Nyomtat Elküld Olvasási nézet

MISSZIÓI MUNKATERV - 2007-BEN

A VÁSÁROSNAMÉNYI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
MISSZIÓI MUNKATERVE - 2007-BEN

"Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, Fiúnak és a Szentléleknek nevében- (Mt 28,19).


I. FŐ CÉLKITŰZÉSEINK
1./ Gyülekezetépítés:
- Minden istentiszteleti igehirdetés és alkalom megtérésre hívás; egyben tanítási, ébresztési céllal, hitbeli megújítási céllal történik az Ige tiszta hirdetésével, Jézus Krisztus akaratának megfelelően (Mt 28,19). - A lelki ház építéséből fakadó feladat: hozz magaddal valakit istentiszteletre, a gyülekezetbe! - Minden presbiter látogasson meg az év folyamán legalább egy, de lehetőleg több egyháztagot.
2./ Nyitás
- A gyülekezet felé: konkrét feladatokkal, munkacsoportokkal vonjuk be közösségünkbe testvéreinket;
- A város lakossága felé: Közös részvétel ökumenikus alkalmainkon; Istentiszteletek közvetítése a Városi TV által három alkalommal (konfirmáció, húsvét, karácsony); Meghívás evangélizációs heti alkalmainkra (gyermek, felnőtt hetek); Meghívás körzeti ifjúsági napokra.
3./ Hitmélyítés
- Legyen természetes élettevékenységünk a mindennapos bibliaolvasás;
- Az imádkozás szükségessége - vigyük Isten elé minden örömünket, gondunkat; kezdjük minden tevékenységünket imádsággal!


II. PRESBITERI FELADATOK 1./ Az egyénileg és bizottsági tagként vállalt feladatok áldozatkész, maradéktalan teljesítése.
2./ A presbiterek a lehető legnagyobb számban képviseltessék magukat az egyházközség alkalmain (istentisztelet, bibliaóra, kiscsoportok látogatása).
3./ A menet közben adódó különböző új feladatok elvégzésére munkacsoportok szervezése.


III. RENDSZERES ALKALMAK
1./ Vasárnapi istentiszteletek: a./ Gyermek 10.30; b./ Templomi 10.30; c./ Gyülekezeti Házban 15.00 órakor
2./ Bibliaóra: Szerda - 19 óra - Gyülekezeti Ház
3./ Ifjúsági - Kisifi: Szombat 16.00 óra - Gyülekezeti Ház 4./ Ifjúsági - Nagyifi: Szombat 18.00 óra - Gyülekezeti Ház
5./ Hittan órák - Hézköznaponként - Óvodákban, Általános iskolákban. 6./ Öregotthonban kéthetente istentisztelet - Szerda - 9.00 óra 7./ Kórházban istentisztelet - Péntek - 15.00 8./ Úrvacsorás istentiszteletek a Kórházban és Öregotthonban: - Nagy ünnepeink előtti héten. 9./ Házi istentisztelet Tiba Istvánéknál - Zrínyi u. 17. - November 1-tól - Március 31-ig - Kéthetente Csütörtökön 16.00. 10./ Presbitergyűlések, Presbiteri bizottsági gyűlések - szükség szerint a Gyülekezeti Házban vagy a Tanácsteremben. 11./ Konfirmáció - Virágvasárnap - 10.30 - a templomban istentisztelet keretében. 12./ Női Kör havonta egy alkalommal tart összejövetelt. 13./ Női Énekkar és Ifjúsági Énekkar ünnepi istentiszteleten énekel.


IV. FŐBB ESEMÉNYEK 2007-BEN
1./ Ökumenikus imahét: Január 21-28. Igét hirdetnek: A település lelkészei és Rácz Róbert ref. lp. Kisvarsány, Szűcs Zoltán baptista presbiter Nagyvarsány; Koncz Zsolt ref. lp. Tiszaszalka; Kanyó László ref. lp. Gelénes.
2./ Bűnbánati istentiszteletek: - úrvacsorai istentiszteletek előtti héten. 3./ Úrvacsorai istentiszteletek: - ökumenikus imahét után; böjt, húsvét, pünkösd, újkenyér, újbor, karácsony 4./ Ökumenikus istentisztelet - Március 15. 10.00 - Prédikál: Dalanics Zoltán görög. kath. lp. 5./ Ökumenikus istentisztelet - Augusztus 20. 15.00 - Prédikál: dr. Pótor Imre ref. lp. 6./ Ökumenikus istentisztelet. - Október 23. 15.00 - Prédikál - Zubály Lajos róm. kath. lp. 7./ Fiatal Házasok találkozója - Ősszel a Gyülekezeti Házban. - Szolgálnak meghívott vendégek. 8./ Hálaadó Nap - Gyülekezeti Ház építéséért és templom renoválásért - Június 17. 15.00. 9./ Egyházlátogatás - Május 9. - Szerda - 15.00 /Rácz Róbert ref. lp. Kisvarsány; Bodnár Róbert ref. lp. Tuzsér; Széles Béla em-i számvevő Kisvárda/. 18.00 Presbiter gyűlés; 19.00 Gyülekezeti, templomi istentisztelet. 10./ Legátust fogad a gyülekezet évente 3 alkalommal (50-50E Ft-ot adományozunk a legátusoknak).

V. MISSZIÓS ALKALMAK
1./ Gyermek-evangélizációs hét: Július 23-27. - 9.00-13.00 - Gyülekezeti Ház - Vezető: dr. Pótor Imréné ref. lp. 2./ Hitmélyítő hét: Július 23-27. - 16.00. Gyülekezetei Ház. - Vezető: Nagy György ref. lp. Mátészalka 3./ Evangélizáció: Július 23-27. - 19.00. Templom - Szolgálattevő: Nagy György ref. lp. Mátészalka (Előtte 18.30-tól imaközösség a Gyülekezeti Házban).
4./ Ifjúsági Hét - Kishuta - Augusztus 6-11. - Vezető: Kovács Éva
5./ Gyermekhét - Kishuta - Augusztus 13-18. - Vezető: Király Ákosné 6./ Körzeti Ifjúsági Napok - évente 2 alkalommal (nyáron és ősszel). Vezeti: Kovács Éva ifjúsági vezető.

VI. DIAKÓNIA
1./ Pénzbeli adomány gyűjtése a Nyíregyházi Magdaléneum javára - böjt első hetében. 2./ Karácsonyi ajándékcsomag 50 családnak, gyülekezeti tagjainknak (75E Ft értékben).
3./ Karácsony csomagok gyermekeknek - (150 db - 32E Ft értékben).
4./ Csatlakozunk a Tőkés Alapítványhoz (Két határon túli rászoruló magyar gyermek
tanít¬tatá¬sának támogatása - 2X60E = 120E Ft értékben). 5./ Perselypénzzel segítünk arra rászorult egyházmegyei gyülekezeteket (kb. 3 alkalommal). 6./ Persely adománnyal és adomány gyűjtéssel segítjük esetlegesen a természeti katasztrófát szenvedő közösséget. 7./ A Női Kör végzi a helybeli diakóniai adományok szétosztását, és a gyermek-evangélizá¬ciós héten szolgálatot teljesítenek fizikális, lelki és ételkészítési tevékenységekben.

VII. SZOLGÁLATI REND
1./ Az istentiszteleti szolgálatokat dr. Pótor Imre ref. lp. és dr. Pótorné Beregszászi Erzsébet ref. lp. vagy felkért vendég vagy legátus végzi . Az igeszolgálatokat minden alkalommal lehetőleg a református bilblia-olvasó kalauzhoz kapcsolódóan vagy sorozatok alapján, az istentiszteleti alkalomhoz illő Igék alapján, Isten Szentlelke vezetésével tarjuk a Szentháromság Isten nagy neve dicsőségére, a gyülekezeti közösség tagjainak lelki épülésére. 2./ A hitoktatást dr. Pótorné Beregszászi Erzsébet ref. lp. és Kovács Éva hitoktató végzi. 3./ A gyermekek közti vásárnapi alkalmakat Gyermekmunkások Munkaközössége látja el. 4./ Az ifjúság közti feladatokat és szolgálatokat Kovács Éva hitoktató, ifjúsági vezető végzi. 5./ A konfirmációi előkészítő anyaga - az érvényben lévő Konfirmációi Káté. 6./ A gyülekezet lelki életének jó rendjéért a Presbitérium felelős.

Elkészítette, jóváhagyta a Missziói és Ifjúsági Bizottság - Vásárosnamény, 2007. április 17.
A Presbitériumnak elfogadásra ajánlja.

Elfogadta és jóváhagyta a Vásárosnaményi Református Egyházközség Presbitériuma.
Kiegészítés:
-
-
-
-
-



Vásárosnamény, 2007. április 20.

................................................ ........................................
Koncz Menyhért gondnok sk. Dr. Pótor Imre ref. lp. sk






























































Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. május 09., csütörtök

    Hogyan válik lelki metropolisszá az erdélyi zsákfalu? Ifjúsági evangelizációs heti riportunkból kiderül, mit kaptak és mit adnak tovább a református f...
  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...