2013. július 27-én a Fiers Mechanika üzemeit kerestük fel Szabadbattyánban. Fiers Gyula és felesége - körünk oszlopos tagjai - vezetésével végigkövethettük az 1980-ban indult családi vállalkozás fejlődését, az első esztergagéptől a repülőgéphangár méretű, vadonatúj gyártócsarnokig.
A hétvégén az M1 csatorna "MAGYARORSZÁG, SZERETLEK!" címmel húsz órán keresztül mutatja be mindenazt, amiért jó itthon maradni és élni. A progam célja az is, hogy a külföldre szakadt honfitársainkat hazacsábítsa, ha mást nem, egy hétvégére. A PROMISSZ, mint egyetemi misszió sem térhet ki az elől, hogy A menjünk vagy ...
Megérkezett boltunkba a Kálvin Kiadó Nagy betűs Károli Bibliája.
„Ha ház lennél fiam, itt akarnál állni, egy sziklán. A tenger felé néznél. És figyelnél,figyelnél.”
Kedves olvasóim!
Szeretettel hívlak benneteket babaváró csoportomba, ahová olyan nőket várok, akik imádkozó és megerősítő közösségben készülődnek gyermekük megérkezésére.
Helyszín: Budai Református Egyház (1011 Budapest Szilágyi D. tér 3.)
Időpont: 2013. október (megegyezés szerint)
Elérhetőség: Lakatos Enikő 06-30-504-3533 lakatos.eniko@gyulekezet.hu
2013. május 26-án Érdre kirándultunk, a Magyar Földrajzi Múzeum állandó kiállításait tekintettük meg. A napot a híres Pataki cukrászdában fejeztük be.
September 24-én, kedden 19 órától folytatódik a Hegyi beszéd - tanítás felsőfokon című istentisztelet-sorozat a PROMISSZ és az SDG közös szervezésében a Gyulai Pál utcában. A meghívott igehirdető Dányi-Nagy Márió kiskunhalasi lelkész lesz, aki teológus évei alatt az egyetemi gyülekezetben presbiterként is szolgált.
A biblia könyveit a bemetszett regiszterekkel könnyen föl lehet lapozni.
Ismét református családi nap Monorierdőn!
Egy remek gyakorlati kézikönyv, Siba Balázs és Siba-Rohn Hilda írnak az élettörténeti munka elméletéről és gyakorlatáról.
Egyszerre hitvallás és tankönyv, mely felkészít a felnőtt hívő életre.
A Kálvin Kiadó gondozásában megjelent a Megtaláltuk a Messiást című konfirmációi olvasókönyv második, javított kiadása.
Egyedi kézműves bibliaborítók jelentek meg kínálatunkban!
Sokan szomjazzuk a boldogságot, a békét, a szeretetet. Jézus olyan vizet kínál, amitől nem szomjazunk meg soha - valljuk ezt az énekkel együtt!
Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak.
Zsolt 127,4
Nagy segítség lehet ez a kis füzet, ami egy olyan 16 alkalmas programot tartalmaz, melynek célja, hogy a serdülő fiúkat Jézus Krisztusba vetett hitre vezesse, és fiú-voltukban (nemi identitásukban, férfi-léttel járó elhívásukban) megerősítse.
Szomorú szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy
Benkőné Dankó Lilla
lelkipásztor
2013. szeptember 2-án, 55 évesen hazatért Megváltó Urához.
Búcsúztatása 2013. szeptember 11-én (szerdán), délután 3 órakor lesz a monori református temetőben.
EVANGELIZÁCIÓS ALKALMAK
A BP. SOROKSÁR-ÚJTELEPI REFORMÁTUS MISSZIÓI GYÜLEKEZETBEN
2013. SZEPTEMBER 22-24-E KÖZÖTT
Igét hirdet:
VÉGH TAMÁS
FASORI REFORMÁTUS LELKIPÁSZTOR
Megjelent gyülekezeti hírlevelünk legújabb száma.
Érdemes beleolvasni egy magyar ifjú LOGOSZ hajón töltött napjainak történetébe - igazi bizonyságtétel ez Isten hatalmas munkájáról!
85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.
Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.
Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András
pünkösdi homíliá
járól.
A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.
A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.
Látogatóink száma a mai napon: 6009
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 62507038
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.