Kedves Tavasz!

Itt válaszolok a kérdésedre, hogy mit jelent számomra a kereszténység(em ).
A kereszténység számomra a harmadik kör.

Az első a természetes ember élete a családból, iskolából, innen-onnan összeszedett értékrenddel, alkati meghatározottsággal, amibe esetenként egyféle humanista meghatározás szerinti „jóság” is belefér.

A második a megtért ember élete, aki, miközben ráébred a saját bűneire, - tapasztalatból tudom - óhatatlanul meglátja a körülötte élők bűneit is. Fáj neki ez is, amaz is. Legszívesebben az ő Urával töltené minden idejét, és akadályt lát mindenkiben, aki gátolja az elcsendesedést, az ő meghitt együttlétét az Úrral. Gyökössy Endre mondja valahol a taizéi közösséget alapító szerzetes tapasztalatát idézve, hogy azok az emberek, akik megtérésük előtt bűneik ellenére is aranyosak, kedvesek, segítőkészek voltak, megtérésük után gyanakvóak, tudálékosak, szűkkeblűek lettek, és lelkesen szapulták mások bűneit. A vámszedő asztal mellől egyenesen a farizeusok asztalához ültek. Ezt én még a törvényeskedés körének nevezem.

A harmadik kör az, amit kereszténységnek tartok, amikor már komolyan veszem, hogy az Úr iskolájában nem lehetek magántanuló, s nem válogathatok sem társaságban, sem helyzetekben, sem körülményekben. Természetes, hogy jobban érzem magam testvérekkel, különösen egy felekezetűekkel, egy politikai nézetet vallókkal, egy ízlésűekkel stb. De nem ez a lényeg. Nem az én jó érzésem a lényeg, hanem, hogy azt tegyem, amit az én Uram vár tőlem. Tudom, hogy az Úr Jézus Krisztus minden körülményen és helyzeten át tud törni, hogy elérje az ember szívét, és hálás vagyok, ha megajándékoz azzal, hogy esetenként én is eszköze lehetek ebben a hűségemmel és a jelenlétemmel. Nem mondom, hogy mindig azt teszem, amit az Úr vár tőlem, s főként, hogy könnyen teszem, de erre törekszem. Nemrég olvastam valahol, hogy a hívő ember földi élete olyan, mintha egy puskaporos hordót kellene egy szűk sikátoron átvinni úgy, hogy közben tüzelnek jobbról is, balról is. Ezt érzem én is folyamatosan, s különösen, hogy a legnagyobb veszély nem is a kétoldali tüzelés, hanem a puskaporos hordó, ami belül van. Ugyanakkor afelől is megingathatatlan bizonyosságom van, hogy Isten kegyelméből sikerülni fog átvinni. Ezért (is) áldom és magasztalom Őt mindörökké.

Szeretettel üdvözöllek:
nemosineX

Nagyon üdítő volt olvasni a soraidat!

Kedves Nemosinex,
köszönöm, hogy válaszoltál.
Üdv.
Tavasz

Kedves Tavasz!

Kedves Indu!


Áldott, szép napot!
Üdv.
nemosinex

Kedves Nemosinex!

Köszönöm a jókívánságot.
Azért remélem nem veszed zokon, hogyha a leveledre az alábbiakban válaszolok is és leírom a véleményemet.

Ezt írtad:


ismerős ez a mondat, itt a fórumon olvastam hasonlót.
Nem értek azzal egyet, hogy a "jóság" jelzőt kategóriába kellene sorolni. A "jóság" szónak pontosan ugyanazt kell mindenkinek jelentenie akár a Bibliából olvassuk/halljuk, akár máshonnan. Az írás egyértelműen foglamaz, amikor a Lélek gyümölcséről szól:
a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.
Soha azelőtt nem hallottam ilyen megkülönböztetésről semmiféle forrásból, csak itt a fórumon. Ezt pl. egyfajta ítélkezésnek tartom. (Szerintem) ilyen nem létezik, hogy: humanista szeretet, humanista jóság, humanista hűség...
Üdv.
Tavasz

Kedves Tavasz!

Az emberből fakadó jóság, az a jóság, ami az ember lényéből fakad.
Van egy másfajta jóság, ami az Isten lényéből fakad.

A kettő között már van különbség.


Az egyik mögött ott van mindig a viszont várakozás, míg a másik akkor is jó, ha bántást kap cserébe, mert a lénye JÓ.
A cselekedetek hasonlók is lehetnek, a szív mélyén azonban más van, mert az egyik Isten szívéből származik.

Én ezt a különbséget látom a saját életemet vizsgálva.

Szeretettel gondolok rád:
Péter

Kedves Péter,
értelek, mégha nem is teljesen osztozom ezzel a véleménnyel (mert pl. egyáltalán nem ilyen egyértelmű, hogy az emberek mindenképpen csak akkor segítenek, tesznek jót, adnak másoknak, ha viszonzást várnak!)

Lehet beszélgetni önző (önérdekű), meg önzetlen dolgokról, és így már nem is lesz olyan zavaró. De egy ideológiai jelzőbe zárni ezeket a dolgokat, pláne embereket, nem tartom jó dolognak (nem tudom érthető-e most, amit ezzel mondani akartam).

még ezt írod:


Gondolkodhatok erről így: mivel a Biblia szerint az ember Isten teremtménye, és felruházta őt mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyek belőle fakadnak, abból akkor adódik, hogy mindezekkel a tulajdonságokkal az ember rendelkezik, és amikor felismeri az örömét az adásnak, vagy jóindulatból segít másokon, akkor pontosan azt cselekszi, ami jó. Csak az emberekben olykor-olykor felszínre tör az önzés, vagy a becsvágy, vagy egyszerűen csak a gyengeség, hogy ő is szeretne viszonzást kapni. De ez ott van mindannyiunkban, még a megtért emberekben is (ezt maguk a hívők vallják, hogy nem lesznek tökéletesek a megtéréssel, de törekednek arra, hogy Istennek tetszően cselekedjenek ill. "fentről" kapják az erőt ehhez).

Szeretettel írtam:
Tavasz

Kedves Tavasz!

Nagyon köszönöm a válaszod!

Én azt élem, hogy ha jót adok (néha ez is előfordul), de rosszat kapok érte cserébe, akkor még egyszer-kétszer talán jót adok, de aztán a rosszra rosszal reagálok.
Nekem emberileg ennyire futja.

Ez a valóság amiben élek.

Igen, az Isten közösségre teremtette az embert, ebben én is hiszek, sőt JÓNAK teremtette, de ebből már alig maradt valami és egyre fogy a világból a jóság.

A tökéletes jóságot én Jézus Krisztusban ismertem meg.
Belőle merítve, benne elrejtve tesz Isten alkalmassá arra a jóságra, amire minden ember vágyik.
Az erő pedig nem fentről, hanem bentről érkezik, ha az Úr már benne él valakiben Igéje és Lelke által.

Én is nagy szeretettel gondolok rád!

Péter

Sorry, a levél vége megint kicsit kioktatósra sikerült...

-Kedves Péter !

-Bocs, hogy beleszólok.- Ha a fenti mondatodra irtad a "kioktatósra" sike-
rültet,--- akkor szerintem nem is "jól oktattál".- Mert, amennyire igaz,
hogy a megtérés utáni állapotban: "az Ur már benne él valakiben",-- nem
igy kezdődik az uj élet.-

-Megtérés előtti állapotomhoz képest,- bizony "fentről", vagyis "kivülről"
kapom Isten Szentlelkét a megtéréskor. Ezért nem helytelen a "humanis-
ta" korszakban "fentről" kapható erőről beszélni, mindaddig,- amig be nem
fogadom a megtéréssel.
(humanista "korszak" alatt azt a keresztyén körökben általánosan használt
időszakot értem,- amikor még az ember abban az "önáltató" tudatban él,
hogy önmagától "tud" jó lenni, jóságot produkálni)

-Hm ?

-Ezt azért tartottam fontosnak megjegyezni,- mert vannak hivő egyházi
közösségek, pld. a taizei, ahol azt tanitják: "Krisztus bennünk van" és
az elmélyülő meditációkban, m a g u n k b a n kell megtalálnunk.

Szeretettel
L.

Igen és köszönöm a kiegészítést.

Én se hiszek abban, hogy mindenkiben ott a Krisztus csak ki kell csalogatni.
Azt Ige felülről érkezett és érkezik és a Lélek is ott fúj ahol akar.

Kedves Tavasz!

A meg nem tért ember „jóságához” lásd: „Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tesz, egyetlenegy sincs. Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, kígyóméreg az ajkukon; szájuk átokkal és keserűséggel van tele. Lábuk gyors a vérontásra, romlás és nyomorúság jár a nyomukban, és a békesség útját nem ismerik; Isten félelmével nem törődnek.” (Róma 3,12-18).
Nem azt mondja, hogy néhányan. Mind!

Nemhogy szabad különbséget tenni „jóság” és jóság között, különbséget kell tenni, hiszen Isten előtt semmi sem kedves, ami testi. A testi és a lelki dolgok keverése a Gonosztól való.
De Istennek hála, nem a jóságunkban van az üdvösségünk forrása. Hadd mondjam el neked, hogy az én megtérésem azért ment olyan gyötrelmes nehezen, mert abban a meggyőződésben éltem, hogy az én jóságom azért számít, azért az Úr értékeli, hogy én csak letettem valamit az asztalra. (Szégyellem elmondani, közben mit tettem le).
A „jóság” képzete szerintem az egyik legnagyobb megkötözöttség, és vallásos embernek azért nehéz megtérnie, mert a Gonosz éppen azzal tartja megkötözve, hogy azt sugdossa, ő már elérte, amire a másik még csak törekszik. Sokkal könnyebb egy nyilvánvaló bűnösnek szabadulnia, aki elvesztette önbecsülését, és eszköztelenül áll meg az Úr előtt. És csodálattal látom, hogy volt alkoholistákban, egykor okkult megkötözöttségben élőkben éppen ezért sokkal nagyobb, gyermekibb a hála és szeretet, mint egykori vallásosokban (pl. bennem is).

Sok-sok példa van a Bibliában arra, hogy a magunk jósága semmit sem ér az Úr előtt, a gazdag fiú esetétől a vámszedő és a farizeus imáján át a menyegzőbe hivatalos vendégig, aki a saját ruhájában akart megjelenni a házigazda előtt.

Ugyanakkor érthető, hogy a meg nem tértnek fáj, ha azt látja, hogy a hívők, meglehet hangyányival sem jobbak nála, mégis boldog bizonyosságuk van. És éppen ennek a boldog bizonyosságnak a hiánya az, ami igazán elválasztja a meg nem tértet tőlük. De én ebben is Isten végtelen kegyelmét látom, ahogy elülteti a szívében a vágyakozást, ahogy ráirányítja a figyelmét, hogy nem a jóság az, amit hajszolnia kell, ahogy nyugtalanságot ad a szívébe egészen addig, amíg nem szembesül a testi és lelki dolgok szétválasztására irányuló kérdéssel: „Van-e örök életem?”


Szeretettel: nemosineX

Kedves NemosineX!



Hm.Igen érdekes, de tudom, hogy sok embert éppen ez riaszt, hogyha valaki olyan boldog bizonyosságban van, de nem látszik a cselekedetein, a beszédén, akkor bizony én magam is mondtam, hogyha erről szól a kereszténység akkor én nem akarok keresztény lenni.Persze később rámutatott Isten, hogy ne az emberekre figyeljek, hanem ŐRÁ!

Jak 2,18
De mondhatja valaki: Néked hited van, nékem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből, és én meg fogom néked mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet.

Jel 2,19
Tudom a te dolgaidat, és szeretetedet, szolgálatodat, és hitedet és tűrésedet, és hogy a te utolsó cselekedeteid többek az elsőknél.

Gal 5,22
De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.

Kol 3,12
Öltözzetek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést;

Kedves Nemosinex,
másképp látjuk a dolgokat .

Visszafelé haladok a válaszolásban:
nekem, mint nem hívőnek nem fáj, hogy a "hívők, meglehet hangyányival sem jobbak nála, mégis boldog bizonyosságuk van". Inkább az fáj, hogy a hívők egy hangyányival sem különbek olykor (sajnos elég rossz tapasztalataim lettek), mint az emberek általában. Nem értek egyet azzal sem, hogy a jóság nem "üdvkérdés". A Biblia a Lélek gyümölcséről ír, amiben pontosan leírja, hogy a megtért emberben milyen lelki változások érlelődnek. Azt is írja, hogy akiben nincsenek meg a Lélek eme gyümölcsei, azok nem a Lélek szerint élnek.
A test cselekedeteit eképp sorolja:
A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: paráznaság, tisztátalanság, bujaság, bálványimádás, mágia, ellenségeskedés, viszálykodás, versengés, harag, veszekedés, széthúzás, szakadás, irigykedés, részegeskedés, tobzódás és hasonlók.
.... akik ilyen dolgokat tesznek, nem nyerik el Isten országát.
(Hitem szerint a megtérés az nem egy majdani, halál utáni állapotra vonatkozik.)

Nem ír a biblia külön testi jóságról, meg lelki jóságról. Jóságról ír.
(Nyilvánvaló, hogy az önzés az nem jóság. )

"Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tesz, egyetlenegy sincs"

Ez az ige szerintem nem arról szól, hogy vannak a nemhívők, akik nem tesznek semmi jót, meg a hívők, akik viszont már csak jót cselekszenek.
Egy olyan időszakról ír, amikor az ember természete annyira megromlott, hogy senki nem teszi a jót. Ezért szólít megtérésre. Megtérésre, hogy térjen észre az ember és cselekedje a jót. Térjen Isten igéjéhez.
Mindenkihez szól.

Üdvözlettel:
Tavasz

helyesbítés

Jó tanács:

„Ha meg akarod tudni, hogy valamilyen időtöltésed helyes-e, kövesd ezt a szabályt: ami gyöngíti az értelmedet, ami eltompítja érzékeny lelkiismeretedet, ami megrontja Istennel való kapcsolatodat, vagy elveszi a szellemi dolgok feletti örömödet, és bármi, aminek következtében tested jut uralomra a szellemed fölött; mindaz bűn.”

(John Wesley édesanyja)