Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Ki nekünk Mária?

Jézus édesanyjának szerepét a teológiai gondolkozásban az elmúlt évszázadokban gyakran félreértették. Személyével és szolgálatával kapcsolatban két véglettel találkozhatunk:

a) Az egyik végletet a római katolikus testvéreink képviselik.


Eszerint Mária az áteredő bűn minden szennyétől mentes volt fogantatásának pillanatától fogva (immaculata conceptio). Továbbá tanítják, hogy Mária mennybe ment és az ég királynője lett. II. János Pál pápa pedig elérkezettnek látja a Mária "társmegváltóságáról- szóló dogma (corredemptrix) kihirdetésének idejét, ezért felkérte hittudósait, hogy folytassanak a témában beható teológiai tanulmányokat. Ő maga már az eddigiek folyamán is többször használta megnyilvánulásaiban a Mária - "társmegváltó- fogalmat (Zenit internetes pápai hírmagazin, 2002. október 31.).


b) Mások, talán csendes tiltakozásként reagálva a római túlzásra, alábecsülik Mária szerepét.


A legtöbb protestáns egyházban nem illik Máriáról beszélni s neve rosszul cseng a protestáns igehirdetésekben.


Azonban a túlzott felmagasztalás és agyonhallgatás két véglete közt, Mária személyében, egy igazán csodálatos személyt fedezhetünk fel a bibliai tanításban. Ő valóban "áldott az asszonyok- között, s van mit tanulnunk tőle (Lk 1,42).



  1. Mária számára Isten mindennél fontosabb volt.


Életében Isten valóban a legelső helyre került, megelőzve vőlegényét és személyes boldogságát is. Kész volt még saját élete kockáztatására is, mert Isten szolgálóleánya kívánt lenni. Mária Istenért egy rendkívül kényes élethelyzetet vállalt fel, félretette legszebb álmait, mert csak Istennek akart tetszeni. - Megdöbbentő az, hogy mindezt nem mártíromságból, muszájból tette, hanem fantasztikus örömmel, mert Isten iránti szeretete felülmúlta emberi szerelmét is. Magával ragadta Isten megtisztelő közeledése, hogy kicsisége ellenére,éppen ő lett a kiválasztott (Lk 1,46).



  1. Nem értette Istent, mégis engedelmes volt.


Hogyan is érthette volna Istent? Ki érthette volna meg azt, hogy Isten miért őt fogadta kegyelmébe, hogy miért éppen ő fog a már nem létező dávidi trónra örökkévaló királyt szülni. Példa nélküli kifejezés volt az, ami rá várt, " hogy a Szentlélek fogja beárnyékozni-, s Szentet fog szülni, akit Isten Fiának fognak nevezni. Nem emberi mértékű volt az a kijelentés sem, hogy rokona Erzsébet, meddősége ellenére gyermeket vár és már a hatodik hónapban van.


Bizonyára az angyali magyarázat ellenére sem értette, miként lesz gyermeke, mégis hitt és engedelmes volt, s szívében forgatta a hallott szavakat. Éppen ezért lett boldog, ahogy Erzsébet megjövendölte róla. Érdekes látnunk, hogy amíg Zakariás megnémult az ő "hogyan- kérdése után, mert nem tudott hinni, addig Mária prófétai éneket zeng örömében az Úr dicsőségére, mert az érthetetlen titkot bizalommal elfogadta, s tudta, hogy Istennek semmi sem lehetetlen (Lk 1,38).



  1. A visszautasítás ellenére követte Jézust.


Jézus Máriát többször határozottan visszautasította. Ilyen eset törtét Kánában (Jn 2,4). Később,


egy alkalommal, amikor Jézust családja haza akarta vinni, Ő az egész tömeg előtt bizony értelemben "megtagadja- anyját: "Ki az én anyám...- (Mt 12, 46-50). Hasonló sértésnek érthette volna Mária Jézus válaszát arra tömegből jövő kiáltásra: "...boldogok azok az emlők, amelyek tápláltak!- Jézus így felelt: "De még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét és megtartják- (Lk 11,27-28). Mária, az angyal által "boldognak mondott-, mégsem sértődött meg mindezen, hanem végigkíséri fiát a keresztig. Igen, Mária szívét valóban kard járta át, ennek ellenére sem tágított fia mellől. Ott van a keresztnél, s ott van a várakozó és imádkozó tanítványokkal pünkösdkor a felházban is (Csel 2,14).



  1. Mária, a Lélek ajándékaival megajándékozott asszony.


Az egyszerű vidéki menyasszony, angyali igéket hallva, versbeszedetten énekel és dicsőíti Istent.


Mária prófétál saját személyéről, miszerint őt boldognak fogják mondani nemzedékeken át (Lk 1, 48), de prófétál Jézus szolgálatáról, valamint Isten személyéről és népéről is. Egyértelmű, hogy betölti Isten Lelke, s így kerül más állapotba mind teste mind lelke.



  1. Mária nem botránkozott meg Istenben.


Képzeljük el, a sok kijelentés, a fényes angyali jelenés után jött a keserű gyilkos éjszaka. Menekülni kellett egy idegen földre. Ő, a kegyelembe fogadott, hazájából elűzött hontalan személy lett családjával együtt. Mégsem botránkozott meg, s nem mondott fel Istennek. Istentől kapott elfogadó és védő kegyelem erősebb volt minden külső megpróbáltatásnál, ezért tudott kitartani. Olvasunk ugyan emberi gyengeségeiről is (Mk 3,21), mégis példát vehetünk a rendkívüli elhívásában és megpróbáltatásában tanúsított hitéről. Tudjuk-e őt követni ebben? Tatai István





























Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája