2012. december
54. szám
Kikövetelni értelmetlen, kiérdemelni nehéz
Kisgyermekként emlékeim szerint az első dolgok egyikeként meg kellett tanulnom, hogy ne szóljak közbe, ha anya beszélget. Mert amikor anya beszélget, fontos, felnőttes dolgokról van szó, amit nem illik megzavarni egy nyafogós, elnyújtott „anyaaa” kiáltással. Erre épültek rá fokozatosan a későbbi illemszabályok, melyek egy felnőtt ember jellemében a tisztelet névre hallgató elvont fogalom körébe sorolhatók.
Aztán ahogy cseperedtem, a szülők irányába elvárt tisztelet mellett megjelent sok más. Olyan parancsokat próbáltak a fejembe ültetni, mint hogy tiszteld az idősebbeket, a tanáraidat, a felettesedet, a rangban feletted állókat, a gazdagokat, a szépeket. És én gyermeki szemmel minden fenntartás nélkül elfogadtam, hogy tisztelnem kell minden külsőséget, amire a mai társadalom oly sok gondot fordít.
Fiatal felnőttként pedig hamar komoly dilemmába kerültem.
A felettesem minden dilettánsok legdilettánsabbika volt, szemernyit sem tudtam felnézni rá. Sem nekem, sem másoknak nem bizonyította soha, hogy valóban abba a felettesi székbe illik – legalábbis élő ember ilyesmire nem emlékezett.
Az idős néni a buszon kikérte magának, hogy nem ugrottam fel elég gyorsan átadni a helyem, majd emberhez méltatlan stílusban mondta el a véleményét rólam és „arról a lusta, tiszteletlen ifjúságról”, akik közé beskatulyázott.
Az oktatóm kétségtelenül komoly szaktekintély volt – valami egészen másban, mint amit tanított.
A születetten gazdagok lenézték a szegény vidéki kislányt, aki voltam – mert megdolgoztam a mindennapi megélhetésemért.
Az egykor oly tiszteletreméltónak hitt külsőségek mögött sokszor egészen taszító emberi belső rejtőzött. Ezen felül, miközben én megadtam mindenkinek a társadalmi rangja szerint őt megillető tiszteletet, visszafelé fikarcnyit sem kaptam.
Fokozatosan csodálkoztam rá a világra. Emberek követelték nap mint nap, liluló fejjel ordítva, hogy tiszteljem a korukat, rangjukat, terepjárójukat. Én pedig egyre kevesebb tiszteletet éreztem irántuk.
Ezalatt pedig megismertem emberek százait, ezrekkel utaztam egy buszon naponta, és valami különösre lettem figyelmes. Önkéntelen tiszteletet éreztem azok iránt, akik sem pénzzel, sem ranggal, sem doktori címmel, sem a megélt éveik számával nem dicsekedtek; felmutattak viszont valami teljesen mást.
Tisztelet ébredt bennem, amikor azt láttam, hogy valaki segít embertársán. Tiszteletet éreztem, mikor szolidaritást tapasztaltam, lett légyen szó nemről, bőrszínről, társadalmi különbségekről, vallásról, hitről. Tiszteletet éreztem, mikor valaki nemes egyszerűséggel alkotott valami nagyot, s nem várt cserébe tapsvihart, érdemkeresztet.
Beletelt néhány évbe, mire letisztáztam magamban: csak a belső, emberhez méltó értékeket tudom tisztelni. Azokat az értékeket, amik mára úgymond kimentek a divatból. Tisztelem a szeretetet, a barátságot, az együttérzést, a segítőkészséget; tisztelem a némaságával tüntető nagyságot, az emberi értelmet, a tudást; tisztelem a bátorságot, az erejükön felül teljesítőket. Tisztelem mások hitét, magánéletét és véleményét. És tisztelem minden embertársam emberi mivoltát. Tisztelem mindaddig, míg nem tesz azért, hogy másképp érezzek.
Szerkesztő
Ami nélkül nem advent az advent
Íróink gondolatai az ünnepről és készülődésről
Kádár József
Orgona vs. villanygitár
Dicsőítés – ízlések és pofonok
Szoták Orsolya
Ajtódísz
Finom határvonal a külvilág és az otthon melege között
Jakab Rita
A tisztelet formái
Teszteld, mennyire vagy képes az elismerésre!
Nagy Tamara
Ami jár, az jár?
Kikövetelni értelmetlen, kiérdemelni nehéz
Szűgyi Zoltán
Pillangóvers a reményről
Átsuhanó a kertben
Pete Violetta
Nem vész el, csak átalakul
„Ezek a mai fiatalok” és a tisztelet
Szakács Gergely
Igazából szerelem
A magányosok ünnepe
Dobóczky László
Kié a dicsőség?
Isten nyomai az életemben
Tóth Sára
Őelőtte hulljunk térdre
Mitől szent a szent és miért vágyunk rá?
Szerkesztő
Végül
...hogy szerettem-e őt?
Bölcsföldi András
Adventi nevek
Kifejezéseink a szavakon túli világról
Réz-Nagy Zoltán
A repkény, aki karácsonyfa akart lenni
Az erőszak az ember kezében
Hancsók Barnabás
A tökéletes ajándék
Egy jöttment ács története
B. Tóth Klára
Angyallenyomatok
Angyalok a költők, festők szemével
Miklya Luzsányi Mónika
Minden dicsőség elmúlik egyszer…
…vagy legalábbis átalakul
Bradák Soma
Funkcionalitásról és szuverenitásról
Mitől más a dicsőítő zene?
Missy Daniel
Tiszteli a lelkészeket
Interjú Marylinne Robinsonnal, a Gilead szerzőjével
Szakács Gergely
Szerep és identitás, avagy mitől lesz hiteles a lelkész?
Bajszos, öltönyös, vagy nagycsaládos az „igazi” pap?
Látogatóink száma a mai napon: 5601
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57885432
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.
Jelenleg nincsenek hozzászólások.