Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2016 - Bicske

A VII. Husz János Bibliai Történetmondó Verseny 2016. november 12-én volt Bicskén. A megnyitás és az eredményhirdetés a templomban, a verseny a Vajda János Gimnáziumban, a vendéglátás pedig a gyülekezeti házban kapott helyet.

A hatalmas, műemlék templomban megilletődött csendben gyülekezeztek a versenyzők és kísérőik. Az együttlét a 25. zsoltár 1. versének éneklésével kezdődött, majd Máté János helybeli lelkipásztor a 25. zsoltár 4. versét olvasta fel. Rövid áhítatában egyetlen - ám örök érvényű, sorozatunkat a kezdettől kísérő - gondolatot hangsúlyozott: már megérte eljönni, pedig még el sem kezdődött a verseny.

A versenyzők száma túlszárnyalta a 2009-es, tabajdi rekordot is. Az előzetes jelentkezés közel 90 tanuló érkezését vetítette előre a következő gyülekezetekből: Alap-Alsószentiván, Alcsút, Bicske, Cece, Csabdi, Dunaújváros, Felcsút, Mány, Pákozd, Pátka, Pusztaszabolcs, Sárbogárd, Sukoró, Tabajd, Vál, Vértesacsa.

A kötelezően választható bibliai részek ezek voltak:

1. Lukács 16. 1-12.: A hamis sáfár;

2. Lukács 16. 19-31.: A gazdag, és Lázár;

3. Lukács 18. 1-8.: A hamis bíró;

4. Lukács 18. 9-14.: A farizeus és a vámszedő;

 

Az előadás itt is korcsoportonként külön termekben történt a gimánzium épületében.

A zsűri tagjai voltak:

Az 1-2. osztályosoknál

Kontráné Kutasi Katalin

Oberchauserné Ivanics Melinda

Máté Luca Sára

A 3-4. osztályosoknál
Balázs Árpád
Herczog Gyuláné
Oláh Edit

Az 5-6. osztályosoknál
Borbély Józsefné
Kulcsár Katalin
Makauszné Kelevéz Klára

A 7-8. osztályosoknál
Hős Orsolya
Kontra Imre
Kontra Imréné

Helyezettek:

I. korcsoport (1.-2. osztály)

1. Törzsök Panna, Sárbogárd

2. Bernvallner Hanna, Mány

3. Rostás Mercédesz, Sárbogárd


II. korcsoport (3.-4. osztály)

1. Radovics Réka, Vértesacsa

2. Csikós Boglárka, Dunaújváros

3. Dankó Bence, Szárliget

 

III. korcsoport (5.-6. oszt.)

1. Hujber Fanni, Pusztaszabolcs

2. Vörös Anna, Sárbogárd

3. Baranya Zsófia, Bicske

 

IV. korcsoport (7-8. oszt.)

1. Álland Zsolt, Sukoró

2. Kovács Fruzsina, Mány

2. Kerekes Máté, Szárliget

 

Gyerekek és felnőttek a bicskei műemlék református templomban:

 

A gyerekek a verseny után a templom mellett:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 5, összesen: 41510

  • 2026. október 15., csütörtök

    Bárány György szolnoki lelkipásztor éppen hatvanéves kora előtt kapott palástot – interjúnkban őszintén mesélt az életében megtett vargabetűkről, az í...
  • 2026. október 14., szerda

    Miben áll a szeretetteljes, biztonságot adó nevelés, amellyel gyermekeinkből egészséges, döntésképes felnőttek válhatnak? Uzsalyné Pécsi Rita erről be...
  • 2026. október 13., kedd

    Kovács M. András életének forgatókönyvét karcolgatjuk. A hitetlenségről, hiteltelenségről, fiúságról és hazatérésről szól. Eddig.
  • 2026. október 12., hétfő

    A mohácsi csata ötszázadik, valamint a Hercegszöllősi Kánonok aláírásának 450. jubileuma állt a Mohácson tartott Ráday Tanulmányi nap középpontjában. ...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Nyilas Zoltán a párbeszéd fontosságát, a gyülekezeti szolgálatok erősítését, valamint a szakterületek képviselőinek és az esperesek-főgondnokok bevoná...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Lovas András dunamelléki püspökjelölt missziói megújulásra hívná a gyülekezeteket, erősítené a bizalom és a szolidaritás struktúráit, a vezetésben ped...
  • 2026. október 08., csütörtök

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas...
  • 2026. október 07., szerda

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Sz...
  • 2026. október 07., szerda

    Szathmáry Gergely dunamelléki főgondnokjelölt elősegítené a békességet, támogatná a revitalizálásra váró vidéki gyülekezeteket, megerősítené reformátu...
  • 2026. október 07., szerda

    Szalai Zsolt dunamelléki főgondnokjelölt erősítené a gyülekezetek közötti szolidaritást, hatékonyabbá tenné a tudásmegosztást, újragondolná a misszió ...