Nekem azt jelenti, hogy a bennem lakozó Szent Szellem olyan próbahelyzeteken keresztúl vezet, amelyben megmutatja, hogy milyen akadályok vannak még bennem amelyektől az Ő segítségével, az Úr Jézus vérének tisztító erejével kérhetem a tisztulást, hogy akadálytalanul tudjon Ő áradni mint a folyó.Szeretet szeretetlen közegben, öröm szomorú, fájdalmas eseményekben, békesség békétlen környezetben, béketűrés, amikor türelmetlenség árad felém, szívesség, amikor nehéz szolgálni másnak, jóság amikor haragos indulatokat gerlyeszt a közeg, hűség amikor kilépnék a helyzetből emberi reakció szerint, szelídség amikor nehéz nyugodtan elviselni a másik reíkcióját, mértékletesség minden tekintetben testi lelki és szellemi értelemben.
Nálam ez körkörös rendszerben fejlődik mint a fa évgyűrűje, amikor azt gondolom, hogy ott már megtisztultam akkor kiderül, hogy ott is méyen gyökeredző problémáim vannak.
Mint a tarack gyökere bűvó patakban hállózza be az életem.
Csak a hitben az Úrra támaszkodásom adja a mindennapok örömét.
Azt az érzést kelti bennem, hogy ez végig tart amíg itt vagyunk a földön.
Aki elkezdte bennem a jó munkát fejezi be az Úr Jézus Krisztus napjára.
Csak Isten a tudója, mit akar elérni az én életemben, hogyan akarja élni a saját életét az Úr Jézus az én testemben.
Nem az a feladtom, hogy azzal fogalkozzak azt majd az örökkévalóságban megmutatja, most az a feladatom, hogy Ő akadálytalanul élje az életét bennem.
ezért ezt kérem az imámban és nem másra fordítom a figyelmem, hanem arra, hogy engedelmes legyek, a többi az Ő dolga.
Ezt mind erőfeszítés nélköl teljesen RÁ hagyatkozva, bízva, hogy Ő jobban tudja a menetrendet és a megvalósítás módját is.
Nem ezzel foglalkozom, hanem a hálaadással, dicsérettel és a segítségül hívással.