Köszöntjük az Édesanyákat

Bruno Ferrero írása

Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát. Már egy hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt:

- Ezzel vesztegettél el egy egész hetet? 
- Ige. De olvastad-e a megrendelőlapot? Mosható legyen, de ne plasztik anyagból. 180 alkatrészből álljon és mindegyik cserélhető legyen, kávéból és az előző napok maradékából éljen, olyan legyen a csókja, hogy mindent meggyógyítson, és legalább hat pár keze legyen. 

Az angyal hallgatta, és hitetlenkedve rázta a fejét: 
- Hat pár? 
- Nem a kezek megteremtése a nehéz - mondta az Isten -, hanem az a három pár szem, amellyel egy anyának rendelkeznie kell. 
- Olyan sok? 
A jó Isten bólintott. - Az egyik pár azért kell neki, hogy csukott ajtón keresztül is megláthassa, hogy mi történik amikor beszól: "Mit csináltok?" és azt a választ hallja, hogy "semmit". Egy másik szempárra a fej hátsó részén azért, hogy észre vegye, amit nem kell látnia. A harmadikra pedig azért, hogy mikor gyermeke valami rosszat tett, szemeivel közölhesse: "Mindent tudok és éppen ezért melletted vagyok." 
- Uram - szólt az angyal, enyhén megérintve a karját -, ma már eleget dolgoztál, térj nyugovóra, holnap is lesz nap. 
- Sajnos nem tehetem - szólt az Úr -, már majdnem befejeztem. Elkészült egy édesanya, aki magától meggyógyul, ha beteg, aki tud hat ember számára ebédet készíteni egy fél kiló darált húsból. 

Az angyal kíváncsian körbe repdesi a minta-anyát és sóhajtva megjegyzi: - Túl gyöngéd. 
- De mindennek ellen tud állni. Neked halvány fogalmad sincs mit tud egy édesanya elviselni - szólt az Úr. 
- Tud gondolkodni? 
- Nemcsak hogy gondolkodni tud, hanem annyira ügyesen használja az értelmét, hogy még a kompromisszumra is képes - állította az Úr. 

Akkor az angyal közelebb hajolt a modell-anyához és az egyik ujját végig húzta az arcán. 
- Itt van valami ami fölösleges - szólt az angyal. 
- Nem fölösleges ott semmi - szólt az Úr -, az egy könnycsepp. 
- Hát az meg mire jó? 
- Azzal lehet kifejezni az örömöt, a bánatot, a csalódást, a fájdalmat, a magányt és a büszkeséget. 
- Te egy lángész vagy! - kiáltott fel az angyal. 

Finom melankóliával válaszolt az Úr - Megvallom az igazat, a könnyet nem én teremtettem! 

Ha a könnyet nem az Isten teremtette, miért erőszakoljuk mi mások szemébe?

Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem. (Ézs. 49:15)