Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Temetés ügyintézésének a menete

Szeretteink elvesztése életünk legszomorúbb eseménye. Így lelki szükségletünk, hogy a legnagyobb tisztelettel és kegyelettel tudjunk elbúcsúzni halottainktól.

Az alábbiakban a gyászoló családoknak szeretnénk segítséget nyújtani a temetésintézés kapcsán felmerülő gyakorlati tennivalókban.

Az egyházi temetés ügyintézésének a menete általában a következőképen történik:
A halálhír közzétételének hagyományos módja a csendítés, mikor a templomi harangszó is jelzi a falu közössége felé szerettünk végső hazatértét. Czikora Gyula főgondnok urat kell ez ügyben megkeresni.
Kisoroszi Református Temetőben a sírhely ügyintézése a lelkészi hivatalban történik. Ehhez a Halott Vizsgálati Bizonyítvány és ha van régi sírhelye a családnak, akkor a megváltás dokumentációja szükséges.
Célszerű a temetkezési vállalattal párhuzamosan a lelkésszel is időpontot egyeztetni. Majd megbeszélni egy találkozási időpontot. Ekkor van alkalom a temetési szertartás részleteinek egyeztetésére. A temetés két részből áll. A ravatalozóban a 90. zsoltárt énekeljük, majd imádságban kérjük a vigasztaló Isten segítségét. Ezt követi Isten Igéje, s annak magyarázata a feltámadás reménységének hirdetése közben megemlékezve elhunyt szeretetünkről, életének eseményeiről. Ehhez szükséges a hosszabb beszélgetés, s segítséget jelenthet a gyászolóknak, ha előre otthon végig gondolják együtt az életutat és esetleg le is jegyzetelik. A beszédet a búcsúzó gyászolók felsorolása zárja. Ehhez a részhez szintén érdemes előre végig gondolni kik legyenek ekkor megemlítve a szűk családon túl, s név szerint vagy csak a kapcsolatra utalva soroljuk a búcsúzókat fel. A ravatalozói rész egy imádság, Mi Atyánk és egy ének zárja, ha a református kegyességet ápoló halottról van szó, lehet ez az ének a kedves éneke is. A sírnál folytatódik a búcsúztatás, de ez már kötöttebb módon, itt is a Bibliából olvassuk Istenünk vigasztaló szavait, majd elmondjuk a hitvallást (Hiszek egy…), s az áldást követi az elhantolás, mely közben énekelünk. A temetést a szolgálattevő búcsúszavai zárják, ezen szintén lehet változtatni a család kérése szerint legyen e részvét nyilvánítás, legyen-e megemlékezés a temetést követő vasárnapi istentiszteleten, megköszönjük-e jelenlévő részvételét.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 34, összesen: 53222

  • 2026. április 10., péntek

    A Szentendrei Református Egyházközség Presbitériuma mint fenntartó pályázatot hirdet a Szentendrei Református Gimnázium igazgatói munkakörének betölté...
  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.