Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Elhangzott Joó Károly presbiter ravatalán

Temetési beszéd
JOÓ KÁROLY
nyugalmazott gimnáziumi igazgató - presbiter ravatalán

"Soha nem feledtem el, hogy beregi születésű vagyok, és ezért az itt élők művelődését segíteni fontos feladat!’ - írta önéletrajzában Joó Károly. - Beregrákoson született 1918. január 17-én, aki születésnapja és névnapja után, 2006. február 2-án ment el a minden élők útján. Édesapja református lelkész volt, édesanyja tanítónő. Öten voltak testvérek.
Sárospatakon járt gimnáziumba, majd a debreceni tanítóképzőben szerzett tanítói-kántori oklevelet. Előbb Nagyvisnyón volt segédtanító, majd saját kérésére 1939-ben bevonult katonának. Részt vett a magyar hadsereg erdélyi bevonulásában, majd később a dunántúli frontra vezényelték. Orosz hadifogságba esett, ahol maláriás betegséget kapott. Hazatérése után megbízták a gergelyiugornyai állami iskola igazgatói teendőinek ellátásával.
Élete hármas jelszava: család, iskola, bélyeg.

a./ Joó Károly 1949-ben kötött házasságot Kiss Annával, a helyi postahivatal vezetőjével. Házasságukból két gyermek született: Zsuzsanna és Éva, akiket nagy szeretettel neveltek fel, diplomát adtak a kezükbe, és szárnyukra bocsátották őket. Kapcsolatuk egész életükben a szülők és gyermekek közti tiszta, szeretetteljes közösség szép példája. Édesapaként szigorú, de igazságos volt.

b./ Joó Károly miután 1954-ben tanári képesítést szerzett Egerben matematika-fizika szakon, - kinevezték a vásárosnaményi gimnázium igazgatójává. Ezt a funkcióját 1965-ig látta el, majd 1978-ig, nyugdíjba meneteléig a gimnázium igazgatóhelyettese volt. 1963-tól 1964-ig az ő irányításával történt a helybeli gimnázium felépítése.
Tanárként, igazgatóként fegyelmet gyakorolt. Precíz, pontos, igazságos, csendes, nyugodt természetű, komoly és megfontolt ember volt. 30-40 év után is minden tanítványa nevére emlékezett. Tanítványai minden találkozóra meghívták, és ő el is ment. Számon tartotta diákjait, nagyon fontos volt az oktatás és nevelés egysége Joó Károly igazgató úr életében. - 2002-ben a kiváló pedagógus gyémántdiplomát kapott Debrecenben.

c./ Bélyegkiállításai bejárták az egész országot, külföldön sokszor az ő kiállításai képviselték Magyarországot. Tudományos alapon legutóbb a Nemzeti Parkjainkat dolgozta fel. 1975-ben
bélyeggyűjtő kört szervezett, melyet vezetett is majdnem halála napjáig. Tevékenységét országos aranyjelvénnyel ismerték el.
Joó Károly élete végéig figyelemmel kísérte településünk közügyeit, ezekben igen tevékenyen részt vett. Volt a járási tanács tagja, részt vett a helytörténeti bizottság munkájában is. Aktív tagja volt gyülekezetünknek, és vezetőtestületének, a presbitériumnak is 2000 - 2006-ig.. A gyülekezet jelenéért és jövőjéért vállalt áldozatkészsége példás mindenki előtt. Kevesen szeretik, szerették úgy Vásárosnaményt, és kevesen vállaltak és végeztek településünkért olyan sokat, mint Joó Károly. Minden, mindig érdekelte, semmi sem volt közömbös számára. Egész életében alázatosan és elkötelezetten, szívvel-lélekkel a közösséget építette, így élt hazája, magyar népe javára, Isten dicsőségére. Településünk önkormányzata 1989. január 6-án Vásárosnamény Váras díszpolgárának választotta.
Joó Károly betegsége november közepén kezdődött. Előbb Vásárosnaményban volt kórházban, aztán Egerben egy hétig. Ezt követően végig Zsuzsanna lányánál és családjánál volt. Mindkét lánya gondozta és ápolta példás szeretettel és hűséggel. Betegségét türelmesen, nagy akaraterővel viselte, bízott benne, hogy meggyógyul. Nagy ajándéka Istennek, hogy nem voltak fájdalmai. Február 2-én szépen, csendesen elaludt. Legyen áldott Joó Károly emlékezete.

------------

"AMA NEMES HARCOT MEGHARCOLTAM, FUTÁSOMAT ELVÉGEZTEM,
A HITET MEGTARTOTTAM...- 2Tim 4,7.

Kedves Testvéreim! Gyászoló Család! Gyászoló Gyülekezet!

a./ Amikor körülvesszük Joó Károly ravatalát, útmutatást és erősítést keresünk ebben a bibliai igeszakaszban. Mert fájdalmas tény, hogy halandók és mulandók vagyunk.

b./ Erőtlenségtől szorongatva találkozik most e ravatalon három gyászoló közösség: - a család - a gyermekek, unokák, közeli és távoli rokonok; - a másik "család-, amely most szintén az Ige szavaiba kapaszkodik, a presbitérium, amely most vesztette el legidősebb tagját; és a harmadikként az a közösség, amelyben élete legnagyobb részében dolgozott: volt munkatársai és tanítványai. A Joó Károly elköltözése miatti fájdalom kapcsolja össze most ezeket a közösséget, amikor olyan erőtlen és elesettek vagyunk.

1/ -AMA NEMES HARCOT MEGHARCOLTAM- - hangzik Isten Igéjének első tanítása.

a./ Joó Károlyt csendes, belső tűz emésztette, nem nagy, lázongó hév, hanem belső nyugtalanság, keresés, szent elhívatottság, elkötelezettség. Harc dúlt benne, amit úgy vívott meg, hogy nem ellenségeket szerzett magának, hanem barátokat. A legtöbb ember harcaiban lerombolja kapcsolatait, ő meg ebben, ezáltal építette azokat. Ezért volt nemes ez a küzdelem.

b./ Szépen és hitelesen fogalmazza meg Ady Endre versében életigenlésként ezt a nemes harcot: "hős harc az élet, és megélni szép-. Mert van ebben valami tiszta, szép, nemes, elkötelező érvényű: - tisztaságot és őszinteséget álmodni.

c./ De nemes volt ez a harc azért is, mert olyan egyszerű és tiszta volt Joó Károly elindulása 1918-ban. Családja, szülei, testvérei, rokonsága, a családi kötelékek egész életére meghatározták jellemét. Ezért volt az ő harca tiszta és nemes - Nyilvánvaló volt mindenki előtt, hogy Joó Károly családtagjai nagyon szeretik egymást. Ilyen családban élni, és gyermekeket együttesen így nevelni, ez is alkotás. Szép élet, szép alkotás.

d./ De azért is nemes harc volt Joó Károly élete, mert úgy tudott magának egzisztenciát teremteni, hogy közben nem gázolt el másokat. Soha sem egyéni ambíciók fűtötték, nem egyéni érvényesülés hajtotta, hanem a mindenkori közösség építését végezte elkötelezettséggel, hivatástudattal, mély meggyőződéssel. Pedig nemzedékünk küzdelmei, harcai sokszor másfajta képet mutatnak.

e./ De azért is nemes volt Joó Károly harca, mert úgy tudott a település, a gyülekezet. a nép, és a magyar nemzet fia lenni, hogy mindenki barátot, testvért, munkatársat, kollegát látott benne. Betegségében körülvették, és elköszöntek tőle. Ezért volt szép, tiszta és nemes ez a harc!

2./ Amikor a bibliai vers folytatásáról szólok - "FUTÁSOMAT ELVÉGEZTEM-, - emlékképek tűnnek fel Joó Károly életéből.

a./ Segítőkészsége, szolgálatkészsége mindig mások javát munkálta. Munkahelyén, a gimnáziumban példamutatóan dolgozott. Egyházközségünk hűséges és mindenkor komoly, példamutatóan áldozatkész segítője volt. Csendesen, egyszerűen, alázatosan, mély elkötelezettséggel a közösség építésére.

b./ Aztán feltűnik emlékezetünkben az a felejthetetlen nap is, amikor halála előtt úrvacsorával élt. Ő sem tudta, mi sem tudtuk, hogy akkor találkozunk utoljára egymással ebben a földi életben. Ünnepi gyülekezetben történt Jézus Krisztus megtöretett teste és kiontatott vére jegyeivel való közösségünk. És nagyon jó most úgy emlékezni egymásra, hogy Isten Igéje közösségében az úri szent vacsora szent köteléke kapcsol össze bennünket emlékezésünkben.

c./ Ehhez a szép és egyszerű életrajzi filmhez kapcsolódik Joó Károly 65 évig tartó szakadatlan munkálkodása településünkön. Beleépült a polgári és egyházi közösségbe. S miközben itt élt, itt maradt, itt dolgozott és alkotott, átélte és vállalta közösségeink sok évtizedes nemes harcát, és hitet formáló, gyazdagító, megtartó futását.

3./ A felolvasott biblia igevers harmadik üzenete így hangzik: "A HITET MEGTARTOTTAM-.

a./ Joó Károlynál a hit tartást jelentett. Olyan kifejező és nemesen egyértelmű volt, ahogy alázatos, csendes, szerény és nyugodt volt egész életében. Ahogy életerősen, keményen és határozottan meg tudott állni küzdelmeiben. Soha sem sodortatott, de ő tudott másokat megóvni, védeni, megtartani.

b./ Testvérünk hite jó cselekedeteiben nyilvánult meg. Abban, hogy akart és tudott jót tenni, hogy nem félt mások javát munkálni, tudott és akart építeni, és tudott nem ártani, de tudott sokakat gazdagítani.

c./ Tanárként és presbiterként a hit nála magatartást jelentett. Inkább segíteni, mert lehet és kell. Mert akart, azért tudott is mindenütt, mindenkinek alázatosan és készségesen segíteni. Ezért a megváltó Jézus Krisztusba vetett élő hite tartást, vivőerőt biztosított számára. Tudta vállalni, vezetni felelősséggel és szeretettel azt a közösséget, amelyben, és amelyért élt és dolgozott.

Kedves Testvéreim! A felolvasott bibliai versnek folyatása is van. Jóllehet mi ennek fényében kutattuk és méltattuk Joó Károly életét, és közösségeket gazdagító szolgálatát. Azonban milyen jó, hogy a bibliai üzenet folytatódik, ahogy folytatódik maga élet is: "Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megad nekem az ÚR, az igaz Bíró-.
A világmindenséget kormányzó és megítélő Bírónak az erősítésében és drága vigasztalásában bízzunk, és végezzük hűségesen mi is Istentől kapott élethivatásunkat Isten nagy neve dicsőségre, felebarátaink javára. Ámen.

-----------------------------------------------------------------------------------



























































Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. május 09., csütörtök

    Hogyan válik lelki metropolisszá az erdélyi zsákfalu? Ifjúsági evangelizációs heti riportunkból kiderül, mit kaptak és mit adnak tovább a református f...
  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...