Nyomtat Elküld Olvasási nézet

MISSZIÓ

A CE Szövetségek a Szentírás alapján vallják, hogy az igazi keresztyén életet minden emberben az Isten újjászülő munkája teremti meg, mely kifelé bűnbánat és megtérés formájában, a Jézus Krisztus váltsághalálának személyes elfogadásában és ennek megvallásában nyilatkozik meg. Ha Isten újjáteremtő munkájában nem részesülünk, mindnyájan elveszett, Tőle távolszakadt bűnösként éljük önpusztító földi életünket, és halálunk után büntetésként Istennek, az ember számára is alkotott tiszta világából való kiközösítés lehet a részünk. Ezért teszünk bizonyságot arról, hogy minden embernek megtérésre, Jézus Krisztus váltságának elismerésére és az általa felkínált új életre van szüksége.
Szövetségünk igyekszik elérni az embereket, bizonyságot téve arról, hogy Isten kijelentése szerint az életük elveszett, Isten tervével, akaratával szembeszegülő, ezért Isten ítéletére méltó. Minden tiszta eszközzel hívjuk őket az egyetlen életmegoldáshoz, Jézus Krisztushoz, aki életének halálba adásával, saját vérével váltott ki bennünket a Gonosz hatálmából, aki új élettel ajándékozott meg bennünket, és az Atya Isten egyedül az Ő áldozatáért békült meg velünk. Ennek az örömhírnek a továbbadása szóval és életünk példájával legfontosabb életcélunk, ez Szövetségünk missziójának tartalma.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...