Nyomtat Elküld Olvasási nézet

KRÓNIKÁT ÍRTUNK (képekkel) 2006-BAN

December 25-én a délelőtti istentisztelet után a gyülekezet.

TEMETŐI KÖZLEMÉNY

December 24. karácsony szentestjén Kuttor Dia szólót énekel.

December 22-én este fél 6-kor adventi-karácsonyi hangverseny volt a radostyáni templomban, melyen több mint százan vettek részt. A hangverseny fényképalbuma.

December 3-án, advent első vasárnapján Várady Zsolt vendégigehirdetőként szolgált a kispest-rózsatéri egyházközségben. A családi istentiszteleten készült fényképalbum itt nézhető meg.

December 1-én Sajólászlófalván Madarász Györgyné (80 é.) temetésén voltunk. A temetési szolgálatot Jexné Világi Emília helybeli lelkipásztor végezte, a sírnál Várady Zsolt radostyáni lelkipásztor és a helybeli férfikórus szolgált.

November 27-én kisköri lelkésztalálkozón Sajóbábonyban.

November 24-én tartotta a hagyományossá vált idősek napját a község a művelődési házban. A helybeli iskolások az innen már máshová járó iskolásokkal igen színvonalas műsort adtak mindnyájunk gyönyörűségére. Dicséret illeti a pedagógusokat a gyermekek felkészítéséért, és természetesen mindazokat, polgármester urat és a képviselőket, akik az idősek napi rendezvény szép lebonyolításához munkájukkal vagy anyagi támogatásukkal hozzájárultak. Fényképalbum.

November 24-én a Soli Deo Gloria kórus próbáján.

November 12-én úrvacsorát vettünk az újbori hálaadás alkalmával: 8 férfi és 24 nő, összesen 32 fő. Képek.

November 8-án este evangelizációs istentisztelet volt Radostyánban, amikor a templom zsúfolásig megtelt a hívekkel. Az evangelizációs hét november 6-tól, hétfőtől 10-ig, péntekig tartott, este 5 órakor kezdődött az istentisztelet hétfőn Alacskán, kedden Varbón, szerdán Radostyánban, csütörtökön Sajókápolnán, pénteken Sajószentpéteren. Az evangelizációs hét képei itt nézhetők meg. Két beszámoló az evangelizációs hétről: Király Gábor sajókápolnai lelkipásztoré és Várady Zsolt radostyáni lelkipásztoré.
Rólunk írt az Észak-Magyarország napilap.

Október 31-én, a Reformáció napján ünnepi istentiszteletet tartottunk a templomban. A hittanosok adtak műsort, Kardos Katalin presbiter szavalta el György Horváth László reformációi költeményét.

Október 22-én az istentiszteletet követően megemlékeztünk az 1956-os magyar forradalom- és szabadságharcról. Megkoszorúztuk kopjafánkat. (Fotóalbum)

A 2006-2007-es tanév hittanosairól és hittanfoglalkozásain készült képek.

Október 20-án délután 3 órakor temettük nagy részvéttel Brückler Ottó 78 évet élt atyánkfiát. A varbói énekkar is énekelt a temetésen. (Fényképalbum.)

Október 13-án két lovas kocsival érkeztek a faluba Lászlófalváról a szüreti felvonulók. Itt nézheti meg a képeket. Rólunk írt az újság.

Október 1-én egy magát megnevezni nem kívánó testvérünk 100.000.- forintot adott Isten dicsőségére.

Szeptember 3-án az újkenyéri hálaadás alkalmával úrvacsorát vettünk. A szent jegyeket Lukács Lajos és családja adta Isten dicsőségére.

Augusztus 27. Templomunk új úrasztali és karzati terítőkkel szépült. Legyen Isten áldása a jószívű adakozók életén.

VELÜNK TÖRTÉNT 2006-BAN
2006. július 29. Dr. Juhász István nyugalmazott állatorvos temetése Sajószentpéteren. (A temetési prédikáció itt olvasható.)

2006. július 27. A miskolci nyári kántorképző záró hangversenye a Kossuth utcai templomban. Kuttor Diána kántorképzőn résztvett diák, radostyáni kántor szólót énekelt.

Templomlátogatók Radostyánban. Volt műszaki egyetemi tanáraimék.

2006. július 23-án vendégeink voltak Oláh István kispest-rózsatéri presbiter barátaival, aki beszámolót tartott egyházközségük életéről, valamint az istentiszteleten a kántori szolgálatot is végezte. Köszönet mindkettőért.

2006. július 17-21. A borsod-gömöri lelkészek, családtagok erdélyi kirándulása.

2006. július 16. http://img.tar.hu/pitypalatty/img/23989764.jpg#3">Miklós Isván gömöri esperes fiával a radostyáni templomban.

2006. július 3-8. Sárospataki
ifjúsági táborban a radostyáni fiatalok.

2006. július 2. Trianonban járt vendégek az istentiszteleten.

2006. június 4-5. Pünkösdi istentiszteleti képek.

2006. június 4-én Radostyánból többen Trianonban jártak a magyar igazság ügyében.

2006. május 28. Konfirmációi fényképalbum.

2006. május 26. Óvodai hittan évzáró és ballagás a parasznya-radostyáni óvodában.

2006. május 25. A sajólászlófalvi Kuckó Óvoda nagycsoportosai az áldozócsütörtöki istentiszteleten.

2006. május 18. Biciklis templomlátogatók Miskolcról Radostyánban.

2006. május 18. Gósci ktore pryjechaly izrobily dzwon w Sajószentpéterze zobaczily w Radostyán koscióli dzwón. (photoalbum)
VELÜNK TÖRTÉNT 2006-BAN
2006. május 17. Óvodai hittanóra Parasznyán (Képek: 1., 2., 3., 4.)

Kátéóra a parókiakertben 2006. május 15-én (1. kép, 2. kép). Bekanyarodott hozzánk a varbói fagyis (3. kép, 4. kép).

2006. május 7-én anyáknapi ünnepség volt az istentisztelet keretében. Itt az ünnepi gyülekezet két képen. És az anyukák, nagymamák és mindnyájunk örömére szereplő gyermekek.

2006. május 6-án részt vettünk a Miskolc Kossuth utcai templomban a Lévay Gimnázium végzős diákjainak ballagási istentiszteletén. Most ballagott egyházközségünk kántora, Kuttor Diána, aki szólóénekkel emelte a kissé hosszúra nyúlt, de színvonalas műsort Miskolc legnagyobb és ez alkalommal zsúfolásig megtelt templomában.

2006. április 30-án Várady Zsolt lelkipásztor vendégigehirdetőként szolgált Losoncon és Rimajánosiban . E vasárnapon több lelkipásztor szolgált felvidéki és kárpátaljai szószékekről, viszonzásként az ő, 2004. novemberi szolgálataikra, mely a csúfos, testvért megtagadó 2004. december 5-i népszavazás előtti hetekben történt. A losonci templomban, amit tavaly kapott vissza az egyházközség a szlovák államtól, a 100 főnyi magyar reformátusságból 37-en voltunk a 9 órakor kezdődő istentiszteleten. Van egy idős asszonytestvér, aki 70 km-ről utazik vasárnapról-vasárnapra, hogy magyar református istentiszteleten vegyen részt. A ref. templom az első losonci templom alapjaira épült. Ezek az árpádkori alapok a templom alatt szépen feltárva megtekinthetők. Ebéd után, 1-kor Jánosiban voltunk istentiszteleten. Itt is 100 főnyi a teljes ekklézsia, de 34-en voltunk ( 1. kép , 2. kép ) az istentiszteleten. Várady Zsolt és családja megköszöni Nt. Miklós István gömöri esperes úrnak és kedves családjának a meghívást ( istentisztelet után a losonci parókia kertjében), a vendéglátást, a szép napot, amelyet egy füleki vártúra (a losonc-füleki út képei albumban)tett még emlékezetesebbé.

Radostyáni óvodások a felsőzsolcai Bárczay kastély előtt 2006. április 28-án, amikor szavalóversenyen vettek részt.

Hittanosaink Parasznyán a 2005/2006-os óvodai évben.
VELÜNK TÖRTÉNT 2006-BAN
2006. április 23-án Rőczei Szabolcs keresztelője, 2. kép, 3. kép, 4. kép, 5. kép, 6. kép, 7. kép, 8. kép.

Kocsis Balázs feleségének, Gál Adriennek a temetése nagy részvéttel 2006. április 20-án, csütörtökön. Gál Adrienn sírjánál a gyászoló család tagjai. Élt 32 esztendőt. A boldog feltámadás reménysége alatt alussza síri álmát a radostyáni temetőkertben.

Húsvétkor legátusunkkal, Mike Martin I. éves debreceni theológussal a lelkipásztor, Várady Zsolt.

Kmetty István Zsolt és Kacsur Juliánna esküvője és gyermekük keresztelője április 15-én, szombaton.

2006. március 18-án mintegy két és félezren vettünk részt egyházkerületi presbiter-gondnok-lelkészi konferencián miskolci egyetemen. Orbán Viktor előadását is meghallgathattuk. A radostyáni presbitérium majdnem teljes létszámban ott volt.

2006. március 12-én temettül el Kollár Jánost. A kép a temetés után készült a sírnál.

Az asszonyok sütnek, főznek, készülnek a vacsorára. 2006. március 6-án, az egyházlátogatáskor készült fényképeink (1. kép, 2. kép, 3. kép, 4. kép, 5. kép) láthatók itt. Egyházlátogatóink voltak: Alexa Gábor mezőcsáti és Vadnai Zoltán nagybarczai lelkipásztorok.

2006. március 4-én temettük el V. Lukács Jánosné Gál Erzsébetet. ( 1. kép, 2. kép, 3. kép)

Szeretetvendégségünkön a parasznyai testvéreket fogadtuk nagy szeretettel 2006. február 12-én, vasárnap délután. A 90 fönyi gyülekezet boldogan hallgatta a konfirmadusok, hittanosok éneklését, zeneszámokat, kántorunk, Kuttor Diána "Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország" című szólóénekét. A radostyáni asszonyok finom süteményekkel rakták teli a terített asztalokat. Így örvendtünk a találkozásnak. Diavetítés a szeretetvendégségen készült képekből.

2006. február 24-25-én lelkész-gondnoki konferencián Berekfürdőn

2006. február 4-én presbiteri vacsora volt a régi és új presbitérium tagjainak. A csodálatos halászlét polgármesterünk készítette, az asszonyok pedig különleges túróscsuszát tálaltak fel második fogásként.

2006. január 8. Szuhakállón a római katholikus templomban tartott református istentiszteleten az újonnan választott presbiterek eskütételén a radostyáni lelkész családostól.
VELÜNK TÖRTÉNT 2006-BAN

Oldalunk látogatóinak száma
2006. április 16-tól:















































































































Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. május 09., csütörtök

    Hogyan válik lelki metropolisszá az erdélyi zsákfalu? Ifjúsági evangelizációs heti riportunkból kiderül, mit kaptak és mit adnak tovább a református f...
  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...