Korábbi számok Elküld Nyomtat Riport

Nem tagadhatjuk, az együttélés a házasság alternatívájaként, főpróbájaként kevesebb elköteleződéssel ígéri a fiataloknak a tartós párkapcsolat örömeit.
A házasságkötések száma évről évre csökken, míg az élettársi kapcsolatok egyre inkább elfogadottak. Az előző hónapban a boldogító igen témakörét jártuk körbe egy fiatal házaspárral, most pedig az együtt élők perspektívájából nyerhetünk betekintés a bizalom és a hűség világába. Boglárkával, a 24 éves édesanyával beszélgettem, aki nemet mondott a házasságra.

Hogyan ismerkedtél meg jelenlegi élettársaddal?

Amikor megismerkedtünk, két évig csak barátok voltunk, előtte mindketten mással éltünk együtt. Az előző barátommal különböző okokból szétköltöztünk és ez a visszalépés a végét is jelentette a viszonynak. A párommal, Rudival, már jól ismertük egymást, de amíg teljesen rendben voltak a kapcsolataink, fel sem merült bennünk, hogy barátságon kívül más is legyen köztünk. Munkatársak voltunk, sokat segítettem neki, az idő múltával egyre többet beszélgettünk, ebből alakult a szerelem.

Amikor ezek a kapcsolataink véget értek, megtartottuk azt a randevúzós időszakot, pedig már ismertük egymást. Megfogadtuk, hogy nem akarjuk egymást megváltoztatni, kipróbáljuk, hogy működik-e ez az együttlét, aztán majd meglátjuk. Az előző párom csak két évvel volt idősebb nálam, a Rudi pedig 5 évvel, sokat jelentett ez, mert ő már sokkal felelősségteljesebb volt, tudta, mi az önállóság, felelősség mások iránt, egy ilyen férfival már lehet együtt tervezni, akár családalapításon is gondolkozni.

 Mennyi idő után költöztetek össze?

Miután összejöttünk, felgyorsultak az események, egyre több időt töltöttünk együtt, 3 és fél hónap után összeköltöztünk, de előtte is sokat voltunk egymás társaságában. Rögtön megbíztam benne, éreztem, hogy elfogad, szeret, gondoskodni akar rólam. A másik oka annak, hogy ilyen korán összeköltöztünk, hogy valójában együtt lakva tudod csak megismerni a társad. Akkor derül ki valójában, hogy tudunk-e együtt élni  egymás erősségeivel, gyengeségeivel. Ezeket nem láthatod meg máshogy, de az együttélés során van időd mérlegelni, hogy együtt tudsz-e élni a másik emberrel.

Gondolkoztatok azon, hogy összeházasodjatok?

A barátom már a kapcsolat elején kijelentette, hogy engem sohasem fog elvenni, mert az előző kapcsolata, amely 9 évig tartott, annyira megviselte, hogy eldöntötte, soha nem fog megházasodni. Rudi exe akkora nyomást helyezett rá ezen a területen, hogy menekülni akart még a házasság gondolata elől is.

Nem voltál csalódott? Hogyan reagáltál erre?

Vágytam a házasságra, de a szerelem nagyobb volt a vágyamnál, nem akartam megváltoztatni a páromat. Most is úgy gondolom, hogy a világ egyik legszebb dolga összekötni két életet. Papír nélkül is hűséges vagyok a társamhoz, kitartok mellette és támogatom, ápolom, de azért az értékrendembe beletartozik az is, hogy apa és anya igenis házas. Egyszer még templomi esküvőt is szeretnék.

Végül mégis sor került a leánykérésre…

Volt egy súlyos szénmonoxid-mérgezésünk, amiben eszméletemet vesztettem. Átértékelődött számunkra, hogy mit akarunk egymástól, felerősödött bennünk az elkötelezettség érzése egymás iránt, a párom félretette eddig megkeményedettségét és megkérte a kezemet.

Amire nemet mondtál, ugye?!

 Az élettársam családjával nem jövök ki, ezért mondtam nemet, ezt azóta sem tudtuk teljesen megbeszélni. Legszívesebben a világ tudta nélkül titokban összeházasodnék vele, de most már Rudi gondolja úgy, hogy ha lesz esküvő, akkor legyen meg minden, ami ezzel az ünnepéllyel együtt jár.

Milyen okai vannak még annak, hogy nem akartok összeházasodni?

Az esküvő manapság luxusnak számít, vagy hitelt vesznek fel rá a fiatalok és eladósodnak, vagy tartanak egy kis esküvőt szerény körülmények között. Mi inkább a gyerekre költjük azt a pénzt, amit az esküvőre költenénk.

A másik problémánk az esküvővel az egyházi problémázás, a párom református, én katolikus vagyok, nem olyan egyszerű, hogy milyen templomban, milyen pap adjon össze minket. Ha ebben megegyezünk is, fizetni illik a templomért és a szertartásért is, ez sem kis nehézség, pedig a házasság a hét szentség része.

Nem voltak fenntartásaid az együttéléssel kapcsolatban?

Nem, a szüleim azt mondták, hogy mindegy, hogy összeköltözünk-e, mert úgysem látnak soha. A házasságok nagy része válással végződik, ez sem megoldás, inkább házasság nélkül együtt élünk békében, minthogy házasságban úgy, hogy ha felmerül egy probléma, akkor azt válással oldjuk meg. Nem értéktelenedett el a házasság számomra, de az emberek túl könnyen feladják, ahelyett, hogy dolgoznának a kapcsolatukon.

Mi jelent biztosítékot a jövőre?

Semmi, de a házasságban sincs ilyen. Most, hogy egyedül vagyok itthon a babával, sokszor én is elkezdek bizonytalankodni. De tulajdonképpen a biztosíték a bizalom. A páromat megcsalták az előző kapcsolatában, ezért neki nehezebb megbízni valakiben, de bennem megbízik, mert én hűséges voltam hozzá.

Felkészültnek éreztétek magatokat a gyermekvállalásra?

Terveztük a családalapítást. Egy évet akartunk adni annak, hogy próbálkozzunk, addig rendezni akartuk az anyagi helyzetünket, el akartunk költözni a családtól, de végül még hamarabb érkezett a baba. A gyermek számunkra nagyon nagy áldás, nagyon szeretjük. Rudi nem akart öreg apuka lenni, ezért is léptünk ilyen korán. Igyekszünk tisztességgel felnevelni Csabát, és biztosítani számára mindent, de nehéz is volt felvállalni ezt a döntést az anyagi helyzetünk miatt. Ugyanakkor az ember mindig találhat kifogást, hogy miért ne legyen gyereke, sosem lehet teljesen felkészülni rá, vannak párok, akik jól élnek, mégis évekig nem sikerül nekik a megtermékenyülés.

Szerinted számítani fog-e a gyermeketeknek, hogy a szülei házasok-e?

Nekem természetes volt, hogy a szüleim össze vannak házasodva, de számukra is nyomás volt a nagymamám részéről, mert ő még hagyománytisztelő volt. Ugyanakkor remélem, a mi gyermekünknek így is ugyanolyan lesz a családképe. A korunk miatt a gyerekre gyakran úgy tekintenek, mintha csak véletlen lett volna, pedig mi terveztük. Ha összeházasodunk, akkor nem a gyerekért tesszük ezt, hanem egymásért. Ez gesztus a másik felé, hogy elkötelezett vagyok.