Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2007

Július 29-én a pécsváradi református templomban "Művészek a templomokért" sorozat keretében Kocsis István "Árva Bethlen Kata" (Az újrakezdő) c. történelmi játékának jótékonysági előadására került sor, amelyet az orgona felújításáért szerveztek.

Augusztus 4-én a Dél-Baranyai Református Társegyházközség a Noé Bárkája Ifjúságsegítő Egyesülettel közösen Beremenden cigánymissziós konferenciát, és ezzel párhuzamosan cigány-gyermeknapot tartott. Vendég volt a Sellyei Református Egyházközség bábcsoportja, valamint Molnár Ferenc Caramel.

Szeptember 8-án a Vajszlói Református Társegyházközség lelkipásztori tisztébe iktatta be Peterdi Dániel esperes Fodor Ákos és Fodor Ákosné István Anna lelkipásztorokat.

Szeptember 9-én a mohácsi gyülekezet templomában került sor az immár több éve szeptember második vasárnapján megrendezett szórvány-csendenapra. Igét hirdetett Rácz Vekerdi János, a Bóly-Babarc-Belvárdgyulai Református Társegyházközség lelkipásztora, előadást tartott Kiss László komlói lelkipásztor, valamint műsorral szolgált a siklósi Sztárai Mihály Református Általános Iskola csoportja. A záróáhítatot Tönkő Levente siklósi lelkipásztor tartotta.

Szeptember 15-én 15 órakor Pécs-Hirden (Szövőgyár u.) a felépült imaház átadására került sor. Igehirdetéssel szolgált Dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke.
Ide kattintva az egyházmegye gondnoka, Dr. Szabó Szabolcs Reformátusok Lapja számára írt beszámolója, valamint verse olvasható a szept. 15-16-i ünnepségekről.

Szeptember 15-én Siklós-Máriagyüdön (Tenkes u. 9) 10 órai kezdettel került sor a 10 éves Bethánia Rehabilitásciós Férfi Akolholbeteggondozó Otthon jubileumi istentiszteletére. Igét hirdetett Peter Guske lelkipásztor (Németország), szolgált továbbá Dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, Peterdi Dániel, a Baranyai Református Egyházmegye esperese, Szabó Róbert, az Alapítvány elnöke, és Krizner Zoltán helyi lelkipásztor.
11 órakor fotókiállítás nyílt az elmúlt 10 év történetéből, majd tanúságtételek, beszélgetések következtek.

Szeptember 16-án a Pécs-Belvárosi Református Egyházközség ünnepelte temploma fennállásának 100. évfordulóját. Igehirdetéssel szolgál Dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke.

A Szentágothai János Szakkollégium idei első filmklubja:
Szerdán, szeptember 19-en az E/427-ben (a régi 436) Mary McGuckian: SZENT LAJOS KIRALY HIDJA cí­mu filmjét néztük, amelyet beszélgetes követett.
A film tartalmából: 1714-ben, az inkvizició idejében Peruban leszakad egy híd. A szerencsétlenség egy csuhás szemtanúja elindul felkutatni az 5 áldozat egykori életét, összefüggést keresve. Megérthet-e bármit is a számtalan informació segitségével? Vagy az útja során megváltozott életek adnak kockázatos vállalkozásának értelmet?

Október 28-án, vasárnap délután 17 órakor zenés istentiszteletet tartottunk, amelyen már a reformáció ünnepére készültünk Peterdi Dánel Esperes Úr igehirdetésével. Ez alkalommal a Komlói Pedagógus Kórus szolgált (karnagy: Dr. Szabó Szabolcs egyházközségi gondnokunk.)

Őrhelyemre állok - konfirmandus konferencia (Budapest, 2006. okt. 6.)

2007. november 9-től 22-ig a Pécsi Református Kollégium aulájában megtekinthető volt a Magyar Bibliatársulat Biblia kiállítása, amely megnyitója 2007. november 9-én, a Szenci Molnár Albert Műveltségi Vetélkedő keretében volt.
A kiállítás plakátja ide kattintva elérhető.

Novemberi egyházmegyei lelkészértekezletünket 2007. november 13-án kedden 9.30-tól tartottuk, a helyszínt a Dél-Baranyai Református Társegyházközség biztosította. A program ide kattintva elérhető.

A PTE egyetemi lelkészsége ökumenikus egyetemi istentiszteletet tartott november 20-án kedden a Xavér görög katolikus templomban (Pécs, Alkotmány utca).

December 9-én vasárnap a Nagyenyedi Református Egyházmegye lelkipásztorai voltak istentiszteleteink vendég-igehirdetői. A vendégek beosztása ide kattintva elérhető.

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 51, összesen: 442119

  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.