Eeyore írta:
- a tanítványok büszkék lettek arra, hogy démonokat űznek, hiszen ezt egyáltalán nem várták maguktól.
Szóval az jutott eszembe, hogy a büszkeség olyan öröm, amikor valaki olyasmit tesz, vagy olyan sikerrel kerül kapcsolatba, amit nem várt magától, amire nem képes, vagy nem gondolta, hogy képes rá.
Tehát a büszkeség érzésének mindenképpen összetevője a belső bizonytalanság.
De megerősítheti az önértékelést, és abba az irányba terelheti az ember érdeklődését, amire büszke. -
- öntelt, nagyképű, beképzelt, gőgös, felfuvalkodott, kevély, rátarti, dölyfös.
- Igen, nagyon jó meglátás mind, amit leírtál,- de talán ketté kellene választani.
A szerint, ahogyan az emberek, benne a pszichológusok, filozófusok - elbírálják,
minősítik.
-És ahogyan Jézus minősíti.-
-A helyes ÖNÉRTÉKELÉS kialakulásának elengedhetetlen kelléke, főként a gyerek-
nevelésben is: a dícséret ! Jól csináltad ! Büszke vagyok rád! - Vagy: a belső
bizonytalanság legyőzésére: MEG TUDOD CSINÁLNI ! -- Tehát egyrészt az egészsé-
ges emberi természet harmóniájához hozzátartozik,-- de ha túlszalad,- akkor már
jön az a sor, amit leírtál.- És ez valóban nagyon sokszor a
belső bizonytalan-
ság, takarója ! - Ezek helyreállítására vannak klf. jó gyógymódok, módszerek.
-Viszont a Biblia mást ajánl: Először is a hálaadást.- "
Mid van, amit nem úgy
kaptál volna? Minden, amid van, Istentől kaptad.- Ez már nagy lelki helyreigazí-
tás.- Hívő családokban a helyes gyereknevelés részre.
-Felnőtt korban ez még hatványozottabb hangsúlyt kap.- Meghagyja az Istentől
kapott tehetségünk gyümölcsöztetését,- abban a TUDATBAN,- hogy MINDEN IS-
TENTŐL VAN.-
-Igen fontos azonban felfigyelni,- amit Jézus az örvendező tanítványainak mond,
akik boldogan mesélik, hogy még az ördögök is engednek nekik,-- nagyon is emberi
módon, a végén hozzáteszik: "a te nevedre"...
-Ne ennek, hanem "
inkább annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a menny-
ben." - Ez ugyanis kizár minden emberit,--- Isten AJÁNDÉKA minden, de a leg-
nagyobb: az ÖRÖKÉLET !! -
-Ebben a tudatban eltűnik miden büszkeségünk, csak a HÁLAADÁS marad!
L.