eszter írta:
Kedves Indu,
bármelyik életciklusban lehettem volna, a halál soha nem jött volna rosszkor, kisgyermekeim is bizonyára jobban jártak volna nélkülem. Nagyon félek, hogy csak bajnak maradok a nyakukon, már nagyon ideje lenne eltünnöm innen.
Kedves Eszter!
Már a képmutatás topikban gondoltam rá, hogy milyen jó lenne, ha műszerrel kimutatható lenne, /mint valamilyen vérvizsgálat/: milyen kivel-kivel a valóság, s ehhez képest az ember hogyan értékeli saját magát. Most nem arra a rétegre gondolok, aki magasan maga fölött úszik az önelégültségben, hanem azokra, akikből hasonló gondolatok törnek elő, mint amit te is leírtál.
Az eddigi /régebben is voltak hozzászólásaid/ hsz-id alapján nekem olyan " képem" van rólad, hogy nagyon is pozitív tagja tudsz lenni egy csapatnak.
Ha most tudatosítod, hogy valamit helytelenül tettél a gyerekeiddel, még van lehetőséged rendbetenni. Az a legszörnyűbb, ha valaki megközelíthetetlenné válik- sem gyógyítani, sem gyógyulni nem kíván már.
Az öregségben pedig, ahogy közeledik, tetszik-nem tetszik, tudomásul kell venni, hogy bizony teherként maradunk a gyerekeink nyakán. Próbáljuk meg hát amíg van rá szellemi-fizikai erőnk ezt a terhet minél elviselhetőbbé tenni.Van számos jó megoldás, csak meg kell találni a számunkra legmegfelelőbbet.