Teológuskiszállás
Teológus kiszállás Encsencsen
2006. szeptember 23-án és 24-én kedves gyülekezeti alkalom részesei lehettek az encsencsi református gyülekezet tagjai. A nyírségi református egyházmegye déli végén tett lett látogatást hat budapesti teológiai hallgató, spirituálisuk Bölcsföldi András vezetésével. Két napon át tartózkodva gyülekezetünkben, megismerhettük a Budapesti Károli Gáspár Hittudományi Egyetemen folyó tanulmányi és nevelő munkát, a diákok életét, szolgálatát, terveit, gondjait. Az encsencsi gyülekezetbe ünnepi legátusok Debrecenből szoktak érkezni, ezért is volt különlegesség a távoli budapesti telógiáról vendégeket fogadni s velük megismerkedni.
A szombat délután a környék nevezetességeinek megismerésével telt. Nyírbátorban a református templom, harangtorony, minorita templom és az előző napon átadott, eredeti állapotában teljesen felújított és újjáépített Báthori várkastély megtekintése. Piricsén az árpádkori református templomban kaptak idegenvezetést Páll Antal lelkipásztortól.
Szombaton este, szálláshelyükön, az encsencsi idősek napközi otthonában tartottak kedves istentiszteleti alkalmat, Kovács Enikő IV. éves hallgató igehirdetési szolgálatával, versekkel, énektanítással, beszélgetéssel. Kedves viszontszolgálat volt az asszonytestvérek éneklése.
Vasárnap a templomban tartott istentiszteleten Bölcsföldi András szolgált a napi ószövetségi ige, a Példabeszédek 2. része alapján. Minden hiábavalóság, ha az Istent kihagyjuk terveinkből. A bizonyságtételek, a közös éneklés, a szívet gyönyörködtető orgonamuzsika igazán közelhozott egymáshoz bennünket, testvérré forrt össze a szív, Isten dicséretére nemesült a lélek.
A közös ebéd után, a gyülekezet adományát átadva, Isten iránti hálaadással köszöntük el egymástól, magasztalva Istent megajándékozó szeretetéért, a megáldott szívekért, a megörvendeztető alkalmakért.
Isten szeretete őrizzen mindnyájunkat.
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.