2016. november 19., szombat - Miklós Zoltán Hunor Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Adventi imaséta

Adventben mindenki keresi, hogyan tudna egy kicsit MÁSKÉNT készülni az ünnepekre és a családi-gyülekezeti találkozásokra, mint ajándékvásárlással.
A Káposztásmegyeriek készítettek egy IMASÉTÁT, amit most közreadunk, s szeretettel ajánlunk. Arra is alkalmas, hogy akár ott maradjon a templomban 4 hétig, s az istentisztelet előtt-után valaki végigjárhassa.

Bemutatás, leírás, eszközigény:
Az interaktív imasétánk a hitben való növekedés útján visz keresztül, célja, hogy találkozzunk
Krisztussal, s azzal a személlyel, akivé formálódhatok Isten tenyerén.
Mélységét tekintve hitben járó, felnőtt embereket szólít meg leginkább.

SEGÍTŐ SZEMÉLYEK:
szükséges 1 fő, aki fogadja a látogatókat, s meghatározott számú csoportokban elindítja
őket a ráhangolódó imádságra (esetleg megkéri őket, hogy a lábbeliket vegyék le)
1 fő, aki a ráhangolódó imádságot vezeti
minél több fő, aki alkalmas arra, hogy a résztvevők reflexióit fogadja, és segítő
beszélgetést folytasson, imádkozzon, az áldást átadja.

HELYSZÍN
1. Ráhangolódó imádság
Meghitt hangulatú tér szükséges (párnák, babzsákok, székek pléddel leterítve,
fitlabdák, üvegtálon gyertyák), mely alkalmas arra, hogy a halkabb beszéd is
hallható legyen.

2. állomások
templomtér

3. áldás
Templomtértől elkülönített helyiségek, melyek alkalmasak arra, hogy
párhuzamosan több személyes hangvételű beszélgetésnek adjanak helyet.

ESZKÖZIGÉNY:
Belépéskor mindenki megkapta a kísérőfüzetet, illetve egy biztosan író tollat.
I. állomás
Egy asztalra helyeztünk ki 3 db (vagy annyi, ahány ember a ráhangolódó
imádsággal el tud indulni) virágládát benne földdel, illetve gyetyákat

II. állomás
Egy asztalra tükröket helyeztünk el (annyi db ahányan egyszerre elindulnak)

III. állomás
Az Úr asztalára helyeztünk fakeresztet, alá krisztustöviseket, nagy szögeket, éles
szélű köveket, éles fadarabokat, és egy alátéten pengét.

IV. állomás
Ez az állomás különösebb eszközöket nem igényel.

V. állomás
Több gombolyag fonál szükséges. Jó, ha van más anyagú vastagságú
fonálválaszték is. Olló a megfelelő számban, illetve kottatartók (vagy bármi,
amelyre jó ízléssel fonást lehet kötni). A kottatartóra énekeket helyeztünk,
melyeknek központi témája a megbocsátás.

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 20, összesen: 1454545

  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...