A “boldog hetvenes évek” nosztalgiához
Én ezt fordítva tudom, nagyok sok olyat ismerek aki 70-es években született, és nekik már semmit se jelentett az egész…
Igen, nekünk már semmit sem jelentett az egész, azaz senki sem vette komolyan. Ettől függetlenül volt, és mint a gyerekkorunk része sajnos valamennyire hatással volt ránk (függetlenül attól, hogy valaki ezt észreveszi-e magán vagy sem).
Például, nem vettük komolyan, hogy kisdobos, meg úttörő, de mégis kötelező volt annak lenni. A rendszerváltás után lett szabad nem annak lenni. Nyilván más lesz a gondolkodásmódja annak, aki pl. a cserkészet vagy nemzetközi diákszervezetek tagja gyerekkorában, mert lehetősége van rá.
Igen, gyerekek voltunk, és igaz, később több lehetőség lett. Azért, szeretnék elbeszélgetni az ismerőseiddel, akik szerint "semmi se volt"...
80-as években már kábel tv is volt MTV Magyarországon nem csak pop zenét hallgattak volt punk korszak is...
60-as években meg volt rock-and-roll (apukám mai napig nagyon tudja…
) és mégis diktatúra volt.
Senki sem szabadabb attól, hogy van punk, meg kábel TV.
80-as években felrobbant Csernobil, és nekünk nem mondták meg. Aznap is kint játszottunk a játszótéren. Ezért nőtt aztán három fejem…
Amikor ott voltam Anyu volt osztálytársnője már felháborodva vitte vissza a sajtburgert mert kifelejtették az uborkát
Én nem állítom, hogy idővel nem fog mindenki így gondolkozni, csak azt, hogy lassan alakul a dolog.
Múltkor visszavittem egy romlott tejfölt, kicserélték – nem is az eladó, hanem a kedves vevők !!! szóltak, hogy minek reklamálok. Ők otthon kidobták volna, mérgelődnek kicsit, de nem viszik vissza. (Ezért aztán máskor is kiteszik a romlott árut...)
Mondjuk én csak Budapesten voltam 2004-ben akkor már ott nyoma se volt annak, hogy nem mernek beszélni...
90-es évek végén jártam nyelvtanfolyamra, a svájci származású tanárunk azt kérte, mondjuk el a véleményünket arról, Magyarországon miért van cigányellenesség? Mély csend. Dehát, magyarázzuk már el, ő ezt nem érti, mert a magyarok, akikkel eddig találkozott, mind nagyon kedvesek voltak. Miért nem mondjuk el, mit gondolunk? Erre az egyik lány (szó szerint) azt válaszolta: mert erről nem szabad beszélni.
Szerinted, egy „szabad országban” 10 évvel a rendszerváltás után miért van valaki meggyőződve arról, hogy bizonyos dolgokról nem szabad beszélni, még szűk körben sem? Mert egész gyerekkorában erre tanították.
A téma persze idővel változott, csak a gondolkodása maradt ugyanaz.
Sőt sok 70-es évekbeli mondta hogy ők már az iskolában visszabeszéltek, kettőt ismerek akiket kizártak az úttörő csapatból
Mi is lázadtunk, mint minden tini, és voltak, akik beszóltak, aztán intőt kaptak. Ezután, aki tovább akart tanulni, vagy fontosak voltak a jegyei, az nem szólt be. A szabadság ez esetben azt jelentené, hogy tudod, hogy nyugodtan elmondhatod a véleményed, mert emiatt nem fog hátrány érni.