Időzóna: UTC + 1 óra




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 3427 hozzászólás ]  Oldal Előző  1 ... 101, 102, 103, 104, 105, 106, 107 ... 229  Következő
 

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett
Szerző Üzenet
HozzászólásElküldve: 2010. feb. 10., szerda 06:06 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2009. jan. 10., szombat 15:04
Hozzászólások: 1823
MEGDERMEDT AZ ISTENRŐL ALKOTOTT ELKÉPZELÉSED?

"Emeljétek fel a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremtettte azokat?" (Ézs 40,26)

Ézsaiás napjaiban az dermesztette meg Isten népének képzelőerejét, hogy folyton a bálványokra tekintettek. Ézsaiás az ég felé irányítja szemüket, azaz helyes irányba fordítja képzeletüket. A természet szentély a szent embernek. Ha Isten gyermekei vagyunk, a természet óriási kincsesház lesz nekünk. A fúvó szélben, az éjszakában és az év minden napján, az ég jeleiben, a fák rügyezésében vagy a hervadásban maga Isten jön hozzánk; és ha megdermedt képzelőerőnk felenged, akkor észreveszzük Őt. Szellemi erőnk összpontosításának az a próbája, hogy foglyul tudjuk-e ejteni képzeletünket. Bálványok képére tekintgetsz? Magad vagy az a bálvány? Vagy a munkád? Talán a keresztyén munkásról alkotott elképzelésed? Az üdvösségről és megszentelődésről szerzett megtapasztalásod? Ha ez így van, akkor Isten arca megmerevedett a képzeletedben, és nincs erőd a nehézségek ellen küzdeni; teljes sötétség szakad rád. Ha képzeleted meggémberedett, ne tekintgess vissza tapasztalataidra: csak Isten segíthet rajtad. Vetkőzd le önmagadat, fordulj el bálványaid arcától és mindattól, ami merevvé tette Isten-arcodat. Rázd fel magad, fogadd el Ézsaiás megjegyzését és fordítsd képzelőerődet felszabadultan Isten felé.
Imádságaink meglanyhulásának egyik oka az, hogy nem eleven a képzelőerőnk: nem tudunk Isten színe elé állni. Meg kell tanulnunk, hogyan lehetünk megtöretett kenyér és kiöntött bor a közbenjárás vonalán inkább, mint a személyes kapcsolat vonalán. A képzelet hatalom: Isten azért adja a szentnek, hogy általa áthelyezhesse magát olyan kapcsolatokba, amelyekben még nem volt.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Adrian Plass: Növekedésem kínjai
HozzászólásElküldve: 2010. feb. 11., csütörtök 05:56 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2009. jan. 10., szombat 15:04
Hozzászólások: 1823
Elértük a szikla peremét. Lenn, messze alattunk, egy tengerformálta sziklák által körbevett, patkó alakú, az általam valaha is látott leggyönyörűbb öböl tárult elénk. Tökéletes forma, tökéletes tenger, tökéletes homokpad, tökéletes szikla. Lemenni azonban nem lehetett. Nem vehettük birtokba. Csak lenézni tudtunk rá. Ahogy ott álltam, és a hullám épp visszahúzódott, arra gondoltam, ez minden bizonnyal Isten egyik legobban sikerült alkotása.
Amint ott csodáltam a világnak ezt az eldugott sarkát, minden másról megfeledkeztem. Hirtelen nagyon büszke lettem arra, hogy ugyanahhoz a világhoz tartozom, ahova a hatalmasan csillogó tenger, a kék-fehérben játszó égbolt és a szilárd, elszórt sziklák. Ezek Isten szimbólumai. Hatalmasak, csodásak fennköltek, vágyat ébresztők, ugyanakkor mégis lehetetlen egy kicsit is birtokba venni és leírni őket. Nem tudtam magamhoz térni a csodálattól...
- Papa, pisilni kell!
Legkisebb fiam hangja azonnali beavatkozást követelve hasított bele magamba felejtkezésembe. David arca elárulta, hogy a tragédia hamarosan bekövetkezik. Ahogy megpróbáltam szkafanderszerű öltözékéből kihámozni, hogy a művelethez szükséges megfelelő állapotba kerülhessen, szinte felháborodottan fordultam Istenhez.
-Istenem, te tudod a legjobban - kezdtem -, milyen kevés időm van pihenni, és élvezni bármilyen szépséget. Miért kell leszállnom ide, és ilyen kicsinyes problémákkal foglalkoznom?
-Mert én is ezt tettem - felelte Isten.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Adrian Plass: Növekedésem kínjai
HozzászólásElküldve: 2010. feb. 12., péntek 04:19 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2009. jan. 10., szombat 15:04
Hozzászólások: 1823
Ahogy ott ültem a nagy, zöld, Maidstone and District autóbusz emeletének első széksorában, kezemben egy hatpennys és egy egypennys érmével, magamban egyfolytában egy korábban olvasott idézetet hajtogattam.
„Mindenki egy-én”.
Éreztem, hogy valami fontos titok rejlik a szavak közt, de nem tudtam rájönni, mi az. Zavart, ugyanakkor lenyűgözött a probléma. Bárcsak valami velős dolog lenne a válasz – a titok. Ki akartam nyújtani a kezem és megfogni – hadd legyen az enyém.
-Meddig utazol, fiam?
Olyannyira magamba feledkeztem ennek a mély titoknak a kifürkészése közben, hogy még amikor a kalauz teljesen érthető okból kérte tőlem a vonaljegy árát, azt is az intim szférámba való durva beavatkozásnak találtam. A barátságos mosoly lehervadt az ajkáról, ahogy szeme a tányérsapka alól ennek a furcsa, vékony fiúnak a vad tekintetével találkozott. Szegény ember nyomban elvette tőlem a két előkészített érmét, tekert egyet a jegykiadó masinán, majd ideadott egy zöld, hétpennys jegyet, mielőtt visszatért volna az alsó szinten utazó, lényegesen barátságosabb utazóközönség köreibe.
Én csak bámultam ki a hatalmas szélvédőn keresztül az utcára. Már majdnem a Varangy Sziklánál jártunk. Különösebben nem szerettem a Varangy Sziklát. Hogy miért nem? Tulajdonképpen magam sem tudom… Mindenki egy-én… Mindenki egy-én…
Mindenki egy-én… Mindenki egy-én…
Éppen elhaladtunk a Hattyú Hotel fehér homlokzata előtt, és bekanyarodtunk a Tunbridge Wells-i főutcára. A jó öreg Tunbridge Wells olyan volt, akár egy sor hatalmas babaház. Gyönyörű nap, odakint tömérdek ember. Valószínűleg mindenki a piacra igyekszik. Mindenki egy…
Hirtelen megmerevedtem. Felsőtestem kiegyenesedett, kezemet az ablak alsó peremére tettem, arcomat nekinyomtam az üvegnek, és csodálattal bámultam az alattam a járdán elhaladó tömegre. Az előbb ismételgetett megállapítás egyszerű , ám mégis rejtélyes szavai felbolygatták képzeletemet, lerombolva azon illúzióimat, hogy körülöttem forog a világ, egyszersmind egész hátralévő életemre feladva a leckét, miképpen tudom elhordozni ezt a szörnyű igazságot. Odalent az utcán bárki, aki sétált, aki autót vezetett, aki éppen a buszra várakozott – minden egyes ember, függetlenül attól, hogy ki volt, hogy hogyan nézett ki, és hogy én mit gondoltam róla, ugyanolyan fontos volt a saját maga számára, mint amilyen én voltam önmagamnak. Megráztam a fejem, hogy kitisztuljon belőle ez a hihetetlen elképzelés. Mindenki egy-én… Az a furcsa, öreg, egyik oldalra lebiggyesztett szájú néni – ő a lényeg, egyértelműen ő áll a középpontban. A kalauz, aki nem sokkal korábban megzavarta lelkem háborgását; nem csupán világom egy egyszerű szereplője. Önmaga előtt ő a sztár. Tele van a feje gondolatokkal, a szíve érzelmekkel; élet lüktet benne; szerinte őmiatta forog még egyáltalán a föld. A tulajdon apám és anyám, a testvéreim, bácsikáim, az összes barátom – ki-ki „egy-én” volt. Mindenki egy-én, és számomra úgy tűnt, ennél komolyabb felismerésre sohasem fogok eljutni


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Adrian Plass: Növekedésem kínjai
HozzászólásElküldve: 2010. feb. 13., szombat 07:06 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2009. jan. 10., szombat 15:04
Hozzászólások: 1823
(Miután iskolakerülésért kicsapták az iskolából, Adrian rátalált a Tunbridge Wells-i anglikán gyülekezet által fenntartott kávéházra).

A Tunbridge Wells-i Szent János gyülekezet minden vasárnap nyitott kávéházat tartott egy Byng Hall nevű épület felső szintjén, amely a Vörös Oroszlán fogadó és korábbi gimnáziumom közé ékelődött. Clive Simpson, a segédlelkész vezette az alkalmakat. Minden vasárnap, az esti istentisztelet után érkezett meg egy csoport jól fésült tinédzserrel egyetemben, kinyitotta a terem bejárati ajtaját, és beengedte a rendre ott várakozó templomba nem járók kis csoportját. Rendszeresen eljártam, legfőképpen azért, mert amúgy nem sok érdekes akadt Tunbridge Wellsben vasárnap esténként. A kávé nagyon olcsó volt, és voltak egyéb, kevésbé materiális attrakciók is. Bár nem egészen értettem, de éreztem, hogy valakinek a csalijára ráharaptam. Volt valami a tanult természetességű, nem miniszoknyás hívő lányokban és a rövid hajú, szövetnadrágos fiúkban, ami azt sugallta, hogy arra várnak, történjen már valami velem vagy bennem ezeken a napokon. Hamarosan kiderült, hogy várták - és valószínűleg imában kérték is - a megtérésemet, bármi legyen is az.
Volt valami kéjes élvezet ebben a csónakázásban az elvárás tengerén, ahol sohasem eveztem be túl mélyre, de nem is szálltam partra. Az egyetlen hivatalos vallásos rész egy háromperces előadás, vagy "epilógus" volt az alkalom vége felé, én azonban sokkal jobban élveztem a "sarokba szorított segédlelkész" című játékot. Minden héten előálltam egy újabb kérdéssel, akadt egy újabb ellenérvem és egy újabb bizonyítékom. Clive férfiasan küzdött a problémákkal, nyilvánvalóan kissé alkalmatlannak érezve magát, amint megpróbálta néhány percben összefoglalni az egyetemes szenvedés kérdését, avagy felvázolni, miképpen egyeztethető össze az eleve elrendelés a szabad akarattal. Félig élvezte ezeket az agytornákat, félig félt tőlük. Az egész dolognak, akárcsak gyerekkoromban a katolikus egyháznak, semmi köze nem volt Istenhez. Élveztem a beszélgetést - élveztem, amint néha láttam Clive-ot elbizonytalanodni -, de egyszerűen csak azon csüngtem, hogy kellek valakinek. Engedtek beszélni, és úgy tűnt, szükségük van rám, akár a horgásznak a kapásra. El tudtam engedni magam, és élveztem, hogy nagy vagyok és különbözöm tőlük, akik, habár velem egykorúak, vékonyabb a karjuk, ártatlanabb és szervezettebb az életük.
Szegény öreg Clive egy idő után rájött, hogy körülbelül akkora esélye van engem rábeszélni bármifajta keresztény hitre, mint egy macskát megtanítani írni. Az égvilágon minden eszébe jutó illusztrációt, magyarázatot, kinyilatkoztatást és buzdítást bevetett. Minden eszközéből kifogyott. Elérkezett a nap, amikor béketűrése végére ért. Intellektusa megcsömörölve cserbenhagyta, úgyhogy nem maradt más lehetősége, minthogy szívből mondjon valamit.
-Egyszerűen szeretem! - fakadt ki belőle, miközben tenyerével a viaszosvászonnal leterített kávézóasztalra csapott. - Szeretem! Ennyi. Szeretem Jézust, és kész.
A hittanórás válaszok sorozata után ez az aduász teljesen váratlanul ért. Megszegte a szabályokat! Ki mondta, hogy olyan dolgok is szóba kerülnek, amelyek tényleg számítanak nekünk? Semmi kétség sem fért ugyanis ahhoz, hogy Clive valahol a szíve legmélyén kötődött ehhez a Jézushoz. Hosszú időbe tellett kimondania, de igaz volt, és hatott. Nem győzött meg, de mély benyomást tett rám, sőt, meg is rázott. Clive szavai mögött - jómagam pedig mindent tudtam a szavakról - szenvedélyes érzés vagy érzelem húzódott meg valaki olyan felé, aki nem volt több, mint egy történelmi személy.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Csendes percek
HozzászólásElküldve: 2010. feb. 13., szombat 09:14 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 29., vasárnap 16:25
Hozzászólások: 2935
Tartózkodási hely: bp
Ezek annyira jók, magamra ismerek, csak nekem sem időm, sem erőm ezeket megfogalmazni.
Ha Adrian Plassról van szó, akkor már tudom, hogy az Úr miért erre a szolgálatra hívta el. (keresztyén humor, szatíra)
Mert így kapja vissza sok esetben azt, amit ő adott annak a lelkésznek (talán így szereti egyre jobban őt és Őt), miközben azért rengetegen épülhetnek az írásaiból. :-)

_________________
Békesség Istentől


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Csendes percek
HozzászólásElküldve: 2010. feb. 13., szombat 09:15 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 29., vasárnap 16:25
Hozzászólások: 2935
Tartózkodási hely: bp
Pál jut eszembe, vele is valami hasonló történt az elhívása kapcsán.

_________________
Békesség Istentől


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Csendes percek
HozzászólásElküldve: 2010. feb. 13., szombat 09:44 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2009. jan. 10., szombat 15:04
Hozzászólások: 1823
Én azt szeretem benne, hogy nem titkolja el, hogy húsból és vérből van.
Meg persze, hogy annyira hasonlít rám (is). Meg (talán) mindannyiunkra, akik nem tudjuk így megfogalmazni a dolgokat.
üdv
nX


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Adrian Plass: Növekedésem kínjai
HozzászólásElküldve: 2010. feb. 14., vasárnap 06:41 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2009. jan. 10., szombat 15:04
Hozzászólások: 1823
Hát eljutottunk ehhez a veszélyes ponthoz! Olyan szívesen színezném ki ezt a történetet, és az erre adott válaszomat. Tudom, hogyan kell. Mondhatnám, hogy lelkem megérezte az Úr jelenlétét. De nem így volt. Mondhatnám, hogy attól a pillanattól hallottam Isten hívását. De ez sem igaz. Mindenféle dolgot mondhatnék, de egyik sem lenne igaz. Lehet, hogy bátorítanék vele másokat, de Isten az igazságot akarja, az igazság pedig egy fura, elnyűtt, antik darab.
Clive kitörése felébresztette bennem a kíváncsiságot. Megzavart érzéseinek hevessége: vajon milyen folyamat során tehetett szert rájuk? Nem mintha az érzelmek erejét egy szintre emelném az igazsággal vagy a jósággal. Az inkvizíció vagy a nácizmus például igen rossz reklámjai a rajongásnak. Clive, ha minden igaz, senkit sem küldött máglyára és nem rohanta le Lengyelországot, én azonban, feltehetőleg az apám miatt, nagyon elővigyázatos voltam az érzelmekkel. Úgy döntöttem, fenntartom a közönyömet, s csak úgy mellékesen, feltűnés nélkül megvizsgálom az esetet.
Elkezdtem templomba járni. A Szent János kielégítően templom kinézetű templom volt. Szürke kő és tornyok, csúcsos boltívek, sötét fapadok. Hatalmas, kényelmes, amolyan anyás épület volt, ahol Donald Edison, az általam ismert egyik legjámborabb ember szolgált tiszteletesként. Clive az ő segédlelkésze volt. Elkezdtem az esti istentiszteletekre járni. Fél héttől fél nyolcig tartottak, ami egy hozzám hasonló erős dohányosnak igen hosszú idő, de általában kibírtam azt az egy órát. Hamarosan új életformát alakítottam ki. Öt órakor tea Antheáéknál, fél hétkor istentisztelet, utána pedig fél nyolckor indultunk Byng Hallba, a kávéházba. A rend és frissesség oázisa volt ez a hét hátralévő részét kitöltő munkanélküliség mélabújában. Emlékszem arra a különösen kellemes érzésre, ami akkor töltött el, amikor megláttam a vasárnapi tea elengedhetetlen tartozékát, a gyönyörű porcelán teáskannát, ami kifejezetten rám várt.
Az esti istentiszteletet általában Donald Edison vagy Clive Simpson tartotta, néha pedig meghívtak egy vendégprédikátort.
Egy ilyen alkalommal egy londoni gyülekezet lelkipásztora, vagyis Denis Shepherd hirdette az igét. Magas, szélesvállú csendes ember volt, akit körüllengett belső erejének atmoszférája. Ha jól emlékszem, mielőtt anglikán lelkésznek szentelték volna, néhány évig a kereskedelmi flottánál dolgozott. Én továbbra is csak külső szemlélőnek számítottam, és vehemensen visszautasítottam volna, ha valaki azt mondja, ennek az emberneka beszéde valódi könnyeket csal a szemembe, és hogy így vagy úgy, de egész életem menetét megváltoztatja.
Prédikációja a kereszten haldokló Jézus és a mellette két oldalról megfeszített lator közt lezajló rövid párbeszédről szólt, melyet egyedül Lukács evangéliumában olvashatunk. Milőtt Shepherd beszélni kezdett volna, felolvasta az idevonatkozó részt.

A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: "Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat, és ments meg minket is!" De a másik megrótta, ezt mondva neki: "Nem féled az Istent? Hisz te is ugyanolyan ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat nem követett el." Majd így szólt: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba!" Erre ő így válaszolt: "Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban."

Shepherd tiszteletes arról kezdett beszélni, vajon mi játszódhatott le ezek között a piszkos, véres testű emberek között, miközben várták a megváltó halált. Különösen arról a férfiról beszélt, aki valamit észrevett Jézusban. Számára minden tekintetben elérkezett a pusztulás. Eddigi nyomorult és haszontalan élete végéhez közeledett. Minden reménye akár az utolsó pillanatban érkezett kegyelemre szertefoszlott, amikor kivégzőinek első szege recsegve keresztülhatolt csontján, ízületén és húsán, odaszegezve testét a durva fakereszthez. Ez minden lehetséges remény megsemmisülését jelentette. A lator és Jézus közötti beszélgetés nagyon egyszerű volt. Abból fakadhatott, amit mindkettem megláthattak a másikban, ahogy hasonló kínokon mentek keresztül. Mit látott meg ez a gonosztevő Jézusban? Pontosan senki sem tudja, de valószínűleg a belőle fakadó természetes hatalmat és mély szánalmat.
Minden körülmény ellenére, úgy nézhetett ki, mint aki megy valahova - mint egy "felelős ember", egy felnőtt. A beszélgetésből kiderül, hogy a lator feltehetőleg tudott valamit Jézusról, de valószínűleg korábban sohasem nézte meg közelről, vagy hitte el, hogy elérhet egy olyan magas erkölcsi szintet, amely alapkövetelmény egy ilyen erkölcsös tanító követői számára. Azonban bármit látott vagy nem látott, egy dolog világosan kiderül. Hirtelen felismerte azt a lélegzetelállító lehetőséget, hogy mindent jóvá lehet tenni. A maga morális meztelenségében semmi meggyőző érve sem volt a Galileai számára, hogy bármit is megérdemelne, és arra sem volt esélye, hogy erkölcsös életet éljen, egy időre feltöltve ezzel kifogyott isteni bankszámláját. Valószínűleg annyi történt, hogy a megkeményedett törvényszegőben bujkáló gyermek továbbra is hinni akart valakiben vagy valamiben, és vágyott arra a melegségre, amelyre minden gyermek vágyik. A mellette függő ember szemében meglátta a szeretetet és elfogadást, nem valamiért vagy valami ellenére, hanem egyszerűen azért, mert egy gyermeknek erre van szüksége. Jézus szeme, amint belenézett az elveszett és megtört arcba, megtelt az atya szeretetével. A lator azt olvashatta ki belőle: "Nem számít, mit tettél. Nem számít, ki vagy. Nem érdekel, mások mit mondanak rólad. Még csak az sem érdekel, hogy te mit gondolsz magadról. Velem jössz. Ne félj, minden rendben lesz!"
Ahogy ott ültem Anthea mellett a zsúfolt templom hátuljában, úgy tűnt, a lelkész szavai egyenesen hozzám szólnak. Én is úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek. Az a zavart kisfiú voltam, aki annyira szerette volna kibékíteni a papáját és a mamáját, hogy abbahagyják a veszekedést, hogy végre jól érezhessék magukat együtt, azonban nemcsak ez, de azóta szinte semmi sem sikerült neki, és ki szerette volna kiabálni fájdalmait a gyülekezet feje fölött, a lelkészen keresztül, akiről úgy tűnt, közvetlen kapcsolatban van Istennel, egyenesen a mennyig.
"És velem mi lesz? Én is elveszett vagyok! Én is magányos és nyomorult vagyok. Folyton csak próbálkozom, de sehogy sem tudom, hogyan lehetek olyan, mint más normális ember. Mi van velem? Engem is szeretsz annyira, mint azt szeretted ott a kereszten? Lennél az én apám is, bárki is vagyok, bármit is mondok vagy teszek? Kimutathatom, hogy mennyire fáj?"


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Adrian Plass: Növekedésem kínjai
HozzászólásElküldve: 2010. feb. 15., hétfő 05:59 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2009. jan. 10., szombat 15:04
Hozzászólások: 1823
Vajon énreám is ugyanazokkal a szerető szemekkel néz le Jézus, és azt mondja: „Ne félj, minden rendben! Mindent tudok rólad, Adrian. Nem számít, mi történt ez idáig. Vigyázni fogok rád. Tudom, hogy sohasem akartál fájdalmat okozni, vagy gúnyt űzni másokból. Jól tudom, mennyire szeretted volna jól csinálni. Tudom, hogy nem az vagy, aki szeretnél lenni. Nem számít – én megértem.”
Szemeim hirtelen megteltek könnyel. Mennyire vágytam én erre az elfogadásra, hogy végre újra kezdhessem, hogy végre valóban magam lehessek, hogy végre megnyugodhassak, és abba hagyhassam az állandó erőkifejtést, amivel mesterkélt személyiségemet fenntarthattam. Ez az ember itt azt mondta, hogy mindezek most, a huszadik században is lehetségesek. Amikor felálltunk a záró énekhez, teljes testsúlyommal az előttem lévő padsor támlájára támaszkodtam, megpróbáltam könnyeimet visszatartani, aztán az áldás után mi is csatlakoztunk a főhajóban a nagy bejárati ajtó felé hömpölygő tömeghez, ahol a pásztor állt, hogy búcsúzóul kezet fogjon a távozókkal. Mielőtt hozzá értünk volna, Anthea és én egymásra néztünk. Szavak nélkül is megértettük, mindkettőnket megérintettek a hallottak. Ahogy kezet ráztam Denis Shepherddel, néhány másodperc múlva azon kaptam magam, hogy csendesen megkérdezem:
-Találkozhatnánk alkalom után? Meg szeretnénk térni.
Később, amikor a terem már kiürült, és minden elcsendesedett, bementünk vele a templom mögötti terembe, és elmondtuk, hogy szeretnénk megtenni, „amit ő tett”, bármi legyen is az, hogy miénk is lehessen az, „ami az övé”.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Csendes percek
HozzászólásElküldve: 2010. feb. 15., hétfő 08:51 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 01., vasárnap 15:43
Hozzászólások: 1128
Tartózkodási hely: otthon
Nagy veszély Istent antropológiailag-pszichológiailag értelmezni.
Vagy tévedett, amikor "mindössze" a Bibliát hagyta ránk, Szentlelkével?

_________________
"Mindenekben hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Krisztus Jézusban tihozzátok"(1Thess 5,18 )


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Csendes percek
HozzászólásElküldve: 2010. feb. 15., hétfő 11:13 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 02., hétfő 08:52
Hozzászólások: 4464
figyelő írta:
Nagy veszély Istent antropológiailag-pszichológiailag értelmezni.
Vagy tévedett, amikor "mindössze" a Bibliát hagyta ránk, Szentlelkével?



szeretettel megkérlek, itt van a pont, amikor ÁLLJ LE!

(épp egy ember megtérését MINŐSÍTED!!!!)


nem új a jelenség persze, mindig voltak, akik "tudták, hogy MIT SZABAD ISTENNEK és mi az ami ellenkezik a szabályokkal":

Idézet:
[Jn. 7.26] - Nézzétek csak mily szabadon beszél, és semmit sem szólnak neki. Vajon valóban felismerték az elöljárók, hogy ő a Krisztus?
[Jn. 7.27] De még nem! Erről tudjuk, hogy honnan való, ha azonban a Krisztus eljő, senki sem fogja tudni, honnan jön."
[Jn. 7.28] Jézus, aki éppen a szenthelyen tanított, ekkor felkiáltott: "Ismertek is engem, és azt is tudjátok, honnan való vagyok. Magamtól én nem jöttem, hanem van valaki, egy igaz, aki engem küldött, akit ti nem ismertek.
[Jn. 7.29] Én ismerem őt, mert mellőle való vagyok és ő küldött el engem."
...
[Jn. 7.50] Közülük egy azonban, Nikodémus, aki megelőzőleg meglátogatta őt, így szólt hozzájuk:
[Jn. 7.51] "Elítél-e valakit a mi törvényünk, akit ki nem hallgat előbb, és nem tudja meg, miket csinál?"
[Jn. 7.52] "Vajon te is Galileából való vagy? - kérdezték tőle. - Kutass utána és lásd meg, hogy Galileából nem származott próféta!"
...
[Jn. 8.51] Bizony, bizony azt mondom nektek, ha valaki megőrzi beszédemet, soha nem lát halált."
[Jn. 8.52] "Most tudjuk hát, hogy ördögi szellem van benned - mondták neki a zsidók. - Ábrahám meghalt, a próféták is. Te meg azt mondod: Ha valaki megőrzi beszédemet, soha nem kóstol halált.
[Jn. 8.53] Nagyobb vagy te atyánknál, Ábrahámnál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed te magad?" (="minek képzeled te magad?")
...
[Jn. 9.28] Azok gyalázkodva szóltak hozzá: "Te vagy a tanítványa neki, mi Mózes tanítványai vagyunk.
[Jn. 9.29] Mi tudjuk, hogy Mózesnek Isten szólott, de erről nem tudjuk, honnan való."
[Jn. 9.30] Az ember ezt felelte nekik: "Ebben csak az a csudálatos, hogy nem tudjátok, hogy ő honnan való, bár ő nyitotta meg a szememet.
[Jn. 9.31] Tudjuk, hogy vétkezőkre az Isten nem hallgat, csak arra hallgat, aki istenfélő és az ő akaratát teszi.
[Jn. 9.32] Öröktől fogva nem hallotta senki, hogy született vaknak valaki megnyitotta volna a szemét.
[Jn. 9.33] Ha ő nem Isten mellől jött volna, nem volna képes tenni semmit."
[Jn. 9.34] "Te mindenestől vétekben születtél - mondották neki -, és te tanítasz minket?" Azzal kivetették őt a zsinagógából.

_________________
/mT


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Csendes percek
HozzászólásElküldve: 2010. feb. 15., hétfő 21:05 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 29., vasárnap 16:25
Hozzászólások: 2935
Tartózkodási hely: bp
Isten szeret Figyelő! Térj Hozzá!

_________________
Békesség Istentől


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Adrian Plass: Növekedésem kínjai
HozzászólásElküldve: 2010. feb. 16., kedd 06:13 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2009. jan. 10., szombat 15:04
Hozzászólások: 1823
(De szeretem az Úr humorát!)


Úgy tűnt, megértette ezt a furcsa kérést, és azt javasolta, mondjunk el egy imádságot, amelyben meghívjuk Jézust az életünkbe Úrként és Megváltóként. Nem tudtam, ez mit jelent, de nem engedhettem meg magamnak, hogy egy egyszerű módszertani kérdés megakasszon, amikor a valódi boldogság annyira kézzelfogható közelségbe került. Nehéz volt annak rendje és módja szerint megfogalmazni az imádságot, úgyhogy a végén ő imádkozott értünk, mialatt mi csendben, odaadóan csatlakoztunk hozzá, és a végén egyszerre mondtunk "ámen"-t. Az ima rövid volt, de a kifejezéseivel és a megfogalmazásaival akkor elég szókimondónak tűnt, manapság pedig lenyűgöz mélységével és misztériumával.
"Mennyei Atyánk, tudjuk, hogy - mint minden ember - vétkeztünk ellened azáltal, hogy elfordultunk tőled. Köszönjük, hogy Jézus meghalt értünk a kereszten, hogy ezzel megfizessen bűneinkért, és lehetőséget adjon hozzád visszatalálni. Arra kérünk, hadd költözön Jézus a szívünkbe, hogy hátralévő életünkben képesek legyünk szeretni és szolgálni téged, és hogy örökké veled lehessünk a mennyben, ha meghalunk. Az Úr Jézus Krisztus nevében kérjük ezt. Ámen."


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Adrian Plass: Növekedésem kínjai
HozzászólásElküldve: 2010. feb. 17., szerda 05:43 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2009. jan. 10., szombat 15:04
Hozzászólások: 1823
Sem akkor, sem pedig közvetlenül az imádság után nem éreztem semmit, de mégis elmondtam. Lelkem "Igen"-t mondott rá, és hívő lettem.
A hetvenes években rengeteg olcsó, izgalmas keresztény könyvet lehetett kapni. Ez ugyan ma sincs másként, de akkoriban újdonságnak számított. Annyi jelről és csodáról volt szó bennük, hogy hozzájuk képest a mindennapi élet egyhangúnak és unalmasnak tűnt. Megtérésem után - sokakkal egyetemben - úgy faltam ezt az irodalmat, mint a nagy emlősök, amelyeknek egyfolytában enniük kell az életben maradáshoz. Általában egy bizonyos - gyakran amerikai - illető hátteréről, megtéréséről és az azt követő lelki élményeiről szóltak. Felkavartak, könnyet csaltak az ember szemébe és felvillantották azt a reményt, hogy egyszer Isten hasonló módon lesz képes használni bennünket is. Minden egyes frissen kiadott könyvről úgy tűnt, a hívő élet újabb oldalát hangsúlyozza, vagy egy még megbízhatóbb utat, hogy könnyű hozzáférést biztosítson az isteni gépezethez, és használati utasítást az azt működtető gombokhoz.
"Minden nehézség között dicsérjük az Urat!" - szólított fel az egyik. "Ne féljünk dühösek és őszinték lenni az Úrral!" - állt a másikban.
"Akik nem szólnak nyelveken, azok nem igazi keresztények" - jelentette ki az egyik szerző. "Nem kell nyelveken szólni ahhoz, hogy hívők legyünk" - válaszolt a másik.
"Isten az intézményes egyházban működik." "Isten elvetette az intézményes egyházat."
Valamennyi azt állította, nála van az igazság, valamennyi bizonyítékot kínált adott állításai igazára, és mindegyik első vagy hátsó borítóján ott állt a csábító megjegyzés: "Ez egy valódi történet." Most már tudom, hogy lényeges különbség van az egymást követő események felsorolása, illetve az olyan elbeszélés közt, amelyben a konkrét eseményeket - gyakran nagyon hatásosan - a hangulatkeltés, értelmezés és illusztráció megfelelő eszközeivel festik le. Én is ezen igyekszem. Az "Igazságot" nagyon nehézszavakba önteni. Ennek ellenére néha örültem, hogy egy húron pendülök ezeknek a könyveknek az írójával, amely nem jelentett mást, mint hogy átlagban kétszer egy héten rájöttem a "valódi válasz"-ra.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Adrian Plass: Növekedésem kínjai
HozzászólásElküldve: 2010. feb. 18., csütörtök 14:43 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2009. jan. 10., szombat 15:04
Hozzászólások: 1823
Sokaknak valóságosan és hosszú távon segítséget jelentenek az olyan könyvek, mint például a Kereszt az aszfaltdzsungelben, de van egy olyan félelmem, hogy számomra és sokak számára minden egyes újabb lelki élmény egyenlő volt egy újabb vénás belövéssel. Egy kis időre megnyugtatott, kis csillogást kölcsönözve a hétköznapoknak, de nem tartott túl sokáig.
Abban az egy dologban azonban minden könyv egyetértett, hogy a megtérés a rossz időszak végét és a jó időszakok kezdetét jelenti. Az utóbbi idők keresztény irodalma szerencsére elkerüli ezt a groteszk és veszélyes leegyszerűsítést, és tud olyan őszinte lenni, amilyen Jézus volt. Akkoriban azonban mélyen az elmémbe vésődött, hogy a megtérés után minden-boldog-lesz, és abban az időben csak nagyon kevés szándék mutatkozott az evangéliumi kereszténységben, hogy eloszlassa ezt az illúziót. Megtértem. Nosza rajta, Isten! Csinálj valamit! Változtass meg! Tegyél helyre! Elmondtam az imádságot. Most rajtad a sor!
Nem működött.
Nem sokkal megtérésünk napja után Antheával postán megkaptuk a következő hónapra vonatkozó imaalkalmak, bibliaórák és ifjúsági összejövetelek listáját. Ez a lajstrom teljesen megdöbbentett, és néhány hétig a templom közelébe se mentem. Zavart és sértett voltam. Azon a vasárnap estén, amikor Denis Shepherd prédikált, mélyen megérintett és meghatott annak az elfogadásnak és szeretetnek a lehetősége, amely ettől az embertől – Istentől, Jézustól – jön. Két személy közti találkozó volt ez, és úgy tűnt, változást ígér. Mi köze van ehhez egy programlistának? Haragom a tetőfokára hágott, és a kezemben tartott aprócska formalitás elég volt ahoz, ohgy, hogy teljes erővel kiöntsem arra az egyházra, amelyik azt gondolja, hogy a „névlistára való bejegyzésem” bármilyen haszonnal jár. Isten enni adott, mert látta, hogy éhes vagyok. Most meg be akarnak íratni egy főzőtanfolyamra.De mit is vártam egyáltalán? Magam sem tudom. Tele voltam keserűséggel és haraggal, úgyhogy gyakorlatilag képtelen voltam válaszolni. Úgy éreztem magam, mint az önkéntes, aki miután végighallgatta a toborzótiszt gyönyörű szólamait, hirtelen rádöbben, hogy a szerződéskötés után a dolgok drasztikusan megváltoznak.

(Botánat, hogy nem korábban... Nem volt Internet-hozzáférésem.)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 3427 hozzászólás ]  Oldal Előző  1 ... 101, 102, 103, 104, 105, 106, 107 ... 229  Következő

Időzóna: UTC + 1 óra


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
Style by phpBB3 styles, zdrowe serce ziola
Powered by phpBB © 2000, 2002, 2005, 2007 phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség