Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Temetés

Életünk szomorú eseménye szeretteink elvesztése. Isten vigasztalása azonban igéjén keresztül jelen van, amint az evangéliumban Jézus szavaiból halljuk: "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal és él." (Jn 11,25)

Haláleset történtekor kérjük a gyászoló családot, hogy a lelkészi hivatal, illetve a lelkipásztor elérhetőségein jelentkezzenek be időpontegyeztetésre, illetve a temetési szertartás részleteinek megbeszélésére.

A temetés előtti és az azt követő vasárnapi istentiszteleten megemlékezünk az elhunytról.

A temetési szolgálat díja a mindenkori stóladíj. (jelenleg 36.300 Ft)

 

Emlékharang

Temetések alkalmával, továbbá temetések évfordulóján harangszóval is megemlékezünk az elhunytakról. Harangozást a lelkészi hivatal elérhetőségein, illetve harangozónknál lehet kérni.

Az emlékharang díja: 500 Ft/harangozás

 

Sírmegváltás

A szabályozás szerint koporsós temetés esetén a temetéstől számított legalább 25 évre, úrnás temetés esetén legalább 10 évre biztosítani kell a sírhelyet a hozzátartozók számára. Ez a sírhely megváltásával, illetve újraváltásával történik meg. A temetőinkben érvényben lévő szabályozást és díjtáblázatot az alábbi dokumentum tartalmazza.

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 79, összesen: 147559

  • 2026. április 10., péntek

    A Szentendrei Református Egyházközség Presbitériuma mint fenntartó pályázatot hirdet a Szentendrei Református Gimnázium igazgatói munkakörének betölté...
  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.