Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A Vértesaljai Református Egyházmegye a Dunamelléki Református Egyházkerület területéhez tartozik. 

A Vértes vonulatainál indul egyházmegyénk és hosszanti irányban, dél felé - Székesfehérvárt kelet felől kikerülve - húzódik egészen a Tolna megyei Németkérig. Legnagyobb szélességét tekintve 35 km, hosszúságára nézve pedig 100 km az a terület ahol elhelyezkedik.

Rendkívül változatos a természeti környezetünk, Vértesalja kiváló hely családos lelkészek számára, akik gyermekeiket közel a természethez szeretnék nevelni. Egy hétvégi biciklis tókerülés (Velencei-tó) a gyerkekkel, vagy a Vértes titokzatos várromjainak felfedezése, hajókázás a Dunán, mind-mind csak egy karnyújtásnyira van. És mindezek mellett földrajzilag közel van Balaton, Budapest, három autópálya szeli megyénket. Szeretettel várjuk az érdeklődő lelkészeket, kirándulókat Megyénkben! És ha erre járnak, bátran csengessenek be egy parókia, templom udvarába, és gyönyörködjenek a többszázéves templomainkban, beszélgessenek a lelkésszekkel, gyülekezeti tagokkal, szívesen állunk rendelkezésre!

Egyházmegyénkben 37 gyülekezetből (11  missziói és 26 anyaegyházközség) áll, amelyekben mintegy 40 lelkipásztor szolgál. Református általános iskola és óvoda Lovasberényben, Tabajdon, Gárdonyban (Zichyújfaluban csak iskola a gárdonyiak fenntartásában), Pátkán működik. Csákváron bölcsőde és óvoda szolgálja a picinyek lelki nevelését. Ugyancsak Csákváron és Sárbogárdon gyülekezeti idősek otthona, illetve Tabajdon Házi Segítségnyújtó Szolgálat ad menedéket és biztos ellátást idős testvéreinknek.

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 22, összesen: 88350

  • 2026. február 05., csütörtök

    Az imádság évének kezdetén annak jártunk utána, hogyan és miért imádkoznak a Dunamelléki Egyházkerülethez tartozó oktatási intézményekben. 
  • 2026. február 04., szerda

    A Bibliamúzeum február végéig várja a dunamelléki gyülekezetek tárgyi felajánlásait a jubileumi év egyháztörténeti kiállításához.
  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 03., kedd

    Több mint 60 településen közel 200 programmal várják a házasság hetén az érdeklődőket határon innen és túl.
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...