Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Tábori lelkészi szolgálat

Sajnos megyénkben a tábori lelkészi szolgálatról nem történt feljegyzés, csak „innen – onnan” lehetett összeszedni néhány adatot.


Az I Világháborúban Dizseri Sándor tartalékos hadnagy, pécsi ref. lelkipásztor 1915. május 15 –én kezdte meg szolgálatát az orosz – galíciai, orosz – wolhyniai és olasz hadszíntereken.

Tábori lelkész úr ez idő alatt szakasz – századparancsnok, rohamosztagparancsnok és rohamzászlóalj segédtiszt volt. Ezredével részt vett az 1918. júniusi piavei harcokban. Több kitüntetést kapott.

A II. Világháborúban tábori lelkészként szolgált: Halász Imre, Csánki Gábor és Péteri Ferenc, akikről tudok. Mindegyikőjük az orosz frontot szolgált. Péteri Ferenc több saját maga által feljegyzett elesett bajtárs nevét hozta haza és azt a térképet, amelyet készített a különböző harcmezőkön, ahová magyar katonákat temettek. Ezeket a feljegyzéseket elküldtem az újonnan alakult Tábori Püspökségre.

1945 után a Tábori Lelkészi Szolgálatot az újonnan alakult kormányzat feloszlatta, mivel nem látták szükségét a katonák lelki gondozásának.

Több évtized után, 1994-ben alakult ismét ujjá a Tábori Lelkészi szolgálat a sorköteles katonák részére. Izraelita, Római Katolikus és Protestáns Tábori Püspökség alatt. A Protestáns Tábori Püspökségben egymást váltva irányítottak a református és evangélikus püspökök, dandártábornoki rangban.

Személyem a Pécsett lévő Szigetvári Vegyes Tüzérdandár Laktanyai szolgálatra úgy került képbe: „ez az ember már régen börtönlelkész.” Ezért Takaró Károly református püspök – dandártábornok kinevezett kisegítő tábori lelkésznek, mely azt jelentette, hogy a nem római katolikusokkal kell foglalkoznom heti több alkalommal. Püspök – dandártábornok urat követte Csuka Tamás püspök úr, szintén dandártábornoki ragban. /Mindkettőt a Honvédelmi Minisztérium lemondatta./ Istentisztelt, személyes beszélgetés, hittan tanítás, ünnepélyeken való részvétel, bevonulások alkalmával találkozni az újoncokkal, zászlóavatások volt a feladatom.

A laktanyában külön irodai helyiséget kaptunk és külön az istentiszteletnek megfelelően berendezett imatermet, ahol református és katolikus istentiszteletet tartottunk egészen a laktanya felszámolásáig, melyre azért került sor: csökkenteni kell a haderő szolgálatát. /Ez 2005 –ben történt./ Erre az időre szívesen emlékszem vissza, mert templomunkban Pécsett minden évben tartottam un. Tábori Istentiszteletet, melyre a különböző fegyvernemek tisztjei jöttek el, valamint városunk elöljárói: Polgármester, Országgyűlés Elnöke stb. Ilyenkor keresztelés is volt a kiskatonáknak

A kezdési időszak nekünk tábori lelkészeknek nehéz volt a laktanyákban. Gyanakodva néztek ránk tisztek: „eddig a párttitkárok voltak rajtunk, most pedig jöttek a papok…/

Tábori Lelkészi szolgálatomban kiépítettem a különböző fegyvernemekben szolgálókkal a kapcsolatot. Pl. Rendőrség, Nyomozó Hivatal, Határőrség, Vám és Pénzügyőrség…

A Tüzérlaktanya felszámolása óta is van kapcsolatom a többi fegyvernemmel és szolgálatokat végzek kérésük alapján: keresztelek, esketek, temetek.

Új feladatként a következő tábori lelkészi szolgálatot kaptam különböző Rendekben, Egységekben:

A Vitézi Rend a Nemzetvédelmi Tagozata közé választott és 2003 – ban, Budapesten Vitézzé avattak.

A Szent György Lovagrend Passauban 2004 – ben lovaggá avatott.

A Magyar Nemzetőrség Baranya Megyei 1. számú Dandárja őrnagyi rangban nevezett ki lelkészévé.

Feladatom: Állami és Testületi alkalmakon, ünnepeken részt venni, igével szolgálni. Koszorúzásokon és zászló vagy emlékmű, kopjafa avatáson lelkészi szolgálatot végezni egyenruhában.

Szolgálataim alkalmával a Honvéd Minisztériumtól, a Határőr Igazgatóságtól és a Megyei Rendőr Főkapitányától kaptam kitüntetéseket, valamint Pécs Városától és a Baranya Megyei Közgyűlés Elnökétől.

Állítom, hogy nem én törekedtem ezekre a tisztségekre, meghívtak.

Szeretném Egyházam hírnevét erősíteni bárhol végzem szolgálatom.



v. l. Szalay Lajos
református lelkipásztor
tábori és börtönlelkész
nemzetőr őrnagy

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 44, összesen: 457573

  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.