Hörcher nemigazán tudom, hogy mit hiányol a cikkében. Nemigazán értem, hogy ez a vágta mennyiben volt konkurense a Csiksomlyói búcsúnak. Igazából csak most utólag tudtam meg, hogy volt valami vágta, de ha tudomásom lett volna róla akkor sem néztem volna, főleg, hogy Csíksomlyót lehetett látni a Dunán rengeteg ripottal, ismertetővel, élő adással, főleg keresztyén lelkiséggel. A sok közül egy volt például egy fiatal székely zenekar, melynek nagyszerű amatőr darabját nézte a feleségem. Nekem ennél jobban tetszett a csángók amatőr műsora, amely a sorozásra menő fiúk búcsúestjét elevenítette föl. Riportokat láthattunk a dévai szeretetházról, no meg arról, hogy lassan hálózattá növi ki magát. Arról, hogy a honi magyarság egy része a december 5-öt feledtetve igazán tesvér módjára segíti a kintrekedteket. Mivel múlt nyáron a családdal elmentünk a kegytemplomba, meg fel a hegyre, hát jó volt látni az ismerős helyeket. Szóval nekem nemigazán voltak olyan érzéseim a Duna tv közvetítése alatt, hogy itt most olyan nagyon modernizálni kellene valamit...

Szépen körbejártad a témát, vagy öt linket megnéztem, tényleg elég sok munkát öltél bele.

Ami a gyereknevelést illeti, azzal tökéletesen egyetértek, hogy őrült nagy harc folyik a gyerekeink lelkéért. Minden lehetséges csatornán és minden lehetséges módon folyik a befolyásolás arra, hogy a gyereket a közösségéből kiszakítsák, a természetes közösségével szembe állítsák. Mindnyájan tudunk példát arról szerintem, hogy a gyerek azzal jön haza, vagy úgy áll fel a tv mellől, hogy alapdolgokat kérdőjelez meg. Nyilván ezekre oda kell a szülőnek figyelni.

Gyakorlatilag erre a gyermek befolyásolásra épült a média komoly egésze. Ennek az irányzatnak a mindennapi életben nagyon durva eredményei vannak. Egy másik fórumon van olyan beíró, aki intellektuális stílusban arról értekezik, hogy tarkón kell lőni azt, aki a gyermekét vallásos nevelésben részesíti.

Szóval én speciel a filmhez hasonlóval itt nálunk nem találkoztam, de azzal már igen, hogy engem tarkón kéne lőni, merthogy vallásosan nevelem a gyerekemet...

Nagyon sokat gondolkodom ezen a kérdésen én is. Nehéz kérdés ez az egész vallásos nevelés. A kicsi gyerek kétségbesett erőfeszítéssel próbálja összerakni magának a világot, és a felnőttnek kutya kötelessége segíteni neki. Egy csomó dolgot nem ért még, vagy úgy néz ki, mintha értené, miközben ki tudja, mi van a fejében. Nem tudom, szívesen nézném-e meg ezt a filmet, a kommentek valóban elborzasztóak. Szörnyű, hogy milyen nehéz eltéveszteni, hol vannak a határok. Még mindig az tűnik a legjobb módszernek, hogy minél biztosabb az ember valamiben, annál kritikusabb szemmel vizsgálgatja állandóan az összes szemszögből,hogy tényleg jól gondolja-e. Hívőként megmaradni normális embernek, na, az egy feladat.

Én úgy indultam neki a gyereknevelésnek, hogy nem fogom vallással tömni a gyerekem fejét. Mert nem akarom, hogy megtanuljon olyan dolgokat, mint:
- bólogatás olyasmikre, amiket félig, vagy egyáltalán nem ért
- amikor imádkozás van, illedelmesen lesütött szemmel kell folytatni a prédikáció közben elkezdett ábrándozást
- ha az utcán hívőtesóval találkozunk, illik ilyen 'ha az Úr is úgyakarja' stílusú szófordulatokat szőni a beszélgetésbe
- később, mondjuk ifisként, saját életéből vett példákat kiagyalni, amik hihetőek is, és szépen alátámasztják a beszélgetés nevelési célját
stb.

Szerintem az egy ateista módszer, ha olyan dolgokat sulykolunk a gyerekbe, amiket még nem érthet, de majd ha sokszor hallja, érzelmileg kötődni fog minden részlethez, és akkor majd milyen jó hívő lesz belőle. Aki azt hiszi, hogy attól lesz a gyerekből hívő, ha érzelmileg kötik a gyerekkori emlékei, jelentem, az ateista.
Aztán nem sikerült vallásmentesen alakítani a gyerekem gyerekkorát, hiszen ahova én megyek, ő is jön, amit hall, arról kérdez. Azt az elvet igyekszem betartani,hogy mindig mindent megmagyarázok, nem hagyok misztikus ködöket, illetve soha soha nem mondatok-énekeltetek vele olyan szöveget, amit nem ért. És soha nem kell semmit csinálnia azért, mert úgy illik. Nagyon összetett kérdés ez, hiszen tudom, hogy a valláshoz kapcsolódó kultúra érték, amit tovább illik adni, csak akkor mindig jól el kell különíteni, hogy mikor templom, mikor múzeum.
Nálunk bonyolítja (vagy inkább egyszerűsíti) a helyzetet, hogy Apa nem hívő, vagyis azt is rögtön az elején el lehetett magyarázni,hogy mindenki maga dönti el, hogy hisz, vagy nem hisz. Ő azt mondja, hogy hisz. Szerintem pontosan tudja, hogy akkor se lenne semmi, ha azt mondaná, hogy nem hisz. És én ennek örülök. Így is produkál néha fura dolgokat . Például időnként közli az apjával mennydörgős négyéves hangon, hogy "Apa, téged is Isten teremtett". Még jobb volt, mikor most aug. 20. kapcsán meséltem neki István királyról, aki a magyarok első királya volt, erre szigorú arccal, ujjával fölfelé mutatva azt mennydörögte, hogy "Nincs más király, csak egyedül Isten!". Becsszó, nem mondok neki ilyeneket. Pláne nem ebben a stílusban.

Aranyos vagy. Jól esett leírni, és tényleg jól esne beszélgetni róla, hogy kinek hol van a határ a vallásos nevelésben.

Kedves Kamilla!
Ha te hívő vagy, miért kellett volna arra törekedni, hogy vallásmentesen neveld a gyerekedet?
Egyébként nem lehet sterilen nevelni, mindenképpen átadsz neki egy értékrendet. Ha nem akarod, hogy vallásos lózungokat tanuljon, akkor ne használd azokat.
Az értékrend kissebbik része abból jön le neki amit mondasz, a nagyobbik abból amit csinálsz.
Ha egy szülő mást mond és mást csinál akkor is értékrendet ad át, vagyis megtanítja a képmutatást és a hazugságot a gyereknek, holott nem is ez volt a szándéka.
üdv
ex

Ja,ja..

Gyökössy Endre

Szülői lelkivezetés a Szeretethimnusz alapján


A szeretet türelmes, jóságos, mert:

beleérző, akaratfejlesztő, rendrenevelő;

A szeretet nem irigykedik, mert:

vállalja a gyermeket terheivel,

a több gyermeket gondjaival,

sokféle problémával együtt;

A szeretet nem kérkedik, nem fuvalodik fel, mert:

a gyermekek kérdéseire élményszerű választ ad,

félelmeit feloldja,

a produkáltatástól és csodagyerekségtől megóvja,

még tanulni is kész érte;

A szeretet nem viselkedik bántóan, mert:

a gyermeknek tett ígéreteit betartja,

a dackorszaka alatt vele és beleérez,

a gólyameséktől megvédi,

idejében és megfelelő felvilágosítja és nem rémísztgeti;

A szeretet nem keresi a maga hasznát, mert:

áldozatos, ha kell, önfeláldozó,

csendet tud biztosítani a gyermek számára,

a gyermek tulajdonát tiszteletben tartja,

adni, ajándékozni is megtanítja;

A szeretet nem háborodik fel, mert:

sohasem ütlegel,

szülői összhangban büntet és jutalmaz,

zsilipelve dicsér és fedd;

A szeretet nem rója fel a rosszat, mert:

nemcsak megbocsát, el is felejt,

betartja a jézusi sorrendet,

pofonokat nem utalványoz,

a gyermek tetteinek indító okaira figyel;

A szeretet nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal, mert:

a szülő és a gyermek közt jó kapcsolatot teremt,

nem kendőzi az ügyeskedést – ügyességnek,

a gyermek igazát is elismeri;

A szeretet mindent eltűr, mindent remél, mert:

roskadozva sem roskad össze,

sohasem zsugorít,

növelve – nevel;

A szeretet soha el nem múlik, mert:

az Isten a szeretet (Agapé),

azért nem múlhat el,

Benne és belőle élünk.

.

Ez csodaszép ! - De olyan magas a mérce,- hogy napi szinten "elérhetetlen".
--Ha nagyon akarjuk, talán meg tudunk valósítani belőle "a legjobb perceink-
ben: valamit."

L.

Szia Loisz!

Igen, magas a mérce! De legalább világosan látjuk, merre felé kell haladnunk,milyen legyen a hozzáállásunk egy ilyen nagy jutalomhoz, mint a gyermek.
S ha vétünk, szabad bocsánatot kérni a gyermekünktől is.
Azért az életem legszebb pillanatai közé tartozik, amikor körülülik az asztalt- különösen ha hosszabb ideje nem találkoztunk,- és egymás szavába vágva mesélik a dolgaikat...

Üdv!

Én azért azt gondolom, hogy szükséges hitben neveljem gyermekeimet. A frázisok ellen a hitelesség véd, de nyilván lesz olyan, amit nem értve, nem a helyén fog mondani a gyermek (ahogy annyi mindenben igaz ez!), de ott is az a dolgom, hogy tanítgassam őt!
Ne essünk át a ló túloldalára, mert azzal sem fogunk tudni jobban elszámolni!

Erős üdv mindenkinek!

Anti

Hahó!
Nehari Ex, hogy nem válaszoltam erre, nem tudtam fórumozni egy ideig, aztán elvesztettem ennek a beszélgetésnek a fonalát. Teljesen igazad van abban, hogy az a fontos, amit csinálok, sőt, ahogy gondolkodom - minden gondolatomat, indulatomat azonnal veszi a gyerekem, nem kell kimondanom. Ez van. A steril vallásmentességre rájöttem, hogy nem tehetem meg, de a középút megtalálása fontos. Azt nem akartam, hogy mire eljut odáig az értelme, hogy fel tudjon fogni dolgokat, addigra a fogalmakat jelölő szavak agyonkopjanak a sok használatban, és ezt most is így gondolom, csínján bánok az információkkal. A bibliai történetekkel is csínján bánok, mert nem akarom gyerekmesévé torzítani a Bibliát. Azt mondom el, ami neki bátran elmondható, és az sem kevés. De pl. a keresztre feszítéstől én még megkíméltem az ő négyéves lelkét. Szerintem egy négyéves vagy nem fogja föl, és torz-szépített képe lesz róla, vagy nem neki való. Annyit mondtam, hogy az Úr Jézus megkapta helyettünk a büntetést, és már ebben sem vagyok biztos, hogy jól tettem, mert egy nap múlva kitalálta, hogy ő majd az oviban, ha leültetik a barátnőjét büntibe, leüli helyette. Rohadt nehéz volt lenyomni a torkán, hogy igen, Jézus megtette, neki viszon szigorúan tilos. Arra figyelek még, hogy ne mondjak neki olyat, ami nem igaz. Például nem hitetem el vele, hogy a Télapó hozza az ajándékot. Vagy a gólya a gyereket.

Nahát Kamilla, ugyanezeket gondolom és tényleg olyan nehéz ezt megvalósítani egy télapókkal és hívők gyerekeivel megrakott világban

Mert azt sem akarom, hogy egy nagyon lecsupaszított, tündérvilágtalan gyerekkora legyen. Pedig mikor először írtad, hogy vallásmentes nevelés, akkor egyáltalán nem értettem, hogy mire gondolsz, és azt hittem, hogy a nem hívő férjed miatt akarsz valamiféle liberális (politikailag korrekt), nem vallásos nevelést. De most nagyon is értem már. Ha lesznek még részletek, hogy mit mondasz, mit nem mondasz, akkor hálás leszek, ha olvashatom, mert nekem 1 évvel kisebb a nagyobbik gyerkőcöm, szóval tudnék mit hasznosítani. Én eddig a Bibliából csak az eltévedt juh-ot bírtam elmesélni... semmi más nem jön a fejembe, ami nem gagyizódik le, vagy nem túl vad egy 3,5 évesnek...

Szóval várom még a részleteket majd

Üdv:
Indu

"A 19. században letartóztattak egy indiánokból álló rablóbandát, akik rablóhadjárataik során amerikai kikötővárosokat fosztogattak. A banda korábbi táborozási helyén találtak egy sereg olyan gyermeket, akiket a banditák elraboltak, és ott laktak évek óta velük együtt. A hatóság felhívást adott ki, hogy mindazok a szülők, akiknek a gyermekei a fosztogatások során eltűntek, jelentkezzenek egy megadott helyen, hogy elveszett gyermekeit újból visszakaphassák. Igy a legtöbb gyermek vissza is került a szüleihez.

Volt azonban a szülők között egy anya, akitől szintén elraboltáka kisfiát és a kislányát, amikor még egészen kicsinyek voltak. Félelemmel és reménységgel teli szívvel közeledett az asszony a gyermeksereghez. Egyik gyereket a másik után vette szemügyre, nézegette, szemlélte azzal a reménységgel, hogy talán csak fel fog valami ismerős arcvonást fedezni, melynek alapján gyermekeit felismerheti. De mindez hiába volt. Keservesen csalódva akart éppen hazatérni, amikor az ottani felvigyázók közül valaki megkérdezte, hogy nem tudna-e véletlenül olyan énekre visszaemlékezni, melyet otthon a gyermekeinek énekelt. Erre az édesanya könnyekkel a szemében elénekelt egy éneket, melyet korábban gyakran énekelt gyermekei előtt. Még mielőtt az első versszakot végigénekelte volna, hirtelen előszaladt a csoportból egy kisfiú és egy kislány,..
Az anya arcvonásainak emléke már teljesen elhalványodott az évek során a gyermekek előtt, úgyhogy nem tudták felismerni, de az ének, melyet az édesanya gyakran elénekelt a gyermekeinek, felejthetetlenül belevésődött a szívükbe.

Ne becsüljük le mi sem a Jézusról szóló énekek értékét, hanem énekeljük azokat gyermekeinknek s tanítsuk meg velük ezeket már pici korukban."

Énekeljünk, Evangéliumi magvető
--
Egy-két saját emlék: amíg ketten belefértek a hintába, sokat hintáztunk úgy, hogy közben énekeltem a gyerkőcőknek a kedvenc énekeiket,mutogatva, aktualizálva, hogy ők is belekapcsolódhassanak.
Lefekvéskor egyszer énekeltem az Egy ajtó, csakis egy , de két oldala van, én belül vagyok, de mondd te hol vagy? éneket--- s a sötétben a kiságy felől egy vékonyka hangocska felelte: bent- akkor még csak pár szót beszélt a lányom, így annál értékesebb volt.

A legkisebbemet ringattam a kocsiban pár hónaposan, mert valamiért nagyon nyűgös volt. Sokáig énekeltem neki, közben fogta a nagyujjamat az egyik kezecskéjével, a kisujjamat a másikkal.Megnyugodott, abbahagytam az éneklést- ringatást. Akkor olyan erőlködésbe csapott, szóval nem tudta elmondani,mit akar, de én úgy értettem, azt akarja, hogy ne hagyjam abba.

Az olvasással kapcsolatban korábban elmondtam a véleményemet, majd később idemásolom.

Mikor kezdjünk el olvasni gyermekeinknek a Bibliából?- érdekes dolgot ír le Béke korábban a Hírek topikban ezzel kapcsolatban:

"Akkoriban általános volt, hogy a zsidó fiúgyermekeket, mihelyt beszélni tudtak, elkezdték a Bibliára tanítani, célként kitűzve, hogy ötéves korukra tudjanak héberül olvasni, és egyszer már olvassák is el az egész Szentírást. Ez a viszonylag jó képességű fiúknak általában sikerült is -"

Nem semmi. Lehet, hogy lebecsüljük a gyerekeket?