Nyomtat Elküld Olvasási nézet

HÍREK

2006. december 16.


Szentlászlón ülésezett a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház IX. Zsinata

December 16-án több évtized után ismét zsinatnak adott helyt a szentlászlói református gyülekezet. Advent utolsó szombatján a lászlai imateremben ült össze a legtöbb horvátországi reformátust számláló egyház kilencedik zsinata.

A nyitó áhítatot követően született döntésekről szól az alábbi rövid beszámoló. A Zsinat megerősítette a Zsinati Tanács előző, Vörösmarton tartott zsinat óta eltelt időben hozott határozatait. A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház következő és a zsinati tisztújítás idejét kiíró zsinatát májusban tartja. A tisztségviselők mandátuma viszont már most módosult az eddigi négyről hat évre.

Mivel az elmúlt évtizedek szomorú hagyatékaként gyülekezeteinkben kényelmi és egyéb szempontok miatt a lelkipásztorra sok, nem kimondottan lelkészi feladat marad, ezért a Zsinat támogatja és ösztönzi a presbiterek hatékonyabb és rendszeresebb részvételét a gyülekezet feladatainak ellátásában. A református gyülekezeti élet csúcspontja a vasárnapi istentisztelet, és mivel a presbiter a gyülekezete alkalmain való részvételével példát is mutat, ezért a Zsinat túlnyomó szavazattöbbséggel elfogadta, hogy a presbiter rendszeres távolmaradása a vasárnapi istentiszteletekről a mandátumról való lemondás szándékát fejezi ki.

A jelenlevő zsinati képviselők és gyülekezeti tagok köszönettel tartoznak a Szentlászlói Református Egyházközségnek az alaposan megszervezett és nagy odafigyeléssel levezényelt vendéglátásért. A képviselőket delegáló gyülekezeteink az alábbiak voltak: Vörösmart, Csúza, Hercegszöllős, Sepse, Kopács, Bellye, Eszék és Szentlászló. Köszönet illeti a meghívást elfogadó vendégeinket is, a laskói és a tordincei református gyülekezetek küldöttségeit, valamint a Református Világszövetség Európai Régiójának elnöki székét nemrégiben átadó Dr. Gottfried W. Lochert.

HMRKE-Sajtószolgálat












Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. szeptember 04., péntek

    „Elég lett volna rászólni arra a gyerekre nem? Minek kellett megütni?”
  • 2026. szeptember 03., csütörtök

    A Mindenki Születésnapja életvédő séta szervezői pozitív üzenetekkel és az érdemi segítségnyújtási lehetőségek megismertetésével szeretnének szemlélet...
  • 2026. szeptember 03., csütörtök

    A tanulmányi napnak Mohács, az ifjúsági napnak Budapest és több vidéki helyszín, a gyülekezeti napnak pedig Kecskemét ad otthont a 2026. október 1. cs...
  • 2026. szeptember 01., kedd

    A gazdag hitvallási örökségünk titkát továbbadó reformátori lelkesedés ma is tükröt tart elénk. Bemutatták A reformáció lényege című kötetet.
  • 2026. szeptember 01., kedd

    „A világ arra vár, hogy legyen közöttünk nyilvánvalóvá Krisztus szeretete. Ez egyházunk közös szolgálatának rendje” – hangzott el az egyházkerület jöv...
  • 2026. szeptember 01., kedd

    Lelkipásztorokat, gondnokokat, presbitereket, gyülekezeti könyvelőket és adminisztrátorokat várnak az egyházkerületi számviteli napra.
  • 2026. augusztus 30., vasárnap

    Az elmúlt 450 évük hol gyümölcsöző volt, hol szárazabb időszakokkal teli, most azonban hálás szívvel készülnek jubileumi ünnepségükre a paksi reformát...
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Milyen lelki választ adott a reformátusság a mohácsi vészre? Kis László pécsváradi lelkipásztorral beszélgettünk a csata 500. évfordulója előtt.
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Az augusztus 29-i Crossroad keresztyén könnyűzenei találkozó hátteréről a házigazda Szigetszentmiklós-Újvárosi Református Egyházközség lelkipásztoráva...
  • 2026. augusztus 25., kedd

    Az Ars Sacra Fesztivál idén a jubileumához érkezett, ezért legelső városmissziós mottójához visszanyúlva ígér új kezdetet a művészet, a hit és a közös...