Az elmúlt évhez hasonlóan, idén is megrendezzük a nyári gyermekhetünket Monorierdőn.
Időpont: 2015. július 6. hétfőtől 10. péntekig, reggel fél 9 és d.u. fél 5 között.
Helyszíne: Fekete István Általános Iskola
Húsvét utáni kedden, április 7-én 19 órától is tartunk egyetemi istentiszteletet a PROMISSZ-ban.
Megjelent gyülekezetünk húsvéti hírlevele.
2015. március 28-án Karsay Eszter, a budapesti Klauzál téri gyülekezet (Gyulai Pál utca) lelkipásztora volt vendégünk, aki az értelmi és érzelmi intelligenciáról beszélt.
Előadása hangfelvétele a csatolt file-ban meghallgatható.
Crash következő alkalmát húsvét után, április 8-án, szerdán 19 órától, a szokott helyen (Angyal utca 30.) tartjuk Mi folyik az utcán? - Térítők minden sarkon címmel.
Ha MÉLYRE SZERETNÉNK evezni, több időt odaszánni - érdemes ezt a három estés sorozatot megszervezni. Akár nem csak ifiknek - hanem egész gyülekezetnek is. Életre szóló üzenetek érlelődhetnek a szívekben.
A PASSIO fontos megállásra ad lehetőséget. Akár évente másik evangélium szerint. Néhány ötlet-gondolat az idei ünnepléshez.
A nagyhéten ne csak behívjuk őket egyik istentiszteletre, hanem vegyük sorra ennek a hétnek eseményeit - akár így is! A konfirmandusok nagyon értékelni fogják :)
2015. IV. negyedév
Virágvasárnapi Istentisztelet.
2015. III. negyedév
2015. II. negyedév
"Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed." Vagy nem? Mennyire van a kezünkben a döntés életünk eseményei felett? Mit gondoltok, van az életnek célja? Az egyéneknek van kijelölt útja, feladata? Vagy maga az út a cél? Ez alkalommal ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszegetünk a Crash következő alkalmán, március 18-án ...
A Csillaghegyi Református Gyülekezet már hosszú évek óta részt vesz a Női Világimanap megszervezésében. Jómagam mintegy öt éve, fokozatosan kapcsolódtam be ebbe a szolgálatba. Március első pénteke minden évben nagy élmény, az idei év azonban egészen különleges volt számomra.
Hogyan lehet egy konfirmandusnak a BÖJTRŐL beszélni? Mit jelenthet ez neki? Az ötletsor sok hétköznapi elemet tartalmaz - könnyű akár közösségben, csapatostul együtt végigmenni rajta. Minden konfis csoportnak jó közösségteremtő élmény lehet. Istennel elsősorban, de a gyülekezettel is.
A Magyar Református Presbiteri Szövetség 2015. március 14-én 10 órára hívta össze a 2015. évi közgyűlését. Helyszíne a Dunamelléki Református Egyházkerület székházának díszterme. (1092 Budapest, Ráday u. 28.)
A böjti időszakban is szükségünk van egy olyan erős sziklára, akire állva nemet tudunk mondani a kísértésre, azokra, amelyek elválasztanak minket Istentől. Énekeljük szívből, hogy Jézus az, akiből valóban az élet árad, aki velünk van minden nap.
2015. február 28-án dr. Szűcs Ferenc nyugalmazott egyetemi tanár, a rendszeres teológia professzora tartott előadást körünkben: "Botrányos textusok a Bibliában" címmel.
Előadása hangfelvétele a csatolt file-ban meghallgatható.
Vajon mit is hallunk abból, amit a másik mond? És vajon miért azt?
Hogyan lehet az ember "gyors" a hallásra? Mit jelent JÓL HALLANI? Egy böjti ifióra vázlat segíthet ebben!
85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.
Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.
Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András
pünkösdi homíliá
járól.
A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.
A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.
Látogatóink száma a mai napon: 4024
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 64909187
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.