VaD írta:
Nekem viszont pont ez a bajom (illetve nem bajom, csak kérdésem): vajon valóban Isten akarata-e az, amire az ember vágyik? S nem valaki más fogja betölteni a bűnös ember (aki még akkor is bűnös, ha keresztyén!) vágyait, mondjuk valaki olyan, aki a világosság angyalának adja ki magát? Ez a legfontosabb kérdés ebben a témában, s ezt eddig csak kerülgettem, de most talán eljött az idő rá, hogy kimondjam.
Kerülgetted, de már az elején levettem, hogy ez a gondod és ezért idéztem ezt az igét, ugyanis ez a garancia az aggodalmad ellen. Ennek a szakasznak ugyanis már nem a kitartó könyörgés a lényege (az előző verseknek az), hanem az, hogyha Isten szellemét kérjük, akkor Isten nem ad helyette valami mást és nem is engedi, hogy valaki mástól kapjál valamit. Kiemelem belőle a lényeget:
Idézet:
13. Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Szellemet azoknak, akik tőle kérik.
Isten nagyon kényes az identitására, az egyetlen megbocsáthatatlan bűn is ezzel kapcsolatos.
Elképzelhetetlen tehát, ha valakik összegyűlnek Jézus nevében és Isten Szellemét kérik, akkor Istem megengedje, hogy a sátán vagy a szolgái ebbe a kapcsolatba belerondítsanak.
Ha ez lehetséges lenne, akkor semmi védelmünk nem lenne a sátánnal és szolgáival szemben és teljes megtévesztésben bárhol és bármikor ki lennénk szolgáltatva a kénye kedvének. Ha téged, Isten szellemét kérve, Jézus nevében, megszállhatna a sátán, akkor méginkább megszállhatna bármikor, amikor csak akar, bármit is csinálsz. Lássuk be ez nincs így.
Idézet:
A zörgetéssel kapcsolatban pedig: én nem gondolom jónak, ha mi, emberek kezdeményezünk, vagyis mi a mi saját, bűnös életünkből fakadó vágyainkkal s kéréseinkkel jövünk Isten elébe, s minden áron a mi vágyaink kielégítését akarjuk.
Mint mondtam, nem szabad összekeverni az Istenre való vágyakozást egyéb vágyakkal kérésekkel.
Idézet:
Az, hogy Isten ajándékaira vágyakozunk, még nem elég, Ő az ajándékait adja, akinek és amikor akarja, de mi ezt nem tudjuk befolyásolni. A mi dolgunk a felismerés, az elfogadás és a kamatoztatás.
Az nincs megígérve, hogy mindenki mindent megkaphat de az igen, hogy: "7. Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése.", tehát mindenki kap, aki kér.
(ma egyébként éppen a hit ajándékáról volt szó)
Idézet:
Szóval, van-e valami bizonyság, vagy legalábbis támpont abban, hogy nem csaljuk meg magunkat, mikor valaki másnak a rendelkezésére bocsátjuk valamely berendezésünket, még ha oly nemes vágy okán is, s ez valóban a Szent Szellem, és nem valaki más, aki ez esetben rendelkezik vele?
Igen van, a fentebb idézett ige a garancia. Nem fordulhat elő, hogy valaki más jön be a Szsz helyett.
Idézet:
S ha már itt tartunk, egyébként: a vágyakozás valóban helyes, de mi van, ha Isten ezt a vágyunkat nem teljesíti? Ilyen a karizmatikus gyülekezetekben - mármint a nyelveken szólást tekintve - nincs? Hiszen a nyelveken szólás - ha jól tudom - az ilyen közösségekben a lélekkeresztség kvázi bizonyítéka.
De van. Vannak akik nem kapják meg, vannak akik csak nehezen(mint én is).
A Bibliában az apostoloknak mindig a nyelveken szólás volt a bizonyíték, de az nem jelenti azt, hogy aki nem szól nyelveken az nem született újjá Szentszellemtől, csak nála nincs meg ez az egyértelmű bizonyíték. Nála egyéb ajándékok és maga az életmód váltás a bizonyíték.
Idézet:
Másrészt az Ige szerint ugyebár vannak, kiknek ez adatik, s vannak, kiknek nem. Most akkor hogy van ez? A karizmatikus gyülekezetekben tömörüljenek azok, akiknek adatott, a többiek meg máshol?
Nem. Valójában egész más a helyzet. Igazából minden gyülekezetnek karizmatikussá kell válni, de ezen most ne a mai szervezeti meg formális dolgokat értsd, hanem azt, hogy a karizmatikus az megajándékozottat jelent. A kereszténység lényegéhez tartozik, hogy megajándékozott, azaz karizmatikus. Isten Szellemét kapta az Egyház ajándékul pünkösdkor.
Az én felfogásom szerint az ajándékok és gyakorlatilag a Szentszellem tagadása, az durva visszautasítása Istennek.