Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Székelycsóka szórványgyülekezet

Székelycsóka mint település, nem tudjuk pontosan mikor jött létre. Egy írásos emlék szerint "õsi székely település". Egy másik följegyzés szerint lakói "egytõl-egyig mind székelyek és református vallásuak".
Székelycsóka mint egyházközség 1810. a kb. 3km-re levõ Somosd leányegyházközsége. 1810-ben végleg elszakad Somosdtól és önálló anyaegyházközség lesz.
MInt anyaegyházközség 1978-ig áll fenn. Ekkor újra leányegyházközség lesz, de most már nem a Somosdé, hanem a Kisgörgényé.
A följegyzések szerint, amikor a gyülekezet református hitre tért, épített egy kis fatemplomot 1720-ban. Ez a templom a 18. sz. végén kicsinek bizonyult. 1800 január 20.-án elhatározták a templom lebontását és a mostani kõtemplom megépítését. Az új templom építéséhez hozzá is fognak 1801-ben, s a gyülekezet áldozatkészségével és munkájával 1804 július 27.-én be is fejezik. A templom boltozatán ez a felirat áll: "Ezen templomnak legelsõ indulásában volt kurátor Szabó István az 1800-ik esztendõben. Annakutána pedig épült a Görgényi Mihály és Görgényi János kurátorsága alatt. Elvégezte asztalos Backa Madarasi Vas Pál az 1804-ik esztendõben, júliusának 27. napján, az akkori volt lévita, Nagyváradi Szõcs József idejében." Egy másik felirat is olvasható: "Ezen Isten Anyaszentegyházát építette a Csókai filiás ref.eklésia tagjai az Istennek segedelmébõl, az Õ Felséges Szent neve dicséretének helyéül, amint szent Dávid énekli a 84. zsoltárban: "Jobb Uram, minekünk egy nap a Te házadban, hogynem mint ezer nap egyebütt, a hitetleneknek az õ társaságában".


Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. május 21., csütörtök

    Portálunk válogatásmagazinja, a Karakter pünkösdi lapszáma megérkezett a dunamelléki gyülekezetekbe. Ajánlónk.
  • 2026. május 20., szerda

    Találkozás, inspiráció, új lendület – első dunamelléki női találkozóját tartotta meg a Missziói Támogató Szolgálat családokért felelős ága.
  • 2026. május 20., szerda

    A mennybemenetel napján elhunyt Victor István lelkipásztorra, vallástanárra egy 2010-ben készült felvétellel emlékezünk.
  • 2026. május 18., hétfő

    Visky András Kossuth-díjas íróval, színházi szakemberrel beszélgetett Illegalisták című regényéről kollégánk, Parti Judit újságíró a budapesti Ráday H...
  • 2026. május 17., vasárnap

    Potenciális püspökjelöltek vitatták meg az egyházkormányzói felelősséggel kapcsolatos kérdéseket és osztották meg elképzeléseiket az előttünk álló hat...
  • 2026. május 14., csütörtök

    A pénz egyházunkra nézve a három legnagyobb kísértés egyike – hangzott el a PÉNZ és EGYHÁZ című tanulmánykötet bemutatóján.
  • 2026. május 13., szerda

    Mennybemenetele után is komoly munkát végez és végeztet az Úr Jézus. Marco de Leeuw van Weenen gondolatai a 110. zsoltár és a mennybemenetel összefügg...
  • 2026. május 13., szerda

    Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága recepsiós-portás munkakörbe keres új munkatársat a budapesti Ráday Házba.
  • 2026. május 13., szerda

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.
  • 2026. május 13., szerda

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a 2026 nyarán nyíló Felüdülés Háza – Balatonboglár helyszínen kon...