Tökéletesen egyet tudok érteni Tavasszal, szinte szó szerint: " Jézus nem erőltetni akarta a hitet, hanem megértetni."
tavasz írta:
Nem értek egyet.
A kereszténység nem a radikalitásról szól.
Jakab levele (pl.) számomra nem erről szól, meg Pál levelei sem.
Radikális az, aki érvényesíteni akarja a (saját) igazát, ráerőltetni a másikra. A keresztény embernek viszont nem ez a feladata.
Jézus nem volt radikális. Legalábbis a te fogalomhasználatod szerint nem.
Jézus nem erőltetni akarta a hitet, hanem megértetni.
Jézust tökéletesen félreérti az, aki a kufárok kiverése alapján ítéli meg, és ezen tettét tartja példképnek. Jézusnak éppenhogy az volt a jellemzője, hogy az ellenfelünket, ellenségünket szeretet gesztussal ébresszük rá, hogy milyen tarthatatlan az álláspontja, amikor a kizárólagosság, az erőszak alapján az csak az ő akaratát, érdekét akarja keresztülvinni. Jézus éppenhogy nem az erőszak, radikálizmus álláspontján áll.
Amikor azt mondta, hogy tartsd oda a bal orcádat, hát azt nem azért teszi, hogy péppé veressen bennünket, hanem azért kéri ezt tőlünk, mert ez hathatós, békés eszköz arra, hogy ellenfelünknek megmutassuk az ő embertelenségét. Nem radikális akkor, amikor azt mondja, hogy kétszer annyit menj azzal aki felszólít. Ezt a felszólítást a katonák a teherviseléskor tették, vállalni kellett ezt.
Jézusnak szinte minden szava, példabeszéde erről a nem radikális, nem erőszsakos megjelenésről, jelenlétről, tanításról, térítésről szól. Kivéve a kufárok ügyét, és a fügefa megátkozását. Ezekkel viszont nem lehet Jézust felülírni, és azon parancsát, hogy ahol nem látják jó szívvel a tanítványt egy szót se szóljon, hanem verje le még a port is a cipőjéről, és távozzon onnan.
Figyelő ezeket az érveket használaja:
figyelő írta:
Azt írtam: csak radikális módon lehet Krisztust követni
Szó nincs itt evangélizálásról, bármilyen térítésről vagy bárminek a ráeröltetéséről.
Ha nem vagyok radikális, akkor megalkuvó (próbálok lenni), kevesebbel kyívánom beérni, mint a teljes szívből, minden erőből, egész elméből parancs betöltése.
Jézus nem volt radikális? Hol, miben alkudott meg bármiben is az eredetileg hírdetettől? Legyen az a farizeusok, a gazdag ifjú, vagy az elszéledő tanítványok. ("Ti is el akartok menni? - kérdezte, de nem azért, hogy igenlés esetén lejjebb tegye a "lécet").
Mi az, ha nem radikalitás, amikor meghírdeti: "Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak! Vagy; "Aki nem veszi fel naponta a keresztjét, nem méltó hozzám!"
Mennyit idézzek még?
Szerintem Figyelő félreérted a radikális jelentését. Azért, mert jézus egy lépést sem tett soha másként, hogy nem alkudott meg semmiben, az egy eszmei határozottságot jelent a részéről. Amit radikális eszmei elfordulásnak nevezhetünk, de radikális viselkedésnek éppenhogy nem. És a vita erről szól jelenleg. Arról, hogy Jézusra a kufárok kiverése a jellemző, vagy az, amit Tavasz mond, a szelíd megértetése annak, amit Isten szavának tartunk?