Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Indulása

Czakó Jenő (1929-ig Czmorek Jenő) 1901. december 21-én született a Nógrád megyei Kétbodonyban Czmorek Mihály ág. evangélikus kovácsmester és Patai Judit római katolikus anya második gyermekeként, maga is mint ag. evangélikus.  (1)
Egy éves lehetett, amikor a szegénység szüleit arra késztette, hogy a kicsiny faluból a könnyebb megélhetést ígérő Kiskunhalasra, édesanyja szülővárosába költözzenek. Itt nőtt fel, járt alsó fokú iskolákba és készült arra, hogy apja mellett kovácsinas lesz.
Közben a kor jó szokása szerint egy évet német szón töltött az egyik bácskai német faluban, mint cseregyerek. Elég hamar kinőtt a fiús, vad korszakból és mindinkább az elmélyedő emberek társaságát kereste.
A kovácsműhelyből emelte ki jó barátai tanácsa és iratkozott be 1913. szeptember végén késve, de nem elkésve a halasi Szilády Áron református főgimnázium első osztályába. Itt tett érettségi vizsgát 1921 júniusában jeles eredménnyel. Ebben a református környezetben maga is reformátussá lett. Mikor az érettségi vizsgák ideje közeledett, egyre inkább megérlelődött a vágy, hogy teológiát tanuljon. A vizsgák előtt néhány héttel áttért a református hitre.  (2)

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 12, összesen: 40150

  • 2026. október 13., kedd

    Kovács M. András életének forgatókönyvét karcolgatjuk. A hitetlenségről, hiteltelenségről, fiúságról és hazatérésről szól. Eddig. A gyerekként rendező...
  • 2026. október 12., hétfő

    A mohácsi csata ötszázadik, valamint a Hercegszöllősi Kánonok aláírásának 450. jubileuma állt a Mohácson tartott Ráday Tanulmányi nap középpontjában. ...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Nyilas Zoltán a párbeszéd fontosságát, a gyülekezeti szolgálatok erősítését, valamint a szakterületek képviselőinek és az esperesek-főgondnokok bevoná...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Lovas András dunamelléki püspökjelölt missziói megújulásra hívná a gyülekezeteket, erősítené a bizalom és a szolidaritás struktúráit, a vezetésben ped...
  • 2026. október 08., csütörtök

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas...
  • 2026. október 07., szerda

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Sz...
  • 2026. október 07., szerda

    Szathmáry Gergely dunamelléki főgondnokjelölt elősegítené a békességet, támogatná a revitalizálásra váró vidéki gyülekezeteket, megerősítené reformátu...
  • 2026. október 07., szerda

    Szalai Zsolt dunamelléki főgondnokjelölt erősítené a gyülekezetek közötti szolidaritást, hatékonyabbá tenné a tudásmegosztást, újragondolná a misszió ...
  • 2026. október 07., szerda

    Videónk a Ráday-napok Ifjúsági napjáról.
  • 2026. október 06., kedd

    Már hivatalos főgondnokjelöltként beszélgetett a Ráday Gyülekezeti napon Szalai Zsolt, Szathmáry Gergely és Brandenburg Sándor, aki itt jelentette be:...