Lelkészünk kedvenc mondása számomra:
"értsétek jól...."

János 14, 15-ben Jézus mondja:

Ez nekem valamiféle kölcsönhatásról szól.
János 14, 28-31:

Ez meg valamiféle szeretetközösségről.
Nem ragaszkodom én a lelkebb Lélek fogalmához, csak eszembe jutott. Nem ér meg egy újabb vitát.

Üdv szeretettel:
nX

Kedves Péter!
Mondok néhányat, ezek nem tulajdonságok, inkább tevékenységek, nem tudom, ezekre gondoltál-e:
"Az a vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazt, amit én mondtam nektek." (Ján 14, 26)
"A Lélek mindeneket vizsgál, még az Isten mélységeit is. Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, csak ha az embernek lelke, amely őbenne van. Ugyanígy Isten dolgait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. Mi azonban nem e világ lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket, hogy megértsük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk." (1Kor 2,10-12)
"Nem kaptátok a szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! A Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk" (Róm 8,15-16)

Cseri Kálmán:

A Crabb-könyvben, amit említettem, van egy nagyon szép fejtegetés a Szentháromságon belüli szeretetközösségről, azt beírom majd hamarosan. Nem Szentírás, de hiszem, hogy ihletett látás. Engem legalábbis nagyon megérintett: olyan közösségre vágyom.

Szikszai György:
“Semmi sem szükségesebb a keresztyén gyülekezetnek, mint a Szentlélek. Mert anélkül sem igaz hite, sem idvességes tudománya nem lehet, sem pedig kegyesen nem élhet, és jó úton nem járhat, és így Isten kegyelmében sem lehet. A Szentlelken kívül nem találunk olyan tanítót, vezetőt, megszentelőt és vigasztalót, amire nekünk szükségünk vagyon. Hiába tanít akárki, ha a Szentlélek nem tanít, tudatlanságban maradunk. Hiába vezet akárki, ha a Szentlélek nem vezet, veszedelmes útra tévednénk.”

(Ezt ma kaptam - hiszem - a Szentlélektől, és szégyenkezve bocsánatot kérek ezek után ezért:
)

Igen, erre gondoltam, köszönöm...

És most én a syber téren keresztül is hallom, érzem, valóságosan tapasztalom a bennem élő Krisztust

Dobos Károly előttünk élt "építőkő", akinek az élete végét is érdemes megnézni, naponként imádságban kérte az Atyától a Vígasztalót, Jézus nevében.
Kérhetjük a legtöbbet is, nem kell szégyelősnek lennünk az Atya előtt!

és igazad van, inkább tevékenységek, CSELEKEDETEK

Ez bizony így van!
ex

Hurrá!

Énis hurráznék, ha ezt a reformátusok is elfogadnák.
üdv
ex

komolyan... példát vehetnétek a kutyámról és a macskámról...

Ex, Cseri Kálmán református, én is református vagyok és elfogadom, és rengeteg református testvérem van, aki szintén elfogadja a Biblia tanítását.
Az, hogy Te ezt nem tudod elfogadni, még semmit sem jelent.

Net, nem tudok mit kezdeni ezzel a vaskos "történelmi démonizáltsággal", bocs...
Ha neked van ötleted, hajrá!

VAN ötletem, most kért meg egy református lelkész barátom, hogy "szálljak be" a blogba, aminek a következő a mottója:



még gondolkodom, hogy "idefele" is kommunikáljam-e az ottani gondolatokat...

ilyen kutya-macska békítéses relációba semmiképp nem akarnám lerángatni...

de olyan jó lenne együtt imádkozni-gondolkodni... hogy az a bizonyos imádsága Krisztusnak MEGHALLGATOTT IMA legyen...

Boldog új évet Mindenkinek!

Beírom, amit ígértem Larry Crabb-től:
Mennyei látomás

Sokszor kérem a hallgatóságomat, csukják be a szemüket, és próbálják meg elképzelni ezt a múltbéli örökkévalóságot, amikor még csak Isten létezett, majd gondoljanak arra az egyetlen szóra, ami először eszükbe ötlik. Számos szó merül fel ilyenkor, ezek közül a leggyakoribbak a dicsőség, fenség, béke és harmónia. Néhány embernek az unalom és a magány jut eszébe.
Az én szavam az öröm.
Képzeljük csak el a két másik személlyel való tökéletes kapcsolat örömét, amikor nem fenyeget a veszély, hogy a kapcsolat megromlik. ÍHárom személy közössége, akik ugyanabból az anyagból vannak és mégis egyediek és összetéveszthetetlenek. Képzeljünk el három másik személyt, akik a versengés leghalványabb jele nélkül tudnak örülni a másik kettő különlegességének, és akiket semmi nem tart vissza attól , hogy lehetőséget biztosítsanak a másik kettőnek sajátos dicsőségük megmutatására! Képzeljünk el egy közösséget, ahol szikrája sincs a gonoszságnak, ahol csak a tökéletes jóság létezik, ahol mindenki önmaga lehet anélkül, hogy félnie kellene attól, hogy versengést, vagy bármi rosszat vált ki a többiekből!
Amit a Szentírás mond a Szentháromságon belüli kapcsolatokról a teremtés után, alátámasztja a fenti elgondolásokat. Az Atya szándéka az, hogy a Fiúnak, Krisztusnak rendeljen alá mindent, és olyan nevet adjon neki, ami minden név fölött való. A Fiúnak nincs nagyobb öröme, mint az Atya kedvében járni. A szentlélek boldogan suttogja az atyátlan gyermekek fülébe szt, hogy Abbá, és a szeretet nélkül élő vagy nehezen szerethető emberek előtt Krisztust úgy tünteti fel, mint tökéletes szeretőt. Az elcsépelt gondolat, miszerint "Egy mindenkiért, mindenki egyért!" gazdagabb értelmet nyer, ha a Szentháromságra értjük. A "két ember társaság, ám három már tömeg" cinikus mondata pedig a legkevésbé sem illik ide.
De tágítsuk csak tovább a képzeleteünket!
Tegyük fel magunknak a kérdést, vajon milyen érzés lehet egy ilyen közösség részesének lenni; és akkor talán eszünkbe jut majd az öröm szó is, mégpedig annak legmélyebb értelmében! Képzeljük el, milyen örömét leli benne Isten, hogy ő maga ez a közösség, és akkor némi fogalmat kapunk róla, milyen is lehetett, amikor Isten még egyedüliként létezett! Majd képzeljünk mellé egy megszámlálhatatlan sokaságot, akik anélkül tudnak csatlakozni e közösséghez, hogy felborítanák, vagy hogy ennek akár csak a legcsekélyebb esélye is lenne, és rádöbbenünk majd, hogy egy távcsőn keresztül a mennyországot szemléljük! Nagyon távoli, szabad szemmel nem látható, nem is észlelhető igazán, mégis tudjuk, hogy van.

Most térjünk vissza a jelenbe, abba a korszakba, ami a teremtés és az üdvösség közé esik, ebbe az elnyújtott pillanatba a két örökkévalóság között! Gondoljuk el, hogyan is kezdődött!
Miután az Örökkévaló Közösség megteremtette az angyalokat, a napot, a holdat, a földet és az állatokat, a madarakat és a halakat, miután elűzte a lázadó angyalokat oda, ahol azután hatalmas ellenséggé szerveződtek, gyűlést hívott össze, és így szólt:
- Teremtsünk olyan élőlényeket, akik képesek rá, hogy örömöt találjanak bennünk. Mi igazán elégedettek vagyunk magunkkal, természetesen, hiszen egyszerűen csodálatos és páratlan, akik vagyunk, és ahogyan kapcsolatot teremtünk egymással. De eleddig nem hoztunk létre olyan egyéneket, akik megoszthatnák velün ka bensőséges kapcsolat okozta különös örömöt, ahol semmit sem tartunk meg magunknak magunkból. Teremtsünk hozzánk hasonló személyeket, kik előtt bátran feltárhatjuk csodálatos természetünket!
Persze figyelembe kell vennünk azt is, mivel jár mindez. Ezeket az új élőlényeket szabadsággal kell felruháznunk, hogy szerethessenek, s ezáltal megtapasztalhassák a kapcsolódás élményét, vagy pedig, amennyiben jobban szeretik önmagukat, átélhessék a különállóság nyomorúságát. Minden bizonnyal rosszul választanak majd. Úgy alkotjuk meg őket, hogy részesülhessenek kegyelmünk teljességében. Ám ezzel kitesszük őket az ellenség kísértésének, hogy többet akarjanak, mint amennyit bűntelen állapotukban adhatunk nekik, s hogy más akkor meg akarják ismerni a kegyelmet, amikor azt még nem fedhetjük fel előttük. Ezért aztán el fogják hinni azt a hazugságot, miszerint visszatartunk tőlük valami jót, amire saját erejükből rátalálhatnak. Ám hitetlen választásukat javunkra fordíthatjuk: így alkalmunk nyílik annak felfedésére, am egyébként rejtve maradna - hogy jóságunk és szeretetünk annyira nagy, hogy közösségünk örömét is hajlandók vagyunk feláldozni, csak hogy őket befogadhassuk.

-Fiam, a megfelelő pillanatban elküldelek majd, hogy egy legyél közülük, s magadra vállald bűneiket. Ezt követően (és itt elcsuklott az Atya hangja) megszakítom veled a kapcsolatot, hogy átélhesd az elválasztottság miatti halált, ami minden bűn következménye. Amikor megtapasztalják, milyen messzire vagyunk hajlandók manni, csak hogy közösségünkbe fogadjuk őket, s szívükbe ültetjük a vágyat erre a mélységes szeretetre, ezzel visszaszerezzük hiánytalan szeretetüket és irántuk való bizalmukat.
- Atyám, amit te kívánsz, abba még csak belegondolni is leírhatatlanul fájdalmas. El sem tudom képzelni, milyen lehet az, amikor nem látom majd az arcodat. De a terfved mégis magával ragad. Ezáltal lehetőségem nyílik megláttatni az emberekkel, milyen csodálatos vagy. Az az öröm, hogy megdicsőülsz, mindent megér. De hát valóban nincsen erre más mód?
- Nincsen.
- Akkor boldogan elmegyek.
- Te, Lélek, sokakat megelevenítesz majd, akik előreviszik céljaimat mindaddig, amíg Fiam emberként meg nem hal és fel mnem támad. Akkor majd lakozást vehetsz minden egyes emberben, akiket hozzám vezérelsz; szívüket hozzám fogod fordítani, ezáltal az engedelmesség örömöt, s nem kötelességet jelent majd nekik.
-Semmihez nem fogható örömmel tölt majd el, ha előrébb vihatam ügyedet, s ha mindenkiben, aki elfogadta negylelkű bocsánatodat, vágyat ébreszthetek, hogy téged mind jobban megismerjen. És én táplálom ezt a vágyat mindaddig, amíg erősebb nem lesz minden késztetésnél. Nem nyugszom, amíg az én erőterembe nem kerülnek, és le nem győzik mindazokat a vágyakat, amelyek tőled független életre ösztönzik őket.
- Nos, akkor itt az ideje, hogy hozzálássunk. Nézzük, mire megyünk ezzel a darab agyaggal! Szinte látom magam előtt, mivé alakíthatnánk.