Nyomtat Elküld Olvasási nézet

IFJÚSÁG

Minden háborúban a legtöbb sebet a gyermekek és a fiatalok szerzik, ezért kétszeresen is fontos, hogy azt érezzék a gyülekezetben: &#132jó nekünk itt lenni&#148. A menekültségből való visszatérés, az újrakezdés, újjászervezés többszörösen is lekötötte a megfogyatkozott gyülekezetek és vezetőik életét. Az ifjúsági munka immár 4 éve a Horvátországi Ifjúsági Munkaprogram (HIMP) keretein belül zajlik, amelyet azzal a céllal hoztak létre budapesti teológushallgatók, hogy a háború utáni nehéz időszakban segítséget nyújtson a helyi lelkipásztoroknak az ifjúsági munka újjászervezésében. Ennek jegyében indultak el ismét a nyári gyerektáborok és szerveződtek újjá az ifjúsági bibliakörök, és vasárnapi iskolák, s váltak hagyománnyá olyan foglalkozások is, mint pl. a kézműves délelőttök. Az alkalmakon gyakran budapesti és észak-amerikai református egyetemisták, teológusok is foglalkoznak a gyermekekkel. A HIMP munkájának költségeit a mai napig pályázatok útján fedezi.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. június 28., vasárnap

    Néhány évvel ezelőtt új esélyt kaptak a gyülekezetplántálásra a tárnoki reformátusok, ma már csodaként élik meg az eddigi növekedést.
  • 2026. június 26., péntek

    A Szóval Lévay podcast második évadát ajánljuk
  • 2026. június 26., péntek

    Tábortüzes dicsőítés, balatoni séták, táncos est – csak néhány a közelmúltbeli egyházmegyei ifjúsági találkozók programjai közül. A fiatalokat m...
  • 2026. június 24., szerda

    Fiatal nőket támogat, hogy értéknek lássák a nőiességüket. Szülésznőnek készül, de a tenni akarása túlmutat a szakmáján. Kaszó Dorka felelősségérzetbő...
  • 2026. június 23., kedd

    Az egyháznak a kérdések oldalán kellene állnia – hangzott el „Az ember megszentségtelenítése” című könyv bemutatójául szolgáló konferencián.
  • 2026. június 22., hétfő

    A Dunamelléki Református Egyházkerület új konferencia-központja református gyülekezetek és keresztyén közösségek számára kíván az elcsendesedés és a k...
  • 2026. június 22., hétfő

    A Szentírás Szövetség irodavezetői munkára munkatársat keres a Kálvin téri irodájába.
  • 2026. június 20., szombat

    Elkényelmesedés ellen, nem csak apák napjára.
  • 2026. június 18., csütörtök

      A Baranyai Református Egyházmegye közössége nemrégiben együtt ünnepelt az Egyházmegyei Napon. A találkozó alkalmat adott a közös istendicséret...
  • 2026. június 17., szerda

    Az év vége szabadabb hangulata megágyaz az alternatív hittanóráknak. A Bocskai István Oktatási Központban jártunk Halásztelken az Itt és Most improviz...