Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A református egyházközség orgonája

A biharszentjánosi református templom jelenlegi orgonája 1884-ben épült.
Az akkoriban Nagyváradon tevékenykedő Jónás István orgonaépítő mester munkája.

A szentjánosi orgona homlokzata klasszicizáló stílusú, az évszámos faragott dísz a középen a késő barokk stílusra emlékeztet. Az orgona felirata: baloldalon "A nagy Isten-, jobb oldalon "Ditsőítésére-, középen "A hívek adakozásából-. A homlokzati rész öt sípmezőre van tagolva, a sípok 6+2+6+2+6 elrendezésben állnak. Az orgona játszóasztala a homlokzat előtt van a karzatba beépítve. Eredetileg az orgona játszóasztalának homlokzatában is álltak díszsípok, ezeket feltehetőleg az első világháború idején elvitték a homlokzati nagy sípokkal együtt. Később az orgona homlokzatában az elvitt orgonasípokat cink sípokkal pótolták. (Nem tudjuk ezek készítőinek nevét.) A játszóasztalnál lévő sípokat nem pótolták, hanem az üressé vált sípmezőket három mintás deszkával zárták le.

A 2007-es évi orgona-felújítás, restaurálás, javítás nyomán kiderült, hogy írás az orgonán, illetve a játszóasztalán nem volt, a homlokzat felső középső díszen volt egy évszám, 1878 odaírva, de látszott, hogy az nem rég készülhetett, a számok és a díszek aranyozása újszerűnek tűnt, s nem olyan jellegzetesen írták, ahogy ezelőtt 130 évvel volt szokásos, s ahogy más orgonákon tapasztaltam. Az orgona homlokzatát tanulmányozva felfedeztem benne olyan jellegzetes stílusjegyeket, amilyeneket két nagyváradi orgonaépítő mester használt: Kiszel István (1868 után Debrecenbe költözött) és Jónás István - olvashatjuk Molnár József nagyváradi orgonaépítő mester beszámolójában.

Továbbá megtudhatjuk, hogy 1892-ben Brunner Jakab javította az orgonát Nagyváradon, majd Mayer György és Rokszin János 1904-ben augusztus 11-én, Sólyom János orgonaépítő segéd Országh Antal úrtól Nagyváradon, 1921. 9. hó 14-én, 1949. XI. 4.-én Jurászik Mátyás harmóniumkészítő és orgonajavító által, valamint az 1970-es és 1910-es években az orgonát javította Szabó Gy. László és Crişan Gheorghe.






Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...