Hát, vannak érdekes dolgok. Az például teljesen érdekes, hogy Gyuri elvitte a nagypapám gimnáziumi görög régiségtanját a buszra olvasni, én meg államvizsgáztam számítástechnikából. Mint valami idióta fejreállt álom.
Tegnap este egyedül voltam, mert Tündi is korán elájult, nem kellett már tanulni, nem volt aktuálisan érdekes könyvem se ("az unatkozás éppen ez / hogy nincsen kedved semmihez"), egy ideig itt kattingattam, aztán kapcsolgattam a tévét, és így rátaláltam a Sztornó című filmre a Duna tévén. Az én nagy-nagy fiatalkori kedvencem, a Lovasi András alakított benne nagyot, és volt sok-sok Kispál-zene. Sajnáltam, hogy nem az elejétől, demégis, a lényeg, hogy láttam. Rég láttam igazi elgondolkodós filmet.
http://www.youtube.com/watch?v=8SUtE_HF-88&feature=related.
Voltunk pénteken gyüliben. Egy nagyon szép új teremben volt a gyüli, és hát megküzdöttem Tündivel, mert perszehogy nem akart megmaradni a gyereksarokban. Odafele a buszon beszédbe elegyedtünk egy szimpatikus nénivel, akinek beleette magát a fejébe, hogy akkor a Klebersberg központban gyerekfoglalkozásos keresztény izé van, és minden pénteken lehet jönni, jajdejó, majd ő is mondja a lányának meg az unokájának. És hiába próbáltam mondani, hogy a lényeg itt nem igazán a gyerekfoglalkozáson van (a nem igazán, az a not really ronda, divatnyelvi fordítása, ami ráadásul jelentésileg se stimmel, mert eredetileg azt jelenti, hogy egyáltalán nem. Nem is kellett volna beleírnom a mondatomba. Egyébként, hétköznapi beszédben igyekszem kerülni.).
Indul a gyüliben bibliaiskola, és én úgy örültem neki, nagyon-nagyon tetszik a gondolat, erről ábrándozom évek óta, hogy társaságban leülni és Bibliáról beszélgetni, milyen jó lehet az. És lelkesen jelentkeztem. Ez a baj velem, hogy mindig lelkesen jelentkezem, akkor is, ha közben tudom, hogy esélyem nincs rá, hogy el tudjak járni szombatonként Bibliaiskolába, főleg, ha pénteken gyülibe is akarok járni. Így leszek egyre és egyre unszimpatikusabb és megbízhatatlanabb, meg szavatartatlanabb... :S.
Kicsit mélyrepülésben vagyok mint keresztény. Ma az Ezékiel 24-hez értem el, és hát kiakasztó egy igerész, ha belegondol az ember. Hogy én, a nagyfenekű magyaranya meg vagyok róla győződve, hogy Isten velem úgy bánik, mint a kis hímestojással, és hogy ezen belül még nekem jogom van nyávogni minden kis hülyeségér, sőt, egy csomószor megengedem magamnak, hogy rossz kedvem legyen csak úgy, erremeg... Ezékielnek - a példa kedvéért - meghal a felesége. És Ezékiel ne azzal legyen elfoglalva, hanem azzal, hogy nem gyászol látványosan, hogy hátha ebből megértiki végre a többi keményfejűek, hogy mi a helyzet. Hihetetlen. Pedig hát Ezékiel kicsit jóba volt a Főnökbácsival. A megoldás persze arra lehet, hogy ennyire nagyon szerette a többieket, hogy ilyet képes volt megcsinálni értük, mert az látta, hogy kevésbé extrém figyelmeztetésből nem értenek. De valszeg fel se fogták ezt se. Ez olyan rohadt szomorú. És hát számomra felfoghatatlan logika alapján működik.