belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat

Miklya Luzsányi Mónika

Otthon lenni a világban

Hol lakik az Y-generáció?

Azt hiszem, sokan egyetértünk Tamási Áronnal, miszerint azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Az otthonteremtés az ember legbelső, alapvető igénye. Az otthon az a hely, ahol levethetjük szerepeinket, teljesen önmagunk lehetünk. Az a hely, amelynek minden zegét-zugát ismerjük, amelyhez emlékek sokaságával kötődünk.

Az otthon hordozza örökségünket is. Nemcsak a régi tárgyakat, a családi relikviákat őrizgetjük itt, hanem szellemi örökséget is jelent. A történeteket, anekdotákat, amelyek szájról szájra hagyományozódtak a családban, a közös imádságokat és könyörgéseket, és az ünnepeket, a gyertya fényét, a mézeskalács illatát. De nemcsak a lakás, a ház számít otthonunknak, ahol élünk, ahol felnőttünk, hanem az utca, a város, az ország, amelynek múltját, történelmét, kultúráját és nyelvét is magunkénak érezzük. Otthonunk tehát a magyarságunk is, annak minden tárgyi és szellemi örökségével.

A globalizált világban azonban mintha megváltozna az otthon fogalma is. Manuel Castells „A hálózati társadalom kialakulása” című, immár klasszikussá vált szociológiai művében fejti ki azt a gondolatot, hogy a globalizált világban egyre inkább elvész a helyekhez való kötődés igénye. A „hely” Castellsnél valójában az otthont jelenti. Azt a közeget, amelyhez érzelmileg kötődünk, amely meghatározza identitásunkat, amelynek hangulatát bármikor fel tudjuk idézni. A helyeknek múltja van, sajátos stílusa, íze és szaga. A helyek személyesek, hiszen az építészet mindig is kifejezte saját kora társadalmi struktúráit, képet adott a hatalom birtoklásáról, az emberek világlátásáról, gondolkodásáról.

A hálózatos világ tereiben azonban – Castells szerint – mindennek vége: gyökértelen, a kulturális örökségektől elszakadt, neutrális, „érzelemmentes” építkezés uralkodik el a világ nagyvárosaiban, s emberek milliói élnek valóságos otthon(érzet) nélkül. A hipermarketek, plázák, lakóparkok, csupaüveg irodaházak „meztelen”, lecsupaszított architektúrája, megfosztva minden stílusjegytől, ami az adott nemzet, civilizáció sajátos jellemvonása lenne, Castells szerint a csend, a semmi üzenetét hordozza: „A posztmodern építészet felrúg minden hagyományt, ezzel azt kommunikálja, hogy itt a történelem vége.”

Mindennapos tapasztalatunk az, amiről Castells ír, ám véleményem szerint az otthonteremtés szándéka a posztmodern társadalomban sem veszett ki, csak egészen mást jelent, mint száz vagy ezer évvel ezelőtt. A hálózatos társadalom, a globalizált világ kialakulása előtt az emberek számára sokkal szűkebb terek jelentették az otthont, mint manapság. Számunkra azonban kinyílt a világ. Szó szerint néhány óra alatt körberepülhetjük a földet, eljuthatunk a világ bármely pontjára. És ha már eljutottunk valahova, az első és legfontosabb, hogy otthont akarunk teremti, vagy legalább otthon akarjuk érezni magunkat.

A posztmodern kor építészete véleményem szerint tehát nem a történelem végéről szól, hanem azt a komfortérzetet próbálja megteremteni, amelyben a globális nemzedékek, a virtuális világ gyermekei otthon érzik magukat. Ezzel a neutrális, kultúrafüggetlen építkezési formával éppen azt érik el, hogy a világ bármely pontján otthon lehetnek, nem kell energiát belefektetni a kulturális különbségekből adódó alkalmazkodásba, hiszen ugyanazok a jól ismert, megszokott terek, komfortszolgáltatások fogadják a világ legeldugottabb zugában, mint a saját, magas civilizációs fokú hazájában. A digitális nemzedék fiataljai, az Y-generáció tagjai a neutrális terekkel éppen a saját, otthonos helyeiket teremtik meg.

Castells számára a párizsi Belleville a világ legjobb helye, az otthon, amely számára személyes teret képez. Mivel más generációhoz tartozik, hiába nagy tudós, szubjektuma „alapbeállításai” egészen másként működnek, mást fog fel otthonosnak, mást él meg „helyként”, mint az Y-generációs fiatalok, akik számára a kultúrafüggetlen, neutrális stílusú építkezés nem menekülés a történelmi gyökerű kultúrából a globális kultúrába, hanem saját kultúrájának kialakítását, és megélését jelenti.

Vélhetőleg a ma neutrálisnak, „érzelemmentesnek” ítélt terek nagyon is otthonos helyeknek fognak tűnni 100 év múlva, a dédunokáink számra, akiket személyes élmények sokasága köt majd a globális világ tereihez. Mert a globalizált generációk tagjai nemcsak „valahol”, hanem az egész világban otthon akarják érezni magukat. Nem beszélve arról, hogy – amint ezt maga Castells is írja – a hálózati terek mellett a kulturális örökséget, a nemzeti értékeket képviselő helyek megbecsülése a globális világban felértékelődik, új alapot teremtve a következő generációk identitáskereséséhez, otthonteremtéséhez.

 

Cikkek ebben a számban:
2019. október 18., péntek,
Lukács napja van.
Tartalom
Vezércikk

Miklya Luzsányi Mónika
Otthon lenni a világban
Hol lakik az Y-generáció?

Gondolkorzó

Szabó Julcsi
Neveljünk-e színházzal?

- avagy ifjúságnevelés felsőfokon

Felszín

Farkas Zsuzsanna
Táblákba vésett múlt
Üzenet egy budai kapu falán

Magasság

Bölcsföldiné Türk Emese
Fekete kiskabát
Ilka öröksége

Mélység

Pólya Dániel
Meditációról még egyszer
Úszólecke avagy a tengerről és az imáról

Záborszky Zsófia
Valláskárosultak
– Isten lénye és a keresztény elvárások szomorú mérkőzése –

Teljesség

Bölcsföldi András
Az nem baj, kisfiam!
Papgyerek=hátrányos helyzetű?

Herbert Dóra
Negyedíziglen?
Áttörni a hallgatás falát

Üzenet

Szakács Gergely
Eragon
Fiúk apai öröksége

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Csillagok között
filmajánló

B. Tóth Klára
Örök-ség
A tékozló fiú arcairól

Kitekintés

Bíró Anna
A csillag útja
Volt egyszer egy vendégség

Látogatóink száma a mai napon: 445
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45530183

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat