Ingmar Bergman, az ismert svéd filmrendező írja egyik művében, 1996-ban:

"Ha úrvacsorát akarsz venni, tedd meg. Ha az ember gyötrődik, ha nehéz helyzetben van, ha nem tudja, hogy mi van vele, akkor jót tehet neki, ha úrvacsorát vesz, és Isten szívéhez járulhat gondjával.
- De nem tudok semmit az Isten szívéről!
- Nem is kell tudnod. Kegyelem van magában a tettben is. Enyhíti szenvedésedet.-

A keresztyén egyházban számos olyan természetből vett, a mindennapi, hétköznapi életből vett jelképet találunk, aminek vallási méltósága van. Jézus nem véletlenül vette a jelképeket a mindennapi életből. Minden embert ismerte a kenyeret és a bort. De ő ezeket mennyei tartalommal töltötte meg.
Ezek a jelképek kifejezik a határokat, és azt, hogy összekötnek. A kenyér, a legelő, a menny, különös jelleggel ruházzák fel Istent.
A kenyér és a bor az étellel, a táplálékkal, a közösséggel hozható kapcsolatba.
A fény a látással, a víz a frissességgel, a forrással, a túlcsorduló és teli pohárral. Az ilyen jelképek tudattalanul is mindenki számára egy közös élményre utalnak. Attól, hogy először a mi földi, biológiai igényünkkel társíthatók, sajátosan nagy az erejük. Közvetítenek a keresztyén jelképvilág és az ember magánszférája között. Egyébként, ebben a köztes térben szólal meg az irodalom is. Itt jobban eléri az emberi lelket.
Hogyan köthető a kenyér és a bor a határokhoz és az erőhöz?
Az egyes ember, anélkül, hogy értené, - úgy érzi, hogy némely jelkép különösen is beszédes a számára. Pl.: "csendes vizekhez terelget engem- (23. zsoltár). A forrásvíz üdesége, a forrás folyamatos újratöltődése közvetve a végetlenségre, az örökké táplálóra, az adóra - Istenre utal. Itt az ember a végtelenséget éli át, amit a lélektan "óceán-érzés--nek nevez.
A kenyér a táplálék és a túlélés jelképe. A bibliai igékből ezt érezzük ki. Pl. egyik szép úrvacsorai énekünk sora ezt mondja: "Életnek vize, nyiss magadnak utat...- Jézus szava: "Én vagyok az út, az igazság és az élet- összekapcsol önmagával.
Az úrvacsorában, amikor magunkhoz vesszük a kenyeret, mögötte Jézus szavát halljuk: "Az én Atyám adja nektek az igazi, mennyei kenyeret.- A keresztyén istentisztelet rejteget, de fel is fed egy bizonyos értelmet. Az egyház történetében a jelképek iránti hatalmas bizalom szándékos. Éppen kettős értelmük révén (a földi kenyér jelenti Jézus testét is) mutatnak rá az ember odatartozása és magánya közötti meghasonlottságára.
A nyugati egyházakban (így nálunk is) a teológusok mindig arról vitatkoznak, hogy hogyan van jelen Jézus a szentségekben, a keresztségben, az úrvacsorában. A keleti egyházban pedig egyszerűen ezt mondják: Ne törődj vele! Ott van! Mindig emlékezz; minél jobban meg akarod magyarázni a misztériumot, a titkot, annál jobban összerombolod szent erejét! Az úrvacsora kenyerében és borában Jézus bűnbocsánatát vesszük.
Erre utalnak ezek a végtelenül egyszerű jelképek: a kenyér és a bor.

Tóth Sándor
lelkipásztor