20. szám Karácsony - 2010

2010-12-06

Kedves Olvasóinknak Jézus Krisztusban örvendező, Isten- és emberkapcsolatainkat rendbe hozó, áldott karácsonyi ünneplést kívánunk!



Karácsony gyakorlatban (Lk 2, 8-20)

A messiási uralkodó, aki meg fogja szabadítani népét, egy jelentéktelen kis településen született, ahol Júda nemzetségei éltek. Az akkori emberek nem fogadták az Urat nagy köszöntéssel, nem hódoltak neki, s nem imádták Őt.

Az írástudók voltak az akkori a vallási vezetők. A Mt 2,4 – 5-ben olvashatjuk, hogy ők pontosan tudták, hol fog megszületni a Messiás, mégsem mentek el oda, és nem ünnepelték Őt. Nekik csak vallásos elméleteik voltak, amelyek nem tudják az életet megváltoztatni.
Azon csodálkozom, hogy a jeruzsálemiek sem mozdultak ki, ehelyett csak nyugtalanság fogta el egész Jeruzsálemet.

Közeledik az Advent. Vizsgáljuk meg magunkat, hogy valóban dicsérjük Őt, vagy csak mi is elméletben tudjuk, hogy Jézus megszületett? Pedig voltak olyanok, akiket megváltoztatott a karácsonyi üzenet. Ezek az áldottak mindenekelőtt a szegény pásztorok voltak, akik éjszaka őrködtek nyájuk mellett. Angyalok hirdették nekik a jó hírt: A Teremtő Isten teremtett testben jött el közénk, tehát emberré lett.
Miért jött el Jézus a világra? A Biblia szerint azért, hogy a bűnösöket üdvözítse. Ha nem jött volna el, vajon hol lennénk most? A keresztyénség a megváltás vallása. Jézus nevében van egyedül üdvösség. Ez valóban nagy öröm volt. S ezt mindenkinek tudnia kell ma is! Ha valóban az evangélium Isten ereje, akkor azt tovább kell adnunk. Világunk szomorúságban és félelemben él. Mindenkinek szüksége van Jézus vigasztalására. Sokan nehezen élnek. Vajon tudunk-e nekik segíteni ebben az Adventben?
Nekünk is vannak fájdalmaink, mégis tudunk békében élni. Mert Jézus lett a Megváltónk. Minden békétlenség és rabság megoldása Jézusban van, ha teljesen Rá bízzuk magunkat. Általa kapunk bűnbocsánatot és igazi életcélt.

Mit kell tennünk? Ne hozz elő kifogásokat! Hirdesd te is, hogy Jézus eljött közénk. Mondd ezt örömmel, s imádd Őt! Adjuk egész valónkat és akaratunkat, otthonunkat maradéktalanul Jézus Krisztusnak. Ő a békesség királyaként jött el hozzánk. Nekünk is békére kell törekednünk, s a lelki dolgokra kell törekednünk. Emberek, látva életünket, hitre juthatnak.

Azt kívánom nektek, hogy tapasztaljátok meg az adventi örömet. Együtt várjuk a Karácsonyt! Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség e földön, és az emberekhez jóakarat!

Kim Sun-Taik (Hatvan)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 50, összesen: 291541