Zsoltárok 100.      (2013. jan. 7.)

 

Imádság:

Teremtő Istenünk, mennyei Édesatyánk, hálát adunk neked az életért, minden jó cselekedetért. Hálát adunk az elmúlt hét áldásaiért, hogy együtt imádkozhattunk keresztyének szerte a világon. Együtt, közösen könyöröghettünk a békéért, az egységért, amit gyakran nem tudunk munkálni, és nem tudjuk igazán tiszta szívből keresni. Mégis mindnyájan érezzük, hogy akkor vagyunk igazán a Te gyermekeid, ha összefogunk, és együttesen alázattal meghajtjuk magunkat Előtted és kérjük, tégy eggyé mindnyájunkat, hiszen mindnyájan a gyermekeid vagyunk akármilyen felekezetből, egyházból jövünk.

Magasztalunk téged a jóakaratú imádságokért, gondolatokért, vágyakért. Köszönjük, hogy együtt kérhetjük most is így ebben a gyülekezeti közösségben, hogy adj békességet, adj belső igaz világosságot, és adj nekünk örömöt, hogy valóban tudjunk ujjongani Előtted, örömmel szolgálni és vigadozva járni.

Bocsásd meg, hogy sokszor elfog minket a kétségbeesés, reménytelenség, hitetlenség, nem tudunk teljes szívvel Rád hagyatkozni. Sokszor a magunk erejét próbáljuk végsőkig megfeszíteni, s úgy szeretnénk teljesíteni mindazt, amit elképzeltünk magunknak, és rá kell jönnünk, hogy véges az időnk, az energiánk, a lehetőségünk és elkeseredünk. Te alkottál minket és Tieid vagyunk. Köszönjük a mi Urunkat, Jézus Krisztust, Aki erre különösképpen is tanít és elvezet ennek örömére is. Hálát adunk azért, hogy ezen a vasárnapon újra kérhetjük, áldj meg, adj áldást és segíts minket, hogy mi is áldjuk a Te nevedet és tudjunk áldást mondani akár azokra is, akik üldöznek, kergetnek, rosszat mondanak rólunk. Könyörülj rajtunk, hogy igaz keresztyének lehessünk, Jézus Krisztus igaz követői. Áldj meg minket nagy nevedért, a Te örökké tartó hűséges szeretetedért, hogy élni tudjunk ebből. Ámen.

 

„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!” Filippi 4, 4-8

Kedves Testvéreim!

A bibliaolvasók számára jól ismert ez a néhány mondat, amit Pál apostol a filippieknek írt levelében. Különösen is ez a két mondat: örüljetek az Úrban, ismét mondom, örüljetek. És: a ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!

Mondhatja valaki, hogy hogyan lehet erre felszólítani: örüljetek! Lehet ezt parancsba, vagy felszólításba adni? Különösen akkor izgalmas ez, amikor valaki bús képpel jön a gyülekezetbe, vagy jár-kel a világban, szomorú és levert, s akkor valaki rászól: örülj! ’Hát minek örüljek?’ Nagyon sokan keseregnek, sokan nem tudnak örülni. Ez a mai világ különösképpen is mutatja ezt a szomorúságot, amit már sokszor becéznek is: olyan „depis” vagyok. Szokták mondani az emberek, amikor rossz hangulatuk van; a depressziót becézik így: depis vagyok. Hát miért vagyunk ilyen depisek vagy rosszkedvűek és szomorúak? A depressziót nem kellene könnyen magunkra venni, mint bélyeget. Az egy komoly betegség.

Lehetne azt is kérdezni, - nem azt, hogy miért örüljek, minek örüljek, hanem azt, - hogy miért vagyok szomorú, miért vagyok levert? Vizsgálgatjuk, és jó, ha megvizsgáljuk a lelkünket, hogy egyáltalán mi van bennünk? Tényleg rossz kedvem van? Tényleg levert és összetört vagyok? És miért? Van-e okom örülni? Máris helyesbítek, mert a magyar nyelv gyönyörűen mutatja azt, hogy bánatot okozni szoktak, örömet szerezni. Itt vagyunk máris a lényegnél, Pál apostol azt mondja: örüljetek az Úrban! Itt nem arról beszél, hogy okunk van az örömre. Az örömre gyakran nincs okunk. Az örömet szerzi valaki nekünk, vagy mi szerezzük másoknak. Mi nem örömet, hanem bánatot és fájdalmat szoktunk okozni, az örömet szerezni lehet. Azaz: mi is benne vagyunk abban, hogy örömünk vagy bánatunk van.

Okunk van a bánatra, a fájdalomra. Oka van sokszor a szomorúságunknak. Az örömnek azonban forrása van. Ezért mondja így Pál apostol: örüljetek az Úrban. Az Úr, az Isten a forrása, a szerzője az igazi örömnek. Ehhez hozzátesszük, amit esetleg sok bibliaolvasó tud, hogy a Filippi levelet - amit egyébként örömlevélnek lehetne nevezni, mert annyiszor fordul elő benne az öröm szó - a börtönből írja Pál apostol. Nincs oka az örömének. Nem azért írja Pál, mert ő maga egyébként „fel van dobva” a sikereitől. Akkor mondhatnánk: könnyű neki, tele van jó élményekkel. Éppen hogy nincs tele jó élményekkel. Pál nem azért írja ezt, mert oka van az örömre. Az ő örömének forrása van: az Úr Jézus Krisztus.

A Bibliában 126-szor fordul elő az öröm szó. Mondhatjuk, hogy ez sok. Mégsem elég, még több öröm kellene. Az Ószövetségben olvassuk, hogy hogyan tudtak örülni az emberek. Amikor hálaéneket énekeltek az Istennek, akkor táncoltak és tapsoltak is. Van ilyen zsoltárunk, amiben ezt énekeljük: „tapsoljatok az Istennek”. Hát hol vagyunk mi, európai emberek, a tapstól, a tánctól, az ujjongó és hálaadó énektől? Olyan szomorú és rosszkedvű sokszor az istentiszteletünk. A hét folyamán is voltak ünnepi alkalmak (egyetemes imahét), amikor az istentisztelet szinte bús hangulatot árasztott. Azok az istentiszteletek, amiket mi tartunk, sokszor túl komorak.

Őszintén szólva, az is nehézséget okozott, hogy olyan éneket válasszak, ami tele van lelkesedéssel és jókedvvel, amiben nem a bűnünk, a nyomorúságunk, a fájdalmunk és keserűségünk van benne, hanem a jókedv és az öröm. Nem sok van belőle az énekeskönyvünkben – ez az igazság. Tele vagyunk depressziós és rosszkedvű énekkel. A mi európai keresztyénségünk elöregedett, és bizony az öregkori depresszió tüneteit mutatja. Ha megnézzük az afrikai, az ázsiai keresztyéneket, vagy a Dél-amerikaiakat: ragyog az arcuk, ragyog a szemük, örömmel dicsőítik az Istent. Magasztalják Őt, ujjonganak. Valahol ezt vesztettük el menet közben, ezért tanulnunk kellene tőlük, az ún. harmadik világ keresztyéneitől.

Az érdekes ebben az igeszakaszban az, hogy a közepe és az alapja ennek a felszólításnak, hogy örüljetek, egy rövid kis mondat: „az Úr közel”. Pál apostol és az első keresztyének valóban úgy hitték, érezték, hogy közel van az Isten, közel van Jézus Krisztus visszajövetele. Ma már tudjuk, hogy kétezer év elmúlt, és nem jött vissza Jézus. Talán másként kell érteni, értelmezni ezeket a szavakat: közel az Úr? Lehet lelki-szellemi, spirituális értelemben átélni azt, hogy közel van az Isten, mert ez igaz. Nem úgy várni Jézust, hogy testben visszajön, s dicsőséggel beül a királyi trónjára. Az első keresztyéneknek ez az elképzelése nem igazolódott be. De nem is ez a fontos nekünk. Közel van, tényleg közel van az Úr lelkileg, szellemileg, spirituálisan. Így mondják ezt a teológusok: közelebb van hozzám az Isten, mint én önmagamhoz, mint a bőröm, pedig az aztán közel van. Sokkal közelebb van hozzánk az Isten, mint gondolnánk. Ne félj, hogy távol van, és ne félj, hogy közel van az Isten, mert az Ő közelsége örömöt ad. Pál apostolnak is ez adott örömöt, noha ő akkor még valóban hitte azt, hogy hamarosan visszajön Jézus, és rendet tesz a világban, igazolja az ő küldetését, igazságát.

Ha úgy értelmezzük, hogy közel van az Isten, azaz Ő az életem középpontja, akkor átrendeződnek a dolgok, akkor új szemmel nézhetek a helyzetemre, a körülményeimre, a kapcsolataimra. Egészen másként látom a dolgokat, ha közel van az Isten hozzám, ha nem vagyok egyedül, ha velem van. II. János Pál pápa életét adták filmen többször is a televízióban. Nekem tetszett a film, ahogy az embert mutatta be. Olyan érdekes volt, amikor provokálták őt a szenvedő emberek: ha van Isten, ha itt van az Isten, akkor miért kell szenvedni? Betegek és haldoklók, haldokló gyerekét őrző anya kérdezte, követelte: mondj valami vigasztalót, itt vagyok egyedül. A pápa - teológiailag teljesen helyes - válasza ez volt: nem vagy egyedül, veled van az Úr. Lehet, hogy erre valaki azt válaszolja, hogy ez nekem kevés, én valami többet várnék, nagyobb vigasztalást. De ez a legnagyobb vigasztalás: nem vagy egyedül, veled van! Ki? Az Isten, az Istenfia, a legnagyobb, a leghatalmasabb, Akinek a kezében van minden, és Aki e földet irányítja. ’Veled van az Isten, ne félj, hogy egyedül vagy’. És ez minden élethelyzetünkben nagyon fontos vigasztalás. Nem vagy egyedül. És nem csak egy ember, egy barát - az is fontos, hogy ott van melletted –, nemcsak a társ jelenléte fontos, hanem az Istené. Az Isten van veled. Ennél nagyobb vigasztalás nincs a földön, ezért mondhatod azt: nincs mitől félnem, nem kell félnem, velem van az Isten.

Örüljetek tehát az Úrban! Mert ez az öröm az, ami nem ugyanolyan, mint amit a világ kínál, mint amit emberek kínálnak. Nem azonos azzal, amit vigasságnak, jókedvnek, szórakozásnak nevezünk, amit sikerek vagy a szerelem, vagy egyéb örömforrások adhatnak. Mert sok örömforrása van az embernek. Nagyon sok jó dolog van, aminek örülhetünk. Örülhetünk annak is, hogy egyre világosabbak a nappalok, jön a tavasz, jön a világosság. Kicsit több derű lesz az életünkben már ettől is. Örülök azért, mert szép az élet, mert sikereim vannak, jó dolgok történnek velem, mert egészséges vagyok, vagy meggyógyultam. Lehet örülni sok mindennek. Ez az „örülök azért, mert…” – ez mind-mind telíti az életünket jókedvvel, örömmel, de ezek elmúlhatnak, ezek bizonytalan dolgok, ma vannak, holnap nincsenek. Nem ez az igazi alapja és forrása az örömünknek.

Alapvetően az Úrban örülök, ezért mondja így Pál apostol. Ez egy különös dimenziója a hívő életnek, ahogy Gyökössy Endre is gyakran mondta: az Úrban. Ez egy negyedik, vagy ötödik, vagy hatodik dimenzió. Ki tudja, hányadiknak kell nevezni, mindenesetre egy másfajta lét. Jézus Krisztusban, az Istenben örülök. Ez valami misztikus dimenzió. Ez más, mint amit az étel, egy jó baráti közösség, egy nagyszerű este ad és szerez, mint örömöt. Ez más. Az Úrban való öröm az inkább így hangzik: örülök annak ellenére, hogy…Nem biztos, hogy jól mennek a dolgaim: bizonytalanok a kilátásaim, nehéz a betegápolás, elfogyott a türelmem, mert elegem van abból, hogy mindig ugyanazt a rutinmunkát végzem. Vagy éppen nehéz a beteg, akit ápolnom kell, nehéz az az ember, akivel össze vagyok zárva. De hát mit tegyek? Együtt kell élnem vele. Nehéz a családtag, nehéz a gyerek, aki elkódorog, és nem tudom megoldani az életét.

Sok nehézségünk van, és ezen közben mondja Pál apostol: „örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” Azaz, örüljetek a bilincseitek között is, a hétköznapi, az unalmas, a szürke, vagy éppen elviselhetetlen feladataink fogságban, kapcsolataink, nyűgeink közben is. Annak ellenére lehet örülni az Úrban.

És itt kezdődik igazán az a kérdés: hogyan? Hogyan lehet erre a szintre, erre a dimenzióra eljutni, hogy mégis örülök, annak ellenére, ami van, ami nem sikerült, ami nehéz? Hogyan örüljek?

Ilyen misztikus dolgokat is mondhatnék: belemerülök az Isten szentségébe. Belemerülök egy olyan áhítatba, ahol erőket gyűjthetek, ahol megtalálom ezeket a lelki és szellemi örömforrásokat. Ez az imádság. Olyan gyönyörűen hangzik Áprily Lajos imádsága:

Imádkozom: legyek vidám,

hogy házamat vidítni tudjam.
Mosolyogjak, ha bántanak

és senkire se haragudjam.

 

Lehet imádkozni ezért. Nem görcsösen olyan célokért, amik talán elérhetetlenek. Imádkozom: legyek vidám. Imádkozunk mi ilyesmiért? Lehet imádkozni azért, hogy az életemnek derűs alaphangja legyen. Ez-az nem sikerül, ezért-azért bosszankodom, de alapjában véve, alapvetően mégis örülök az életnek, és ez a belső derű, ez az alapvető vidámság vagy öröm kihat az életem egyéb dolgaira. Mondhatnánk azt is, amit Reményik Sándor mond gyakran idézett versében:

„Ne várj nagy dolgot életedbe,

Kis hópelyhek az örömök,

Szitáló, halk szirom-csodák.

Rajtuk át Isten szól: jövök.”

 

Túl sokat emlegetjük, de igaz, nagyon igaz ez a vers: ezek a halk szitáló szirom-csodák az örömök. Isten így jön csöndesen. Mélyről, belsőképpen mutatja a közelségét, és azt is, hogy még közelebb és közelebb jön. Mozgásban van az Isten a lelkünkben, ha engedjük, hogy még közelebb és közelebb jöjjön. Tehát az Isten szentségébe, az imádságba, a csöndbe belemerülve fakadhat föl az öröm, mint egy forrás.

És akkor, ha ezek a belső források felfakadnak, akkor tudunk mást is vidítani, akkor tudunk olyan reménységgel imádkozni, ahogy mondja az apostol: hálaadással tárjátok fel a kéréseiteket Istennek. Semmiért ne aggódjatok – mondja, és ez nagyon fontos dolog, mert az aggodalom, a félelem megöli az örömöt. Örülök, jaj, de szép az élet, de aztán eszembe jut: mi lesz holnap? Mi van azzal, akit szeretek, de nem tudok róla semmit? És elkezdődik az öröm felőrlése. Aggódunk.

Az örömünket megrontja a félelem és az aggodalom, de ha megfordítjuk a dolgokat: a félelmeinket elviselhetővé teszi az öröm. Itt van a kérdés: melyik a nagyobb? Melyiket engedem uralkodni? A félelmeimet és az aggodalmaimat? Azt, ahogy sorolom, hogy mi minden nem fog sikerülni, mi minden nem lesz jó?

Nagyon sok dologról nem tudom még, hogyan fog megtörténni, és az aggodalmaimmal előre megkeserítem az életemet. De lehet az örömé a meghatározó szerep, és akkor az teszi elviselhetővé mindazt, ami miatt egyébként jogosan aggódhatnék is. Mert tényleg nem tudom, hogy mi lesz a sorsa a szeretteimnek, a gyerekeimnek, unokáimnak. Hogyan fogunk megélni holnapután, hogy fölveszik-e az egyetemre, kap-e munkát? Elveszíti-e a munkáját, hogy lesz-e elég…, hogy mi lesz ebben a világban? Egy sereg dolgot fel lehet sorolni, ami miatt aggódunk. Mégis az öröm elviselhetővé teszi, hordozhatóvá teszi a félelmeket.

Péter levelében van egy nagyon gyakorlatias és fontos üzenet arról, hogy hogyan lehet az örömöt keresni. Az Ószövetségből idézi: „Mert aki szeretne örülni az életnek, és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot;  forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet; mert az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel” (1Péter 3, 10-12).

Érdekes ez a tanács. Ha szeretnél örülni és szeretnél jó napokat látni, akkor vigyázz a szádra. Vigyázz arra, hogy mit beszélsz, mit mondasz, hogy ne szólj gonoszt. Olyan hamar elrontjuk a dolgokat a nyelv bűneivel. Olyan könnyedén kicsúszik a szánkon sokféle meggondolatlanság, és bizony nem tudunk örülni, mert aztán megbánjuk, és rossz nekünk.

Lehet sokféle tanácsot adni, de az mindenképpen fontos, hogy fordulj el a gonosztól, és fordulj oda Istenhez. Ha szeretnél örülni, akkor figyelj Istenre, nézz Jézusra. Jézus Krisztus élete jó példa. Könnyű volt neki? Mindig minden sikerült? Nagyon is nehezen értették Őt az emberek, és nem nagyon voltak mellette. Egyre kevesebben maradtak, minél inkább értették, hogy mit is tanít. Mire a keresztig eljut, addigra már emberileg szólva nincsenek sikerei. A kereszt egy szégyenfa. És ez lett a győzelmi jelkép. Igazán furcsa paradox igazsága ez az Isten országának.

Lehet Jézusra nézni és mégis örülni, tőle venni az örömöket, és abból merítve másoknak is továbbadni. Mert ez a lényeg. Nemcsak nekem lesz boldogabb az életem, ha Isten öröméből veszek, hanem másokat is vidítani tudok, ahogyan Áprily Lajos mondja. Akkor tudok másnak is derűs társa, segítője, barátja lenni.

Kedves mondása a Példabeszédek könyvének: „Az örvendező szív megszépíti az arcot” (Példabeszédek 15, 13). Az örömöt sugárzó szép emberek mások életét is megszépítik, megörvendeztetik. Talán az emberek maguk sem tudják, mitől, de megérzik, hogy jó dolog az ilyen ember közelében lenni. Nem azoknak a közelében, akik dicsekszenek a sikereikkel és örömeikkel, hanem azoknak a közelében, akikből árad valami megmagyarázhatatlan, érthetetlen, megfoghatatlan isteni derű. Az Isten gyógyítani tud minket, és így derűssé tudja tenni az életünket.

Most már csak egyet mondok: keressük ezt a belső örömöt. Tudatosan keressük, minek lehet örülni, mi mindent ajándékoz nekünk az Isten nap, mint nap. Olyasmiket, amiket mi természetesnek tartunk.

„Kicsoda az, aki aggodalmaskodásával meg tudja növelni akárcsak egy arasszal is az életét?” – mondja Jézus, szinte kifigurázva a mi aggodalmaskodásunkat. ’Miért aggódsz ember? Miért félsz? Mitől félsz? Közel az Isten. Ne félj, hanem hálaadással tárd fel a kéréseidet Istennek. Add oda a félelmeidet, a kéréseidet, mégpedig hálaadással. Előre adj hálát azért, hogy az Isten mindezekből majd azt fogja teljesíteni, amire igazán szükséged van.’ Mert ötletünk van arra, hogy mi kellene nekünk, de Isten tudja igazán, hogy mi az, ami valóban szükséges.

Nem azért örülünk, mert okunk van az örömre, noha sok okunk lehet. Hanem örülünk annak ellenére, hogy talán most éppen nincs okunk az örömre, de van forrása az örömünknek, az igazi, az isteni örömnek. Maga Jézus Krisztus a forrás. Erre példa az apostol, aki a börtönben, a bilincsei között bíztat arra: örüljetek az Úrban! Ámen.

Imádkozzunk:

Áldunk és magasztalunk Istenünk, örömök forrása, hogy akarod nekünk adni örömödet, és örömhírt hozott nekünk a te Fiad, Jézus Krisztus. Bocsásd meg, hogy mi, az egyház, elrontottuk ezt az örömöt, és inkább a bajokról, a félelmekről, a bűnökről beszéltünk sokszor ahelyett, hogy a Te örömödről beszéltünk volna. Bocsásd meg, hogy éppen ezért aggodalmakkal vagyunk tele, el vagyunk keseredve, és nem vesszük észre, hogy Te örömöt akarsz adni, és ha bízunk Benned, akkor ez az öröm áthathatja a szívünket, lelkünket.

Magasztalunk Istenünk, hogy újra meg újra bíztatsz azzal, hogy Te megőrzöd a szívünket és a gondolatainkat. Mi hiába mondogatjuk egymásnak, hogy ne félj, hogy örülj, ha te mondod, az más, az meggyőző, az igaz. Áldj meg minket, hogy a kísértések ne nyomják el bennünk azt az örömöt, hogy megváltott gyermekeid vagyunk, és nem mi vagyunk a gazdái az életünknek, hanem Te. Te tudod a mi sorsunkat, és tudod, hogy mi jó nekünk. Könyörülj rajtunk, hogy el tudjuk fogadni az élet keserveit is. Azt is, amikor nem sikerülnek, nem teljesülnek a terveink, az álmaink, hanem valami más következik, és az mégis jó lesz, mert te jóra fordítod. Áldunk és magasztalunk azért, hogy megbocsátod bűneinket, amikor mi rosszat tervezünk magunk vagy egymás ellen, és jóra fordítod azt is. Köszönjük, hogy abban a dimenzióban, amit Jézus Krisztus hozott, abban van az igaz öröm. Áldj meg minket, hogy belemerülhessünk újra meg újra a Te országod örömeibe, és ebből vigyünk másoknak, ezzel vidítsuk házunkat, családunkat, környezetünket. Áldunk és magasztalunk Szentlélek Isten, aki az örömöt táplálod, növeled bennünk.

Könyörgünk azokért, akik gyászban vannak, azokért, akik szomorúak, akik nehezen hordozzák a fájdalmaikat, szenvedéseiket, akiknek nehéz mosolyogni. Áldd meg őket és vigasztald, bátorítsd, adj a szívükbe igaz bizalmat, hogy a derűs alaphang megmaradjon életükben. Hasd át ezt az egész embervilágot Szentlélek Isten örömöddel és békességeddel.

Ámen.