICSODA SZABADÍT MEG E HALÁLNAK TESTÉBŐL?
_________________ "Mindenekben hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Krisztus Jézusban tihozzátok"(1Thess 5,18 )
|