2014. április
70. szám
Isten-emberi történet
A tanítványok otthagyták a családjukat és a biztos megélhetést, hogy kövessék őt. 300 dénárnyi illatos olaj mégis túl drága ár nekik a dicsőítésére halála előtt.
A szemük előtt támasztott föl halottakat, de azt nem hitték el neki, amikor a saját haláláról beszélt.
A csók, ami a szeretet jele, itt az árulásé lett. 30 ezüstpénzért, egy rabszolga áráért kelt el az Isten fia.
Az a Jézus, aki pár nappal korábban megvédte a tanítványok kritikájától a fejét megkenő nőt, szótlanul áll vádlói előtt.
Péter, aki pár órája még vért ontott volna, hogy megvédje, most még azt is letagadja, hogy ismeri.
Pár nappal korábban, amikor megszaporította a kenyeret, királlyá akarták választani, mégis egy gyilkos szabadon engedését követelik skandálva, amikor őt lehetne megmenteni.
Az a Jézus, aki pár nappal korábban feltámasztotta Lázárt a halálból, engedi, hogy megöljék.
A mennyek országának királya a rabszolgák halálnemével hal meg.
A nagyheti eseményekben ott van a magasság és ott van a mélység.
Egy isteni terv szálai összefonódva az emberi tragikummal. Ezért nem lehet nem ellentmondásokban beszélni.
Mert az isteni terv és dicsőség kontrasztjaként mi, emberek felmutattuk a teljes elveszettségünket.
Jézus felmutatta, milyen Istenhez tartozni, mi csak azt mutattuk fel, milyenné lehet lenni nélküle.
Mi halált hozunk és nagypénteket, Isten pedig megajándékoz bennünket az új élettel, húsvéttal.
Hogy ez érthető-e?
Nem. A legkevésbé sem.
Pete Violetta
Ellentmondás
Isten-emberi történet
Sebesi Viktória
Halktalan este
Csak saját szavukat hallották
Miklya Luzsányi Mónika
Hegyen-völgyön bakancsban
„Nem gondoltam, hogy ilyen hatalmas az Isten.”
Miklya Luzsányi Mónika
Lefagyasztott királyfiak
Férfiszerep animálva
Tóth Sára
A lábmosásról
„De jaj, szolga csak egy van: az Isten”
Szikszai Szabolcs
Nagypéntek, húsvét és az önmagát kereső ember
Kiszabadítani az embert önmaga összefüggéséből
Gueth Péter
A boldogság szigete
A boldogság statisztikájáról
Thoma László
Barát a bajban
Van-e embered?
Fekete Zsuzsanna
Álmok álmodója
Az elkényeztetés kabátjából a börtönbe
Pete Violetta
Ima a keresztút mellől
A kifosztott ajándéka
Réz-Nagy Zoltán
A nappal és az éjszaka harca
Hogy higgyen bennünk
Jakus Ágnes
Galambok
Égi és földi összefonódások
Hancsók Barnabás
A boldogság nyomában
Az ember, akiről hallgat az evangélium
Szoták Orsolya
József és a színes, szélesvásznú álomkabát
Meg kellett járnia a vermek mélységét, hogy jó vezetővé váljon.
Pete Violetta
Gyermekek a felnőttek háborúiban
Amikor az ártatlanság találkozik a tömegek könyörtelenségével, ott nagyon gyorsan fel kell nőni.
Jakus Ágnes
Léptek a Metanoia Parkban
„Fogj meg! Nyúlj belém! Írj tovább! Cselekedj!”
Bölcsföldi András
Áldás egy londoni Irish Pubban
Élet – némelyeket sokkolhat
Detzky Panni
Az igazi segítő
Bizonyságtétel Isten munkájáról bennem
Látogatóink száma a mai napon: 5401
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 59766630
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.
Jelenleg nincsenek hozzászólások.