exrefis írta:
Simán kivéreztetik a devizahitelbe belerokkanó középosztályt, majd az egész gazdaságot, csak azért, hogy ne kelljen kimondani, hogy a Matolcsy György által meghatározott gazdaságpolitika megbukott. A büszkeség, az egyéni karrier féltése felülírta a hazafiságot.
Ennél gyermetegebb sorokat kevesen írnak le. Ha ezt a hülyeséget a szokásos okoskodásoddal van képed ide bevésni, hát komolyan mondom kedvem van áttérni a magázódásra. Ezzel egy szintbe kerültél a nemzetközi szocialista társaiddal, az mszp-vel, meg a dk-val, akik amiatt riogatják 37 milliárd eurós tartalék mellett a szerencsétlen lakosságot -amely különben is ebben a nemzetközi és honi körökből gerjesztett bizonytalanságban lassan padlót fog-, hogy a lakosság magánbefektetéseit az állam el akarja venni. Úgy tűnik neked is az a célod, hogyha rosszabb a helyzet az még jobb. De kinek?!
A kormány politikájának eddig egyetlen egy célja volt, mégpedig a középosztály megerősítése. Nyilván azért, mert az ország, a gazdaság csak erősebb középosztállyal képes megbirkózni a nehézségekkel. Ez evidencia. Eddig minden cselekedete erre irányult.
Ezzel szemben ott vannak a nemzetközi szocialista haverjaid, tudod még az szdsz-es összeborulás korszakából, akiknek az alsó réteg szélesítése és a középosztály fejése a cél. Ez a latin-amerikai modell, amiről már annyit beszéltünk. A vékony, milliárdos elit irányít, a választások előtti évben a széles alsó rétegnek csúsztatnak valami pénzt, amit a középosztálytól vesznek el. Így az alsó réteg szavazatával a választást megnyerve ez a korrupt felső réteg tovább nyomorgatja a közép réteget, no és az alsó réteget, amely alig várja már a következő választást, hogy kifizessék a választási jussát.
Az mszp-nek és a dk-nak ez a latin-amerikai modell tökéletesen bejött. Amint a büntetőügyek tömegei mutatják nyílt korrupcióval kormányoztak. Az alsó rétegeknek ingyen pénzeket adtak, a közép réteget meg 40 % adóval és egyebekkel sújtották. Így a dolgozni akaró és képes fiatalok vagy nem szültek gyermeket, vagy csak egyet.
A bizonytalanságba belebódult szerencsétlen középosztály, lassan arra sem képes ráeszmélni, hogy mi is az ő érdeke. Aztán ott szerencsétlenkednek jó páran az utcán a Bródy Jani bácsival, akit mindig akkor esz ki a fene, amikor nemzeti kormány kormányoz.
Erre te is jössz ezzel a hiteltelen, igaztalan baromságoddal. Ez nagyon csúnya, egyenértékű az mszp és dk politikájával! Nem is tudom, hogy magát keresztyénnek valló ember, hogy jut el idáig...!