"Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai."
(Róma 8,14)
Május 22-én kedden ünnepi egyetemi istentiszeteletet tartunk az Adna Caféban, 19 órától.
2018. május 12-én vendégünk volt dr. Szeifert György idegsebész főorvos, címzetes egyetemi tanár, aki pályafutásáról és nigériai gyógyító missziói útjáról tartott előadást ezzel a címmel:
"Hit és misszió az orvostudományban és az idegsegészetben"
Az előadás hangfelvétele és képanyaga a csatolt file-okban elérhetők.
Folytatjuk az Egymásért! sorozatunkat, május 15-én kedden 19 órától Bella Violetta hirdeti az igét.
ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖK
A Mi Urunk Jézus mennybemenetelének ünnepe. Mindenkit szeretettel vártunk ökumenikus istentiszteletünkre, a református templomba, csütörtökön este 6 órára.
"A Krisztus mennybe felméne, hogy nékünk helyet szerzene. Atyjával megbékéltetne, életre bevinne."
Gyülekezetünk közösségében gyermekek műsorával köszöntöttük az édesanyákat, nagymamákat.
Áldott ünnepett minden Édesanyának, akiket egy gyönyörű írással köszöntünk!
Reformátusok a soroksári majálison
Szép napunk volt május 1-jén. Gyülekezetünk lelkes csapatával részt vettünk az idei soroksári majálison a Molnár-szigeten.
Hajas Szilárd (fuvola)
Fűke Ákos (cselló)
Pregun Tamás (zongora)
trióestje
Ruppert István orgonaművész
és
Hontvári Csaba trombitaművész
hangversenye
Szokolay Balázs zongoraművész szólóestje
Lakatos György fagottművész hangversenye
Közreműködnek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fagottos hallgatói:
Losonci Luca, Simonics Viktória, Dolfin Benjámin és Hartenstein Péter
Legközelebb: május 8-án kedden 19 órától tartunk istentiszteletet a Promissz közösségében, Egymás terhét hordozni címmel.
Gyülekezetünk idén is képviselteti magát a soroksári Majálison, május 1-én, a Molnár-szigeten.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Az alsó képen: sátrunk a tavalyi majálison.
20. századi magyar mesterművek, 2018. április 26. - október 13.
Április 24-én kedden 19 órától az Adna Caféban istentiszteletet tartunk egyetemistáknak. A téma: Ne rágalmazzuk egymást.
EGYBECSENGÉS
Az eredetileg német nyelven íródott – most tükörfordításban megjelent – könyv az Ó és Újszövetségben megjelenő bibliai párhuzamokat dolgozza fel.
85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.
Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.
Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András
pünkösdi homíliá
járól.
A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.
A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.
Látogatóink száma a mai napon: 1327
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 62486651
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.