Exre én is kíváncsi vagyok, jó lenne olvasni, hogy náluk ez hogy van?

Mondok néhány momentumot.
A keresetét mindig hazaadja a nejem. A családi kasszát, pénzügyeket én kezelem.
A család hivatalos dolgait is. Én járok szülői értekezletre.
Én adok pénzt a feleségemnek, ha akar valamit. Komolyabb vásárlást megbeszéljük. Olyankor felhív. A gyakorlatban persze úgy zajlik, hogy én beszélem rá hogy vegye meg azt a ruhát ami megtetszett neki.
Kölcsönösen nem állítjuk egymást kész helyzet elé. Nem hívok például vendéget meglepetésszerűen, vagy komolyabb programot nem szervezünk egyeztetés nélkül. Ez alól kivétel ha vesz szinházjegyet, mert azt tudja, hogy én ilyenben soha nem leszek aktív, meg az általában középtávú program.
Azt én döntöm el, hogy megyünk-e nyaralni, persze ha nagyon szeretne és belefér a keretbe, akkor megyünk, de azt már nem én döntöm el, hogy hova menjünk, mert ha én döntök benne, akkor itthon maradunk.
Én döntök abban, hogy mikor veszünk új kocsit, mit újítunk fel a lakáson, de hogy milyen színű legyen a szoba, azt ő választja. Általában a lakásbelső dolgaiban is az ő kívánsága szerint dőlnek el a dolgok.
Mostanában azon gondolkodunk, hogy beszerzünk egy kutyát, de az akkor lesz ha én áment mondok rá. Az már biztos, hogy nem olyan lesz amilyet én szeretnék, mert olyat a család többi tagja nem szeretne. Ezért ebből kompromisszum lesz. Egyelőre mindenki másmilyet szeretne.
Persze nálunk is van olyan, hogy kierőszakol valamit, de azok a dolgok általában rosszul sülnek el. Ezért ha rákérdez valamire és én kapásból valamire nemet mondok, akkor azért haragszik, mert tudja, hogy innen kezdve kudarcra van ítélve a dolog.
De fordítva is igaz. Pl munkahelyi problémára kérdez rá, tudja ha én azt mondom, hogy nem lesz belőle probléma, akkor megnyugszik, mert tudja, hogy akkor úgy lesz.
A munkájával kapcsolatban elvártak volna tőle sűrűn hétvégi munkákat, de nem engedem szombat vasárnap dolgozni. Nem tudjátok milyen kiakadást okozott, mikor kijelentette, hogy nem dolgozik hétvégén mert a férje nem engedi.
Piackutatásban dolgozik, de bizonyos típusú munkákat nem engedek neki elvállalni.
Például, kijárós becsöngetős munkát, azért mert abban sok megaláztatás érheti.
Van olyan dolog, nem is jelentéktelen, ami nem az én akaratom szerint történt, történik. Átok is van rajta, de ezn nem tudtunk túllendülni, minden józanész ellenére.
Na ennyit a dolgainkról.
üdv
ex

Köszönöm, hogy leírtátok.

Ex, egy kérdés:

Miért van kudarcra ítélve? Az kizárt, hogy közben meggyőz róla, észérvekkel, hogy az mégis jó? (Nálunk pl. minden újszerű dolgot elsőre elvet a férjem, de általában többedik körre beadja a derekát, és visszatekintve ezeket mindketten sikerprojektként könyveljük el. Pl. 2 többéves külföldi kiküldetés)

Ami ki lett erőszakolva, az azért nem működik, mert a külsőségek rosszak, nem úgy mennek a dolgok, vagy van egy kemény ellenzék, aki még a legnagyobb áldást sem látja, mert az akarata ellenére valósult meg valami?

Egyébként szerintem ez kölcsönös. Ha én erőszakolom meg a feleségem, akkor max. megtanul jó képet vágni a dologhoz, de én nem éreztem még soha ezen Isten áldását.

A férj, mint fej első kötelessége, hogy a "férj fejéhez" segítse a feleségét. Ha viszont én mondok meg mindent és az a tuti, akkor hogyan fog engem megkülönböztetni az Úrtól?

Kedves Péter!
Te itt valami emberi szándékot keresel, vagyis arra gondolsz, hogy a kierőszakolt ügyben én pl botot rakok a küllők közé és azért lesz kudarcos a dolog. De nem erről van szó. És innen válasz Indunak is. Én a családban istenfélő szellemi vezető vagyok, miáltal Isten igéje tekintélyt ad a szavamnak. Én nem azért mondok ki valamit mert éppen úgy diktálja a szeszélyem, vagy lusta vagyok, vagy hasonlók, hanem azért mert azt látom teljes meggyőződéssel a család érdekének a leghasznosabbnak, legjobbnak, Isten akaratának.
Példa: Többször megtörtént, hogy megkérdezte, hogy elvállaljon-e egy bizonyos munkát. Én nemet mondtam, ennek ellenére ő elvállalta. (Első kérdésem az volt persze, hogy akkor miért kérdezted meg?)
Az ilyen munkákból tőlem teljesen függetlenül mindig rosszul jött ki. Vagy nagyon nem érte meg a végére, vagy ki sem fizették, vagy valami hasonló.
Vagy. Tavaly kierőszakolta, hogy menjünk el egy wellness hétvégére. Ilyennek általában nem szoktam ellenállni, de most valahogy nagyon nem tettszett, hirtelen jött, kapkodva kellett dönteni, szóval nem is tudtam, de valahogy nagyon nem volt kedvemre a dolog, de az ő erőltetésére belementem.
A vége az lett, hogy meg kellett szakítani és hazajönni mert történt egy közeli haláleset a családban.
Sok ilyen történetünk volt.

Én nem szoktam megerőszakolni.

Ezt nem érzem életszerű gyakorlati problémának. A feleségek soha nem szokták összekeverni a férjeket az Úrral.
üdv
ex

az a rész ami megakad bennem, hogy ezekből a mondatokból úgy tűnik, mintha te tévedhetetlen lennél. pedig még a próféták is tévednek olykor.

az én kérdésem szerintem megválaszolatlan maradt, konkrétan, hogy olyan nem szokott-e lenni, hogy először nem-nek tűnik, de később meggyőződsz, hogy valami mégis jó (és erről ráadásul a feleséged győz meg). és tényleg jó lesz.

azt értem, h nem mondasz ki valamit szeszélyből, lustaságból etc. de pl lehet, hogy valamitől idegenkedsz, ezért elsőre nemet mondasz rá, aztán mégis jó sül ki belőle.

Erre már korábban is válaszoltam. Nem arról van szó, hogy én tévedhetetlen, vagy mindentudó lennék, hanem azt, hogy azt áldja meg Isten, amit én döntök és ami ki van erőszakolva, akaratom ellenére, azt nem.
Második kérdésedre, van ilyen, hiszen nem vagyok tévedhetetlen. De az ilyen ügyen nem hordoznak szellemi tartalmat. Pl ki akar próbálni valami új kaját, amitől én ódzkodom, de aztám mégis csak ízlik. Ilyenek vannak.
üdv
ex

Most már érteni vélem. Csak a kajás példával pont degradálod is, mert fontos dologra gondolnék, amiben véleményt változtatsz, nem ilyen vacak kaja kérdésben.

De akkor vonatkoztassunk el a konkrét családodtól. Mondjuk a derék asszony akar venni egy mezőt, a férj nem lát benne fantáziát, a de derék asszony meggyőzi, mert bizonyos ésszerű érvekkel meg tudja. Ekkor a férj megváltoztatja a véleményét, megveszik, és jó lesz. Ezen lehet áldás szerinted?

Nem egészen erre gondoltam. Amiről én beszélek, az nagy kaland: felfedezni magadban is, a másikban is azt, akinek az Isten teremtett, és ahová el akar juttatni – ha hagyod – életed végére. Lehet, hogy a jelenben sok minden elfedi ezt a valakit, de vannak pillanatok, amikor felsejlik, mivé leszel. Olyan ez, mint amikor a szél lebegteti a függönyt, és pillanatokra láthatóvá válik, mi van mögötte. Végtelen örömforrás ez.
Én mindenkiben ezt a valakit keresem, és legjobb pillanataimban (a krisztusiakban, persze), ezt próbálom felszínre segíteni.
Hogyan történik ez a gyakorlatban? A tanítás során a legnyilvánvalóbb. Minden gyereknek van valamilyen tehetsége. Nagy kaland ezt felismerni, és felszínre segíteni: konkrétan olyan feladatokkal lehet megbízni, amikkel ez kibontakoztatható, ugyanakkor segíteni lehet neki megfogalmazni, mihez van kedve, érdeklődése, miben képes sikerekre (és nem bízni meg pl. eleve kudarcra ítélt feladatokkal), és persze, hagyni, hogy ő maga fedezze fel, mivé válhat, nem elmondani neki/helyette.
De persze, ugyanez érvényes a házasságban, a gyereknevelésben, mindenben. Pl. ha tudom, hogy a férjemnek herótja van a telefonálástól és a hivatali ügyintézéstől, megteszem, mert nem akarom, hogy sorozatos kudarc érje. Nem érdekel, mennyire biblikus, vagy sem, mert az Úr úgyis a szívet nézi, nem a törvénykönyvet. Nem úgy mint legtöbb követője, az ellenségeiről nem is beszélve.

Igen.

Tehát a körülmények lesznek rosszak, függetlenül a te hozzáállásodtól.
Ilyenkor miért szoktál imádkozni?



Az jó!



Dehogy nem, találkoztam már ilyennel, mert könnyű pl. a gondoskodást a férjhez kötni. Ha a férj erre még rá is játszik, akkor ezzel súlyos bűnt követ el, mert az asszony miatta nem jut el az Úrhoz.

Így látom én is.
Eszembe jut Pál, szerinted ő tudta, amit Ananiásnak mondott az Úr:



Nekem az a kérdés, hogy Ananiás ebből mennyit mondott el Pálnak? Melyik részét a mondatnak, vagy semmit, vagy mindent? Mennyi idő volt, mire Pál ezt a kijelentést megtudta?
Mikor esett ez le neki?

Az Igét nálunk is én magyarázom, de én abban látom a békességemet, ha Isten nem csak nekem, hanem a feleségemnek is kijelenti egy konkrét helyzetben az akaratát.
Ha a feleségem még nem értette meg, hogy pl. indulni kell, akkor én várok, várok addig, amíg az Úr vele is megérteti. Ha meg nem teszi, akkor ez nem lehet az Úr akarata, mert tudom, hogy mind a ketten a gyermekei vagyunk és ha ISTENNEK fontos, hogy induljunk, akkor ezt a feleségemmel is közli, hiszen nem akar külön látni minket.
Arra várok, hogy a Mennyei Atya adjon egy akaratot nekünk, mert én eddig csak ebben éltem át azt az áldást, amit Isten készített az Őt szeretőknek.
Ami nem földi, hanem Mennyei.

Sziasztok!

Nagy meglepetés ért engem, amikor tegnap feltettem a kérdést a férjemnek: fejnek érzi-e magát- s az volt a válasza, hogy nem, szerinte 50-50 százalék az arány nálunk.
Amiután szembesítettem a majd 30 évi együttélésünk apró részleteivel, hajlandó volt azért beismerni, hogy mégiscsak másként vagyok én fej, mint ő.

Azt már előbb is leírtam, hogy a nagy dolgokat: hol fogunk lakni, munkahely,gyermekek stb. együtt döntöttük el , s aszerint tettük, ahogy megértettük, hogy velünk mi Isten akarata.
Ezt válaszolnám Indu neked is, hogy ha a feleségnek támad egy jó ötlete, együtt a férjével , imádságban mondja el az Úrnak, s aztán figyeljenek, megerősítést, vagy elutasítást érteneke-e meg a későbbiekben. Nekünk ez a járható út. Azért nem volt az egyszerű kérdés: melyik országban telepedjünk le? Egy szót sem tudott szlovákul, egyértelmű volt, hogy a diplomáját szögre akaszthatja. pl.
S évek múltán ahogy jöttek a gyerekek, s mondták az ismerősök, hogy Mo-n mennyire támogatják a gyermekvállalást/szocpol segítséggel fel lehetett építkezni- míg nálunk az építkezéshez egy koronát sem adott a kormány- sőt ../akkor sem fordult meg a fejünkben, hogy rosszul értettük.., , tudtuk, nekünk itt a helyünk, s ezt meg is áldotta az Úr más módon: úgy, hogy munkát adott és egészséget az elvégzéséhez.

A pénz sosem volt probléma közöttünk: akkor sem, amikor csak én kerestem, akkor sem, amikor csak ő, és most sem, amikor az alkalmazottja vagyok már 5 éve. Együtt osztottuk be , mire mennyit költünk, s így nem zártuk el egymás elől sose a kincses ládikót. Na jó, voltak olykor parázs viták, mert az ő szíve csücske mindig a garázs, a csavarok, meg a fúrók voltak, - én meg szerettem volna többet kirándulni.

A nagycsalád eltartása sok munkát igényel,s így max annyit tudok elérni, hogy vasárnap délelőtt csak vészhelyzetben dolgozik a férjem házon kívül- a délután már az ő részéről általában bizonytalan.

Volt szó itt váltóban felvett gyesről- nos, biztosan vannak családok, ahol ez kivitelezhető:-a férjem kisvállalkozó, ha 1-3 évre eltűnne a piacról, nem tudom, hová menne vissza??? Az, hogy időnként nagy mélységbe zuhanok helyzetem miatt,/nem dolgozhatok a végzettségemnek megfelelően/-ez kisebb gond-előbb-utóbb kikapaszkodok a sajátmagam ásta gödörből.


Mégis, én miben látom fejnek a férjemet? az első lépés volt, hogy az esküvői értesítésen az ő neve után állt az enyém.Ezt én nem másodrendűként éltem meg, hanem nekem így volt természetes.
Soha nem döntöttem egyedül-vagy valaki mással a mi dolgainkról.
Látok benne sok értéket, amit a közösség hasznára fordíthat- így számtalan esetben támogattam bizonyos plusz feladatok elvállalására.

Vasárnap ebéd után mindig ő hozza a lelki eledelt- amiről aztán mindenki elmondhatja véleményét vagy felvet egy kérdést, ami éppen foglalkoztatja. A múltkor nem votl itthon, ebéd után mondtam a gyerkeknek, ma én helyettesítem apát- s egy nagyot beszélgettünk.

Szülői értekezletekre én járok. Elsősorban ideje sem lenne rá, meg én ismerem a gyerekek problémáját naprakészen.
Egyébként egyszer volt az egyik gyerekünk hosszabb gyógykezelésen, s az állt a meghívóban, hogy az anya kísérje a gyereket- nyilván az apáktól nem kaptak kielégítő válaszokat a gyerekeikkel kapcsolatban.

Egy igehirdetésben hallottam egyszer, hogy Isten mindenkit felkészít arra a feladatra, amit majd végeznie kell.
Volt idő, amikor színdarabokat játszottunk, én mindig a súgó voltam. Valahogy ez bejött az életem során, hogy a színfalak mögött élem az életem, végzem a feladatom.Van, amikor ez abszolut megfelel, s a helyemen érzem magam,örömmel, élvezettel végzem a dolgomat, azonban úgy is van: talán a visszajelzés hiánya miatt, vagy egyszerűen ilyen önmarcangoló típus vagyok, hogy nagyon elesettnek látom magam.

jó látni a ahogy funkcionálnak a kis családjaitok