Nem könyv ajánló, a követekző beszámolót egy kedeves ismerőstől kaptam, gondoltam megosztom veletek is, hogy együtt is derüljünk e sorokon.
Üdv.: Zoli
És akkor jöjjön a "szösszeneten":
---
Ayubowan!
(Hosszú életet!)
Egy heti sikertelen szervezkedés után, végre
sikerült elindulni egy messzebb lévö városba,
hogy három családot meglátogassak.
A szervezés nem volt könnyü, mert hol a kontakt
ember nem ért rá, hol ez, hol az nem jött össze.
És eljött az indulás pillanata egy borús, hideg
téli napon (25 fok hideg volt...)
Elörelátóan jóval elöbb indultunk, mert Sri Lankán bármi megtörténhet. Beültünk a tuk-tukba, és amint kifordultunk az
útra, leállt a járgány...pont ott, ahol a minap a robbanás volt... Kifogyott a benzin. A soförünk széles mosollyal
hátranyúlt, hogy nincs gond, van nála! Elövett
egy kétdecis palackot, aminek az alján ott lötyögött vagy fél deci... Nagy lendülettel beleöntötte a járgányba, és
mondogatta, semmi gond! Persze láttam, ez vagy
száz méterre elég, a benzinkút viszont 8 km-re van...
De mivel csutkára kiszívta a benzint a motor,
ezért be se indult attól a fél decitöl. Semmi
gond, mondja a soför, szétszereli a motort.
Gondoltam magamban, attól még nem lesz benne
benzin. De láss csodát, tényleg beindult! Na, visszaülünk, és nyomás tovább! Mentünk vagy egy centit, újra lefulladtunk... Eleredt az esö is, és a találkozás idöpontja vészesen közeledett. Rendíthetetlen mosolyú soförünk telefonált, és
kb. negyed óra múlva valaki bicajjal odahozott
hozzánk 1 liter benzint... Nem semmi. Hogy
honnan, azt nem tudom, sri lankai titok ez...
Na gondoltam végre most! Volt még negyed óránk,
az elöttünk álló egyórás úthoz...
A motor még mindig nem akart beindulni, mert az
elözöleg beleöntött benzinröl kiderült, hogy olaj volt...
Nem baj, újabb motorszerelés... közben dölt a
trópusi esö, de soförünk müanyagból van, nem zavarta.
Én csak üldögéltem ott bent, és azon gondolkoztam: ez Sri Lanka... Újabb széles mosollyal megjelent a soför, és most
tényleg útra kelhettünk, jól megbütykörészte a dolgot!
Egy "kicsit" késtünk a találkozóról, de Sri
Lankán a kétórás késés miatt elnézést se kérnek...apróság.
Az elsö és második gyerek látogatásával hamar
végeztünk, és kértünk útbaigazítást a harmadik
címhez. Ezt elég hosszan mondták, így kavartunk
vagy három kilométert eszméletlen rossz utakon.
Közben jó néhányszor megálltunk útbaigazítást
kérni, egyre csak mutogattak, hogy arra...
Iszonyat rázós volt a földúton, majd kirepültem a
sárba, és egyre azt gondoltam, nem is olyan könnyü meló ez a látogatás... Végre megérkeztünk, és nem tudtam, hogy a guta
üssön e meg, vagy fetrengjek a röhögéstöl?
Ugyanoda érkeztünk meg pontosan, ahonnan
elindultunk, csak az utca másik végéröl érkezve.
A háziak kijöttek, hogy most miért jöttünk
vissza? Másodpercekig ott álltunk egymással
szemben, ök se értették a dolgot, meg mi se, de
aztán elkezdtünk dölni a nevetéstöl, hogy ilyen
is csak Sri Lankán van, hogy három kilométert
zötykölödtünk, ahelyett, hogy a jobbra kanyarodás
helyett, balra kanyarodtunk volna, és akkor két
méter után pont ugyanoda lukadtunk volna ki!
Miután felálltunk a nevetésböl, elmondták, hogy
jó az irány, de egy házzal odébb...
Kész voltam...
Az a ház viszont a mocsár közepén volt, jó, hogy
mezítláb-papucsban járok itt, mert jött a dagonyázás rendesen. Valami olyan fekete sárban cuppogtunk, amit este
sokáig kellett vakarnom, hogy lejöjjön.
Pillanatok alatt inkább disznónyájra emlékeztettünk, mintsem úriemberekre. Így érkeztünk meg a házhoz...ahol csak világító
"fehér" arcomnak volt köszönhetö, hogy nem nyúltak puskáért...
Egyik hajnalban tök sötétben keltünk, különös pára-ködszerü anyag ült a falun. Az elöttünk álló 100 km, itt kemény háromórás út,
csupa zötykölödéssel, mert egyrészt szörnyen
rosszul, másrészt meglehetösen vadul vezetnek itt.
Hamar felfordult a gyomrom ettöl. Colomboba érve
persze a szokásos totál dugulás, iszonyú füst, por, milliónyi ember. Térkép itt nincs, ha mégis van, az itteniek nem
tudják nézni, így a soför állandóan megállt címet
kérdezni. A kérdezetteknek halvány fogalmuk se
volt hol az az utca, de ezt sose vallják be,
ezért aztán olyan bonyolult magyarázatba fognak,
hogy elképesztö. Ennyi utca nincs is...
Így a soförünk 100 méter után újra kérdez...
És ez így ment végig...
Nagynehezen rátaláltunk az elsö iskolára, aztán a
másodikra. A rekkenö höség, és a város közepén
egyszer csak bekrepált a légkondi...
Laza leizzadás...
A rosszban a jó, hogy a következö iskola mellett
volt egy szerviz, így mi az ügyeket intéztük, a soför meg be a szervizbe. Persze ott épp ebédszünet volt... Ügyünk a British School-ban volt éppen, ez egy
más világ. Mintha nem is Sri Lankán lennénk.
Érdekes volt, hogy az idejáró szingaléz gyerekek
egymás között angolul beszélgettek. Ök a nagyon
gazdagok gyerekei. Sok fehér diák, tanár van itt, a tanárok Angliából valók. Itt is, és Indiában is az a szokás, hogy
"bizonyos magasabb kasztokban" angolul beszélnek
otthon is. Egy ilyen ember az ügyeit is angolul
intézi. Szétmosolygom magam, amikor valaki ezt a
kasztot eljátssza, és úgy telefonál elöttem...
vagy minimum minden második szava angol, miközben szingalézül beszél. Iszonyú drága suli amúgy, csak lestem az
árakat... Egy év közel félmillió forint...
A suli klotyója egy élmény volt, a retkes budik
után. Tiszta, nem büdös, puha WC papír, szappan,
törülközö ...ez abszolút nincs felénk.
A kocsi még mindig javult, ezért a szomszédos
cukrászda-büfé szerü építménybe mentünk át lazulni.
A szemem hozzászokott a falusi látványhoz, így ez
is csupa élmény volt, mert gyönyörünek tünt belül
minden. Légkondi, kivilágított pultok, rengeteg
kaja, italok... tüsténkedö pincérek...
Csak szívta a szemem, majd a szám is mindezt.
Pár napja, amikor itt falun bementem egy másik
"étterembe" délidöben, a személyzet éppen valami
bugyuta filmsorozatot bámult a bömbölö Tv-ben.
Elöször nem is akartak észrevenni, lenyügözte ket a sorozat föhöse... Álltam egy darabig -az étterem egyébként tök üres
volt-, majd megunva odaszóltam, hogy ennék...
Szikrázó pillantásokkal adták tudtomra, hogy nem
látom mit néznek??? El vannak foglalva, ne zavarjam öket!!!
Én másképp gondoltam, ezért az épp kapóra jött
reklám alatt gyorsan elmutogattam mit kérek a tányérba...
Este visszafele persze a városból kifele volt a tumultus... Totál kifáradva értem haza.
Az utolsó héten, egy messzebb lakó gyereket,
illetve családját látogattuk meg. Kint laknak egy
rizsföld közepén, gyönyörü zöld ott minden, a
bivalyok békésen dagonyáztak, a hozzájuk tartozó
fehér madarakkal együtt. A ház mellett
közvetlenül két óriási szikla is van, és rengeteg
pálmafa, mindenféle növény. Elképesztö csend ott
bent, minden zöld, minden békés, minden gyönyörü.
Nekem más dolgom nem is volt, csak magam alá
toltam egy széket, a lábaimat feltettem egy pálmafa tövére, és elvoltam... Egyszer csak, megjelent egy igen izmos kis fickó,
a lábaira kötött egy kötelet, és ennek
segítségével, puszta kézzel, felmászott kókuszt szüretelni nekünk... A csávó kb. három emelet magasban bravúroskodott,
ide-oda függeszkedett.. nem volt biztosító kötél meg ilyesmi... Miközben hajigálta lefele a kókuszt, és amekkora
hanggal ért földet, elképzeltem, hogy pár perce
meg ezek alatt üldögéltem békésen... és bizony
magától is le szokott ez esni... elég gyakran...
Számold ki, ha egy 3 kilós cucc 3 emelet
magasságból a fejeden landol, az milyen gigantikus hatást vált ki benned... De nem a számolással foglalkoztam, hanem
rendkívüli élvezettel iszogattam a totál frissen
szedett nedüt, majd a héjából metszett kaparóval,
kivájtam a kókusz fehér húsát...
Eszméletlen finom dolog ez.
Január végén lejárt a küldetésem itt, és a falu
lakói bensöséges ünnepléssel búcsúztattak el. Nehezen lehet ezt elfelejteni... S azt is, amit itt megtanultam. Mindenért Istené legyen a dicsöség!
|