Fotó. Kuti Csaba egyházkerületi főgondnok, a Vp. megyei közgyűlés elnökeköszönti a gyülekezetet

Az öröm légkörét szinte harapni lehetett - olvashattuk egy tudósításban, amely a egy sikeres labdarúgócsapat (Debrecen) győzelméről szólt. Amikor ezt a mondatot elolvastam, eszembe jutottak az első keresztyének, akiknek az örömhír feletti örömi mindennapjaik része volt. Mielőtt nagyon nosztalgikussá válnék, gyorsan figyelmeztetem magam: hiszen az öröm ma is fontos állapota, ma is fontos alaphangulata a keresztyén közösségeknek. istentiszteletek, különböző alkalmak (különösen a hálaadó alkalmak, közös ünnepségek), amikor érzem, hogy öröm van szívünkben. Még akkor is, ha egyes közösségekkel ellentétben az öröm nem valami irányított, kötelezően előírt utazásokkal biztosított "vidám vasárnap-. Nincs vidámkodás, de van sok kemény nap (hét, hónap vagy év) a hátunk mögött. Vannak kusza gondolataink, küzdelmeink, sok nehézség is életünkben. De alapvetően bennünk van az öröm. Hiszen a mai keresztyén ember örömforrása ugyanaz a jó hír, ami 2000 éve szól: "mert úgy szerette Isten e világot, hogy egyszülött fiát adta érte, hogy aki hisz Őbenne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen-.
Ha az ember végiggondolja - különösen, így, Karácsony közeledtével - ennek az egy mondatnak a jelentését, akkor lehetetlen nem örülni. Isten szereti ezt a világot; ha a világot szereti, akkor szeret benne engem is. Odaadja Egyszülött Fiát. Hogy hihessek Benne. Ha hiszek Benne, akkor örök életem van. Nem veszek el. Sem e földi útvesztőben, sem e világon túl, kívül. Hogyne lenne öröm a szívemben, hogyne merítenénk ebből az evangéliumból, azaz magyarul örömhírből biztos alapot arra, hogy az öröm meghatározza életemet, keresztyén hitemet.
Valljuk be, mégis sokszor érezzük az öröm hiányát templomainkban, szertartásos szertartásainkon és mindennapjainkon. Hiába tanítja az Írás, "ne aggodalmaskodjunk-, mégis van okunk aggodalmaskodni. Aggodást érzünk az egészség miatt, a kenyér, a megélhetés miatt és aggasztó mindaz ami körülöttünk az országban vagy éppen a világban zajlik. Bár voltak a történelemben nehezebb időszakok, talán életünkben is voltak kilátástalanabb időszakok, mégis mi a jelenben élünk és nem könnyű sokszor örülni.
Adventkor hasznos megvizsgálni magunkat. Azok határozzák-e meg hangulatunkat, akik csak akkor boldogok, ha sikerül mások eredménytelenségével párosul (káröröm, irigység)?!?! Tudunk-e örülni vagy azokra a nagyon is erőszakos hangokra hallgatunk (média, közélet), akik az irigységre, gyülölködésre, az uszításra hajlamos énünket gerjesztik?!?! Vagy tudunk úgy élni, hogy akkor érzünk örömet, ha örömünk mások boldogságával párosul?!? Tudunk-e örömet okozni, örömöt adni másoknak? Vagy csak jobb esetben ez Karácsonykor jellemez bennünket? Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mi sem természetesebb! Hát persze, hogy tudok örülni, szeretünk örülni és szívesen okozok örömet!
Nem biztos, hogy így van. Hadd hozzak elő egy aktuális példát. Sok hívő sóhajtozik, hogy az emberekben a keresztyénség csak egy "szokás-. Szokás a keresztelő, a templomi esküvő, a karácsonyi istentisztelet és mindemögött nem húzódik meg erős hit. Ha viszont azt vesszük figyelembe, hogy mögöttünk van egy ateista időszak, hogy ma sem a keresztyén értékek a legfontosabbak, akkor szabad egy picit bizakodni is: minden korábbi tiltás és minden jelenkori divat ellenére az emberek többsége még mindig ragaszkodik - lehet, hogy "csak- hagyományból, de ragaszkodik - a szokásokhoz. Ez lehet alap. Fontos, hogy a dolgok rosszabbik oldala helyett jobbik végét nézve megtaláljuk az örömök lehetőségét. Mert ez lehet az alap arra, hogy mindenki eljusson Ahhoz az Örömforráshoz, amelyik kiapadhatatlan és amelyik az első Karácsonykor testet öltöt: Krisztushoz. Ha hozzá eljutunk, mienk a biztonság: Isten szeret és megajándékozott minden nehézségben is vég nélküli ünneppel, örök adventtel, állandó örömmel.
Fábry Szabolcs
Kapcsolódó linkek

http://nagyvazsony.parokia.net