Eeyore írta:
Ezzel kapcsolatban az a kérdésem: van-e határ, amibe a gyerekeket még be lehet vonni, és amibe már nem.
Ahogy pl. a szexuális élet részleteit sem tárgyalja meg valaki gyerekekkel, és a munkahelyi dolgaival sem traktálja - az evangélium terjesztéséből mekkora terhet lehet gyerekekre rakni?
Valamint: Becky Fisher 3 nap alatt nem tud olyasmit tenni a gyerekekkel, ami azoknak nem lenne természetes. Mindezt már otthon megszokták.
Nagyon sokat gondolkodom ezen a kérdésen én is. Nehéz kérdés ez az egész vallásos nevelés. A kicsi gyerek kétségbesett erőfeszítéssel próbálja összerakni magának a világot, és a felnőttnek kutya kötelessége segíteni neki. Egy csomó dolgot nem ért még, vagy úgy néz ki, mintha értené, miközben ki tudja, mi van a fejében. Nem tudom, szívesen nézném-e meg ezt a filmet, a kommentek valóban elborzasztóak. Szörnyű, hogy milyen nehéz eltéveszteni, hol vannak a határok. Még mindig az tűnik a legjobb módszernek, hogy minél biztosabb az ember valamiben, annál kritikusabb szemmel vizsgálgatja állandóan az összes szemszögből,hogy tényleg jól gondolja-e. Hívőként megmaradni normális embernek, na, az egy feladat.
Én úgy indultam neki a gyereknevelésnek, hogy nem fogom vallással tömni a gyerekem fejét. Mert nem akarom, hogy megtanuljon olyan dolgokat, mint:
- bólogatás olyasmikre, amiket félig, vagy egyáltalán nem ért
- amikor imádkozás van, illedelmesen lesütött szemmel kell folytatni a prédikáció közben elkezdett ábrándozást
- ha az utcán hívőtesóval találkozunk, illik ilyen 'ha az Úr is úgyakarja' stílusú szófordulatokat szőni a beszélgetésbe
- később, mondjuk ifisként, saját életéből vett példákat kiagyalni, amik hihetőek is, és szépen alátámasztják a beszélgetés nevelési célját
stb.
Szerintem az egy ateista módszer, ha olyan dolgokat sulykolunk a gyerekbe, amiket még nem érthet, de majd ha sokszor hallja, érzelmileg kötődni fog minden részlethez, és akkor majd milyen jó hívő lesz belőle. Aki azt hiszi, hogy attól lesz a gyerekből hívő, ha érzelmileg kötik a gyerekkori emlékei, jelentem, az ateista.
Aztán nem sikerült vallásmentesen alakítani a gyerekem gyerekkorát, hiszen ahova én megyek, ő is jön, amit hall, arról kérdez. Azt az elvet igyekszem betartani,hogy mindig mindent megmagyarázok, nem hagyok misztikus ködöket, illetve soha soha nem mondatok-énekeltetek vele olyan szöveget, amit nem ért. És soha nem kell semmit csinálnia azért, mert úgy illik. Nagyon összetett kérdés ez, hiszen tudom, hogy a valláshoz kapcsolódó kultúra érték, amit tovább illik adni, csak akkor mindig jól el kell különíteni, hogy mikor templom, mikor múzeum.
Nálunk bonyolítja (vagy inkább egyszerűsíti) a helyzetet, hogy Apa nem hívő, vagyis azt is rögtön az elején el lehetett magyarázni,hogy mindenki maga dönti el, hogy hisz, vagy nem hisz. Ő azt mondja, hogy hisz. Szerintem pontosan tudja, hogy akkor se lenne semmi, ha azt mondaná, hogy nem hisz. És én ennek örülök. Így is produkál néha fura dolgokat
![Smile :)](./images/smilies/icon_smile.gif)
. Például időnként közli az apjával mennydörgős négyéves hangon, hogy "Apa, téged is Isten teremtett". Még jobb volt, mikor most aug. 20. kapcsán meséltem neki István királyról, aki a magyarok első királya volt, erre szigorú arccal, ujjával fölfelé mutatva azt mennydörögte, hogy "Nincs más király, csak egyedül Isten!". Becsszó, nem mondok neki ilyeneket. Pláne nem ebben a stílusban.