de két elefántnak sem könnyű egy pici lyukon átbújni pl.

ez is csak vicc volt.
n.

hát igen, különbözőek a feladatok..mikor mit kell teljesíteni..

Nagy a csend, gyerekek! Ugye, nem tettünk rossz fát a tűzre?

Mk. 9, 33-37. Nemrég olvastuk, a KALAUZ szerint:

És elméne Kapernaumba. És odahaza megkérdezé őket: Mi felett vetekedtetek egymással az úton?
34. De ők hallgatának, mert egymás között a felett vetekedtek vala az úton, ki a nagyobb?
35. És leülvén, odaszólítá a tizenkettőt, és monda nékik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek szolgája.
36. És előfogván egy gyermeket, közéjök állatá azt; és ölébe vévén azt, monda nékik:
37. A ki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be; és a ki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, a ki engem elbocsátott.
Viccesek lehettek ezek a felnőtt férfiak, ahogy ott vitatkoztak. Vajon miket mondhattak egymásnak? „Idefigyelj, apukám, nézd, én mekkora vagyok!” Mire a másik: „Á, az semmi, én még annál is sokkal nagyobb! Mer’ a múltkor is ezt meg ezt csináltam, már csak azért is.”

Más persze gondolhatja úgy, hogy akar a bánat első lenni.

Jézus viszont tudja, hogy mindnyájan azok akarunk lenni, hiszen nem is tudunk másképp létezni. Ezért nem is ment fel senkit az alól a parancs alól, hogy legyen mindenek között az utolsó és mindeneknek a szolgája.
Olyan érdekes, hogy ezek az emberek ott éltek Krisztus közelében évekig, és bedőltek a látszatnak. Azt látták, hogy Jézus Krisztus szupersztár: ő a tanító, a gyógyító, a próféta, a szónok, mindenben tökéletes, tódul hozzá a nép. Talán azt is gondolták, nem kell azt olyan nagyon komolyan venni, hogy legyenek mindenkinek a szolgái, hiszen lám, Krisztus is milyen népszerű. Jó lehetett ebben a népszerűségben sütkérezni bizonyára.
Aztán, amikor olyan kiszolgáltatott lett, mint a gyermek, amikor már csak a hit szemével lehetett volna látni az ígéret alapján, hogy Jézus itt lett valóban az első, amikor mindenkinek a szolgája lett, hát, akkor ezek a kedves felnőtt emberek köszönték szépen, ebből már nem kértek.
És mi is hogy vagyunk ezzel? Jézus azt mondja, hogy menjetek le kutyába, legyetek mindenkinek a szolgái, és akkor elsők lesztek, mi meg nem hisszük el neki, hanem kézbe akarjuk venni, lehetőleg most, azonnal látni akarjuk, ami ígéret szerint és feltételesen a miénk. Szóval, ha jobban megnézzük, mindnyájan inkább lennénk tanítók, gyógyítók stb., mint csicskák, nem? Ide is milyen indulattal írunk, akik írunk? Szolgálatból?
Annyira vigasztaló azok számára, akik meg sem mernek esetleg szólalni, de csendben és névtelenül végzik a dolgukat (mer’ ez is olyan dicsőséghajhász szó lett, hogy SZOLGÁLAT), hogy Jézus másképpen ítél. Hagyja, hogy itt is megdicsérjük egymást, kiosszuk a címeket, rangokat vagy másként minősítsük egymást adott esetben, közben azt mondja, hogy a lényeg máshol van.

És előfogván egy gyermeket, közéjök állatá azt; és ölébe vévén azt, monda nékik:
A ki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be; és a ki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, a ki engem elbocsátott.

Nem azt nevezi szolgálatnak, ha tanítottunk, prófétáltunk, betegeket gyógyítottunk stb. az ő nevében, sőt lehet, hogy némelyeknek – közülünk? - kénytelen lesz az ítéletkor azt mondani, hogy távozzatok tőlem, átkozottak. Ha egyet a szívünkbe fogadunk az ő nevében a legkisebbek közül, azt nevezi szolgálatnak.

János pedig felele néki, mondván: Mester, látánk valakit, a ki a te neveddel ördögöket űz, a ki nem követ minket; és eltiltók őt, mivelhogy nem követ minket.

Egy kis kiegészítés
Legyünk utolsók a sorban, akik azon vitatkoznak, hogy ki az első, mert ez értelmetlen és romboló tett.
Lényegtelen és haszontalan cselekedet. Sok erőt elvesz, értelmetlenül.

Mindenki szolgája:
A szolga első feladata, hogy ismerje, mit kíván az ura.
A hívő ember első tettének kéne hogy legyen, hogy ismerje annak az embernek az igényét, akivel találkozik, hiszen csak így szolgálhatja őt.
Érdekel minket, hogy mire van szüksége a másik embernek?
Nem lesznek egyformák az igények, másként kell szolgálni minden embert.
Jézus Krisztus másként szolgálta a vámszedőt, a római századost, a farizeust, Nikodémust, a tanítványokat, a gadarai megszállottat, stb.
Eljutunk egyáltalán oda, hogy nem azon gondolkodunk, hogy nekem mire van szükségem?
Mert itt kezdődne a szolgálat, itt kezdődhetne a másik ember mentő szeretete.

Idézet:

Ha nem haragusztok, most nem az Igét idézve gondolok ugyanerre:
Ha a világ legerősebb embere vonatra akar szállni, s a peronon kisebb tumultus van, mert egy öreg néni nem bír a táskáival felmenni a kocsiba - mivel bizonyíthatja, hogy ő a világ legerősebb embere:
a/ hogy fél kézzel mindenkit a kerekek alá söpör, s könnyed mozdulattal libben fel a fülkébe...
vagy
b/ fél kézzel felrakja táskástól a mamit, hogy ne akassza meg a felszállók sorát, segít még másoknak is és utoljára száll fel...

Egy picit félreviszem a szolgálat témáját: mi van akkor, ha nincs igény a szolgálatomra? angolosan lelépek vagy tovább téblábolok abban a meggyőződésben, hogy a feladatomat végzem?

-Szerintem nem kell "angolosan" lelépni, -különösen, ha közeli az illető-
hanem "belső" mosollyal, de kifelé is mosolyogva -abbahagyni azt a szol-
gálatot, amit kifejezetten nem igényelnek,..bár én meg vagyok győződve
arról, hogy a feladatomat végezném...

-Persze azért különbséget kell tenni, hogy gyerekkorú neveléséről,- vagy
felnőtt-korú "pátyolgatásáról" van szó ?

L.

Ennél a példánál maradva, az is vicces lehet adott esetben, ha mindenki utolsónak akar felszállni. Ez nem jellemző ugyan, de elképzeltem az arcokat, ahogy elhúz előttük a vonat.
Ebben is lehet gőg, lásd "Az én lábamat te nem mosod meg soha!"
Néha nagyobb alázat kell ahhoz, hogy a szolgálatot, még az alázattal végzett szolgálatot is, elfogadjuk. Ezt is csak a gyermekek tudják igazán.

Kedves Erika!
Bár tudjuk, hogy a saját megérzéseink nem mindig jelentenek jó irányűt (sőt...!), most mégis az az érzés körvonalazódik bennem, hogy amikor úgy látod: csak téblábolsz - azt abbahagyhatod. (Biztosan ismered azt az Igét: Rm 14:23/b. - és ami mellől hiányzik a hit meggyőződése, ilyen módon kár erőltetni...)

- kedves Loisz, sejtem a kérdőjeled szerepét...tényleg nem mindegy, hogy elvégzendő, vagy csak elvégezhető feladatról van-e szó...s jó kérdés, hogyan különböztessük meg a kettőt...

- Nx.
Csak egy(-két) sejtés...
Az elfogadáshoz szükséges alázat - szerintem nagyon jó felvetés...
v.ö.
Melyik a világ leglassúbb négylábú állata?
??
Két udvarias keresztyén egy ajtóban...
(itt lehet nevetni... )
Valamihez tényleg szükséges az a - most jobb szó híján így írom csak: - gyermekien
s p o n t á n - (a Lélek által "önműködő") hit, ami nélkül nem lehet magátólértetődően elfogadni egy felém irányuló, szeretetből fakadó szolgálatot sem...

Régóta nem írtam ide.

Hogyan viszonyult Jézus a farizeusokhoz? Olyan sokszor lehet hallani, hogy a szívük keménysége miatt nem tudott mit kezdeni velük. A farizeusok szinte minden esetben úgy szerepelnek az evangéliumokban, mint akik hátsó szándékkal közelednek Jézushoz. Tőrbe akarják csalni, rajtakapni valami következetlenségen, megszégyeníteni, a végén meg már csak azt figyelik, mikor mond olyat, ami indokot adhatna arra, hogy elkaphassák. Borzasztó lehet ilyen légkörben élni.
Annyira szeretem a Mt. 12-ből azt a részt, amikor azt kérdik tőle: „Szabad-é szombatnapon gyógyítani?” Hogy vádolhassák őt.
Ez annyira szép, mert talán sehol másutt nem látszik ilyen tisztán a Bibliában, mi a különbség a betű és a lélek között.
Megvan nekik fejben, hogy mit fog mondani, mert ismerik azt a nagy szívét, és mégsem értik, mi a lényeg. Ha semmi mással nem lehet, ezzel a nagy irgalmasságával akarják lebuktatni. Pedig néhány perccel korábban elhangzik az a mondat, aminek a tartalmát éppen most demonstrálják: Ha pedig értenétek, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot, - nem ítéltétek volna el azokat, akik nem vétkeztek. Jézus meg – ebben az ellenséges légkörben is nyugodtan, nem bántóan - emlékezteti őket az irgalmatlanságukra: Kicsoda közületek az az ember, akinek van egy juha, és ha az szombatnapon a verembe esik, meg nem ragadja és ki nem vonja azt? Nyilván nem irgalmasságból húzzák ki, hanem a haszna miatt. A verembe esett ember esetleg nem hoz hasznot nekik, azt lehet hagyni. Törvény szerint makulátlanul járnak el, ha hagyják. A juh esetében ugyan nem tudom, hogyan számoltak el a törvénnyel.
Azt szeretem, ahogy Jézus a józan eszükre, a szívükre, az írásismeretükre apellálva, kemény szavakkal, példázatban stb. rendületlenül mondja nekik, hogy irgalmasságot akar, nem áldozatot, hátha valaki közülük is megérti. Szóval nem válogat, nemcsak a nyitott szívűeknek mondja, nem törvény szerint fizet. Hátha tényleg közülük is megértette valaki előbb vagy utóbb.

A farizeusokon tehát senki nem indult meg Krisztuson kívül. Na, mindegy.
Chambers mondta tegnapelőtt-előtt-előtt: „Azért látjuk meg másokban a képmutatást, csalárdságot és valótlanságot, mert mindezek a mi szívünkben is ott vannak.”

Arról a részről szeretnék veletek beszélni a Márk 9, 14-29-ből, amikor Jézus kiűzi a néma lelket a sokaságból elékerült férfi fiából. Közelebbről erről: Jézus megkérdezte a fiú apjától: „Mióta van ez így vele?” Mire az azt mondta: „Gyermekkora óta. Sokszor dobta tűzbe is, meg vízbe is, hogy elpusztítsa, de ha lehetséges neked valami, segíts rajtunk, és szánj meg minket!” Jézus azt mondta neki: „Lehetséges-e nekem? Minden lehetséges annak, aki hisz”. A gyermek apja erre felkiáltott és így szólt: „Hiszek , segíts hitetlenségemen!”
A Kezdeményező Istenről szóló témához talán jobban illett volna, de nem szeretném, ha vitaindítónak tartanátok. Csak azt hiszem, ennek kapcsán valamivel közelebb kerültem annak a megértéséhez, hogy hogy is van Isten kezdeményező szeretetével.
Az mindig igaz, hogy Isten a kezdeményező. Meg az is igaz, hogy az Ő dicsőségét nem adja másnak. És mégis van benne valami, ami miatt más, mint mi, földi szülők, akik a tudásunkkal, magabiztosságunkkal vagy, ha nincs egyebünk, a férfiasságunkkal vagy a nőiességünkkel agyoncsapjuk a gyerekeinket például. Nagyon komoly dolog ez is, ebben is meg kell tanulni alábbszállni.
Itt viszont mi történik? Csak a konkrét beszélgetés szintjén:
Ember: Ha lehetséges neked valami, segíts rajtunk. (Bizonytalan, elég bizalmatlan kérés.)
Isten: Lehetséges nekem? (Nem úgy folytatja, ahogy talán mi tennénk: há’szen nekem minden lehetséges. Pedig neki tényleg igen. De visszadobja az embernek a labdát, hogy örüljön: rajta múlik a dolog) Minden lehetséges annak, aki hisz.
Ember (örül): Hiszek (aztán, a másodperc tizedrésze sem telik el talán, kétségbeesik, mert látja, ez túl nagy falat neki, és visszadobja ő is Istennek a labdát), segíts hitetlenségemen!

Minden Istentől jön, és minden hozzá vezet, de azért mégsem úgy, mintha az ember csöppet sem számítana. Mert különben minek ide még ember?
Kierkegaardról mondta valaki, hogy annyira ragaszkodott az idea (Isten ideája) heroikus tisztaságához, hogy nem bánta volna, ha egy hívő sem marad, amennyiben Isten eszméje a maga teljes, könyörtelen fenségében megőrződik.
Isten azonban nem ilyen. Sokan felháborodnak az Ószövetség Istenének haragvó fenségén, de ha nyitott szemmel és szívvel olvassuk, látjuk, hogy mindig, még a legnagyobb ítélet előtt is ott van a figyelmeztetés, az intés, és ha már elkövették a bűnt, és kénytelen megbüntetni az embert, akkor mindig ott van a visszafogadás ígérete. Az egyik ige, amely annyira jól leírja Isten féltő szeretetét, éppen az Ósz.-ből való, amikor Isten inti Mózest, szóljon a népnek, nehogy előrerontson a Sínai-hegyre, nehogy Isten szentsége megölje őket. Mert az törvényszerű, hogy Isten szentsége megöli a bűnt (+a hozzá tapadó bűnöst), az meg a lehajló szeretet kezdeményezése, ha úgy tetszik: Isten önkorlátozása, hogy ennek a figyelmeztetéssel elejét veszi. Valamit mégiscsak ad a dicsőségéből az embernek - de csak az engedelmes gyermekének.
Eszembe jutott még, hogy ideidézzem a viccet az egérről, az elefántról meg a híd megrengetéséről, amit korábban Erika idézett, de a pofánvágást úgy talán már nem kerülhetem el.

n.

--A teremtés "rendje" alapján Isten és az általa teremtett ember között van egy
"viszony".- Nem vitásan a kezdeményező: a Teremtő.- De nem robotot teremtett! -- Szabad akaratot adott teremtményének arra, hogy engedel-
meskedik-e a tiltó parancsnak, vagy se.- Isten nyiltan megmondta, - lehet nem
engedelmeskedni is, de annak KÖVETKEZMÉNYE VAN.
-Az, az emberen mult, hogy bizalmat szavaz Isten szavának, vagy nem.

--Szerintem Jézus is e szerint járt el,- hiszen ez az ember már (talán mert a tanít-
ványok nem tudtak segíteni) "eleve" úgy közelített Jézushoz, hogy a BIZALMAT- LANSÁG uralkodott benne. "...ha lehetséges neked..."

--Isten mindig elvárja az ember: bizalmát és engedelmességét.- Ez maga a HIT.-

-Szegény ember... persze, hogy össze volt zavarodva,- maga se tudta, hiszi, vagy
nem hiszi, hogy Jézus TUD segíteni.- HINNI AKARJA, de egyedül, önmaga erejéből
nem tudja megvalósítani,- ezért segítségért kiált ahhoz, aki elvárja tőle a hitet.

-Számomra a legcsodálatosabb, hogy Jézus figyelembe veszi az akaratot, a szán- dékot és elfogadja.- A Bibliában számtalan helyen olvassuk: "...aki akarja...",
vagy "...legyetek készek...(készségesek)".-- És végül is az ember becsületesen
őszinte volt.- Nem hazudta a gyereke érdekében, hogy hiszek!... csak segíts !! -

-Persze, hogy Jézus magától is tudta, hogy "mi van az emberben" de tudatosítani
akarta benne azt, hogy rajta is múlik...

-Örök példa és vigasz ennek az embernek a kiáltása, - ha nem telik tőlem több: "Hiszek Uram, légy segítségül hitetlenségemnek" - Isten ezt elfogadja !

L.

Igen!


Az Úr Jézus ebben a történetben még a tanítványokat is táplálja, hiszen megkérdezik Tőle, hogy nekik miért nem sikerült a segítség nyújtás.

A vitákba bele lehet ragadni és akkor már nincs idő a könyörgésre, a betegre való figyelésre, a böjre.
Jézus is vitatkozott a farizeusokkal, de tudta, hogy mikor minek van itt az ideje. Nem sodródott el a vitákban, nem vitatkozott a végtelenségig.
Mit gondolhattak a tanítványok?
Ha érvekkel legyőzik a farizeusokat, meggyőzik őket, akkor nyílik meg az út arra, hogy ez a beteg fiú meggyógyuljon?

Jézus más utat mutat, bár tudnék/tudnánk rajta járni!

Loisz írta:
-Örök példa és vigasz ennek az embernek a kiáltása, - ha nem telik tőlem több: "Hiszek Uram, légy segítségül hitetlenségemnek" - Isten ezt elfogadja !

Ennél nagyobb vigasztalást nem is igen lehet elképzelni. Hála Neki ezért is, mindenért!

Üdv szeretettel:
n.